Créme Brulée – 16. rész – Amikor az álmok teljesülnek….

“A férfiakkal keményen kell bánni, mert azt hiszik, minden nő ostoba. De ő, Váradi Andrea majd megmutatja nekik, hogy vele nem lehet akárhogyan bánni. Elvégre okos, szép és rafinált.
Ezért nagyon jó lesz, ha az a liba elkotródik, mert ha az aznapi baleset nem lett volna elég neki, akkor tesz róla, hogy történjen még vele egy pár, de nem ilyen egyszerűen megúszható.”

Az előző részeket itt olvashatod

Laura nem ébredt sem frissen, sem jókedvűen. Valami rossz előérzet gyötörte attól a pillanattól kezdve, ahogy kinyitotta a szemét. Nem tudta, hogy csak Luca miatt, vagy tartogat még valamit a szombat. Kellemetlen szorongás vett erőt rajta, viszont a keze nem fájt. Nehézkesen bújt ki a takaró alól, de nem akart egész nap lustálkodni. Szerette volna tudni, hogyan zajlott az élet este a Créme-ben, vajon Madame Novák miként reagált.

Andi most végképp maradhatott helyettesnek, mert ő nem tudott bemenni. A gondolatok szinte egymást lökdösték a fejében. Csinált gyorsan magának egy kapszulás kávét, mert azt most sokkal egyszerűbb volt, mint a presszót megfőzni. Tej nem volt otthon, napok óta nem vásárolt. A hűtő is üresen kongott. Megitta gyors ébresztőjét, és sietős zuhany után öltözködni kezdett. Fél kézzel begombolni egy nadrág gombbot, nem egy leányálom, gondolta. De sikerült. Sminkelni viszont már nehezebben ment, pedig csak egy kis szempillaspirált szeretett volna feltenni. Fél kézzel meg lehet ezt is oldani, mosolyodott el ügyetlenkedő mozdulatain. Már csukta is be a táskáját, amikor csengettek.

 
 

– Oliver! – és erre a gondolatra azonnal vidámabb lett a reggel.
– Egy pillanat! – kiáltotta, és még egy pillantást vetett kézitükrében zilált hajára. Fésűt nem látott, de gyorsan megrázta a fejét, és pár fésülő ujjmozdulattal megpróbálta orvosolni a helyzetet.

Fordult a kulcs a zárban, és széles mosollyal akarta köszönteni a korai látogatót, amikor legnagyobb döbbenetére Balázs állt előtte. Az a Balázs, aki eddig még a közelébe sem merészkedett, az, aki eddig meg sem szólította. Most meg az ajtajában toporgott, és egy csokor szellőrózsát szorongatott.

– Elnézést, hogy így magára török – mondta mély, férfias hangon. A szája mosolygott, de a szeme nem. Laura azonban ezt nem vette észre.

Földbe gyökerezett lábbal és nyitott szájjal bámult a férfira.

– Nem ismer engem, de én önt igen! Tudom, hogy baleset érte tegnap, szeretném, kifejezni a sajnálkozásomat.
– Ezért meglátogatott? És tudta, hogy hol lakom? – szólalt meg végre a lány.
– Igen, több forrásból is. Engedje meg, hogy bemutatkozzak: Váradi Balázs vagyok.
– Egressy Laura – motyogta spontán sokkban a lány. Nem tudta eldönteni, hogy min legyen jobban meglepve: hogy eljött, vagy hogy ennyire nyilvánvalóan megkereste?
– Kérem, fáradjon be! – tessékelte be az idegent. Annyira groteszk volt a helyzet, hogy hirtelen nevetnie kellett.
– Laura, megengedi, hogy tegezzem? Nem hiszem, hogy szükség lenne a hivatalos formára köztünk.
– Persze – hebegte.
– Hogy van a kezed? Kicsit későn tudtam meg, hogy baj ért.
– A kezem? Ja, a kezem… Jobban. Nem fáj, de a kötés alatt nem tudom, milyen lett.
– Ennek szívből örülök.

Laura a kanapéra mutatott és helyet foglaltak, ő szemben Balázzsal. A helyzet muris és furcsa volt. Az ajándékokat küldözgető királyfi egyszer csak látogatást tesz szíve hölgyénél. A mesékben sem megy ilyen gördülékenyen minden. Arca elfelhősödött és várta, hogy a dolgok helyükre kerüljenek.

