Április 11.
1905-ben ezen a napon született egy a legnagyobb költőink közül, József Attila – s amely dátum 1964 óta a Költészet Napja.
17 évesen jelent meg első kötete, de már addig is volt miről mesélnie: leginkább fájdalomról, nélkülözésről, sanyarú helyekről való költözésről és még nyomorúságosabb körülmények közé érkezésről. Attila két éves volt, amikor apja elhagyta őket, s a Mama, aki nem “hagyja a dagadt ruhát másra”, két kisebb gyermekét vidékre küldi idegen nevelőszülőkhöz, ahol a 6 éves Etus libapásztorlány, a négyéves Attila pedig kanászfiú lett. Itt rendszeresen verték őket, néha az ostor is előkerült, ráadásul a komisz nevelőszülők megállapították, az Attila név nem is létezik, ezért Pistának szólították.
Évek teltek el így, mire az édesanya újra magához tudta venni gyermekeit, és Pista visszaváltozhatott Attilává. A nevét tehát visszakapta, de édesanyját korán elveszti, már 14 évesen teljesen elárvul.
1922-ben jelent meg a Szépség koldusa c. kötet, ahol Juhász Gyula írta az előszót és amelyben “Isten kegyelméből való költő”-ként méltatja a fiatal géniuszt. Versei bár zseniálisak, nem mindig találnak megfelelő visszhangra: Tiszta szívvel c. verse miatt Horger Antal, a szegedi egyetem professzora eltanácsolja a tanári pályáról.
Egy ideig a Sorbonne-on tanul, ahol Villon költészetét tanulmányozza, sőt franciául is ír verseket.
Több viharos és gyötrelmes szerelem kíséri életét – többek között pszichoanalitikus kezelőjével – de egyszer sem nősült meg. 1937-ben megismeri Kozmutza Flórát, utolsó múzsáját, aki később Illyés Gyula felesége és a magyar gyógypedagógiai pszichológia megújítója lett.
Tragikus gyermekkori élményei, nehéz körülményei és különleges zsenijének szenzitivitása – amely skizofréniával párosult – teljesen felőrlik a művészt.
Élete során többször is kísérelt meg öngyilkosságot (első alkalommal mindössze 9 évesen), és végül 1937. december 3-án a szárszói vonat alá vetette magát. A tragédia előtt egy hónappal pedig így búcsúzott:
“Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet…
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz és legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.”
fotó: Internet