Balázs viszont szokva lehetett a különleges helyzetekhez, mert nem jött zavarba, azonnal jövetele céljára terelte a beszélgetést.
– Tudom, hogy bolondnak, netán eszelősnek tűnök most, de el kellett jönnöm. Úgy éreztem, nem bánod, mert küldtem neked előtte ismerkedési ajándékokat, és kíváncsi voltam, hogy fogadod.
– Ismerkedési ajándékokat? Te így hívod a méregdrága parfümöt, rózsát és a többit?
– Hidd el, mindez csak azért volt, mert nem akartam szokványos módon közelíteni hozzád. Te különleges vagy!
– Nem is ismersz! – kiáltott fel a lány. Kicsit feszengett, mert bár jól estek neki Balázs szavai, valami mégis zavarta a szituációban.
– Ismerlek, csak te nem tudtad ezt – közölte a férfi, de azt már nem tette hozzá, hogy hetekig figyeltette a lányt. Sokkal, de sokkal többet tudott róla, mint ahogy az sejthette volna.
– Lehet, hogy még nem egészen – tette hozzá Laura csodálkozó arcát látva -, de szeretnélek megismerni. Amióta megpillantottalak egyszer az utcán, állandóan rád gondolok.
– Állandóan… – szajkózta a lány.
– Biztos sokan próbálnak a közeledbe férkőzni, mert gyönyörű vagy, de én más utat akartam választani. Ne haragudj, ha túl heves voltam, vagy, ha most kellemetlen helyzetbe hoztalak. Megrémültem tegnap, amikor megtudtam, hogy leforrázták a kezed. Legszívesebben este beállítottam volna, de az még rosszabb lett volna, mint így. Úgy látom, nem igazán örülsz…
– Ne haragudj, de a meglepetés elvette a hangom.
– Annyit mondj azért, hogy örültél az ajándékoknak?

Laura végre összeszedte magát. A kanapéján sötétszürke ingben, jól szabott zakóban, farmerban, friss parfümöt árasztva ült az a férfi, akiről eddig álmodott. Lassan tért vissza ereibe a lüktetés.
Hát ő nem volt épp a topon, de ezen már nem lehetett változtatni. Nem királyfi látogatót várt, csak a boltba készült.

– Nagyon örültem, de nem vagyok ilyesmikhez szokva. És az érkezésük sem volt mindennapi.
A férfi magabiztosan felnevetett.
– Akkor elértem a célom! De jó látni, hogy nevetsz! Hihetetlenül szép a mosolyod!

Erre a bókra megint mosoly volt a válasz. És némi pirulás.

A férfi váratlanul észbe kapott, amikor a kezére nézett.

– Látod, zavarba hoztál – közölte, bár nyoma sem volt rajta semmiféle zavarnak-, és elfelejtettem átadni neked a virágot. – Azzal felállt és átnyújtotta. A reggel folyamán először, a szeme is kedves volt.
– Köszönöm – rebegte Laura. Istenem, mennyire jóképű, dögös és micsoda illata van, gondolta magában.
– Azonnal vízbe teszem! – ugrott fel és ment is ki a konyhába.
A férfi gyorsan körülnézett. Egy fiókos szekrény, egy komód, polcok. Nem sok. Ennyi helyen lehet kutatni a tulajdonosi szerződés után. Erre persze, most nem nyílt lehetősége. Hallotta, hogy Laura megereszti a csapot, és látta, hogy fél kézzel próbálja leszedni a papírt a csokorról. Aztán egy hatalmas csattanás hallatszott, és a konyha kövén millió darabra hullott a váza.
– A pokolba is! – kiáltott fel a lány.
Balázs nevetett.
– Elnézést, hogy nem segítettem! De nem mertem kotnyeleskedni nálad – mondta, de most sem mozdult.
Laura nézte csodás zöld szemét és Lucára gondolt. Ha ezt tudná!
– Majd később összetakarítom – közölte elpirulva saját gondolatain. A virágot gyorsan a mosogatóba tette, és szinte repült vissza a szobába.
– Nem tartanál tolakodónak, ha meghívnálak vacsorázni? – hangzott el az a kérdés, amitől Laura lába megremegett. Valóra válik egy álom? A zöldszemű őt akarja. Randira hívta.
– Csak olyan helyre, ahol félkezűeket is kiszolgálnak! – kacagott fel boldogan.
– Ne aggódj, majd gondoskodom arról, hogy még véletlenül se érezd kényelmetlenül magad. Ezt akkor vehetem igennek?

Egy bólintás volt a válasz.

A férfi felállt. Elérte, amit akart. A lányt nem volt nehéz behálóznia. Mielőtt azonban a tettek mezejére lép, látnia kell a papírt, amelyen ott van feketén-fehéren, hogy a lányé a Créme Brulée és az egész francos épület.
– Holnap este nyolcra jöhetek érted? – kérdezte vidáman.
– Igen! Örülni fogok.
– Meglátod, eszedbe sem fog jutni a kezed. Mindenről gondoskodom. Akkor holnap!

Amikor Laura becsukta mögötte az ajtót, egyszerűen arra gondolt, nem volt igaz a jelenet. Balázs nem járt ott, nem hívta meg vacsorára, és nem érdeklődött utána. Az egészet álmodta.

De amikor a konyha felé nézett, és meglátta a fehér váza árva cserepeit, tudatosult benne, hogy mégiscsak ébren volt. Ébren és igen mondva a másnapra. A világ legjobb pasija őt fogja elvinni egy kivételes helyre, és megpróbálja elkápráztatni. A rossz előérzetnek már nyoma sem volt a levegőben, viszont egy újabb csengőszó félbeszakította a lány ábrándozását. Na, jöhet a feketeleves, azaz Luca mondandója, gondolta.

De az ajtóban nem Luca állt, akinek egyébként is volt kulcsa, ha nem felejtette otthon, hanem Oliver teli szatyor ennivalóval és egy szál vadvirággal.

Folytatás szerdán este

fotó: Pinterest

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here