Egy kiló szeretet – 13. rész

“– Ez tényleg csodás, Dávid. Köszönöm, hogy meghívtál – mosolygott a férfira.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Edina már szerdán megbeszélte Emesével, hogy másnap fontos találkozója lesz – persze, nem mondta el, hogy a gimiben, zaklatója szüleivel – ezért arra kérte, hogy suli után vagy menjen el a könyvtárba tanulni, ő meg majd elmegy érte, vagy ha hazamegy, akkor zárkózzon be, és ne engedjen be senkit.

Emese kicsit csodálkozott, mi ez a nagy óvatoskodás – hiszen máskor is volt már otthon egyedül – de aztán egy vállrándítással elintézte. Inkább itthon várja meg az anyját. 

 
 

Csütörtök reggel Edina már nagyon feszült volt… alig bírta ki, hogy ne mondja el a lányának, mire is készülnek az orvosával, és Dáviddal… Emese hanyagul bedobálta a cuccait, majd az uzsonnáját a táskába, és szűkszavúan elköszönt az anyjától. Mintha megérezte volna, hogy aznap az ő sorsát döntik el, változtatják meg végérvényesen… 

Edina könnybe lábadt szemekkel nézett a lány után, akin egyre jobban mutattak a ruhák: napról napra teltek meg a korábban szélfútta nadrágszárak, és a szörnyen üresen lógó pulcsik is kezdtek domborodni. “Egyszerűen nem engedhetem meg, hogy visszaessen. Ma el kell követnem mindent, hogy ezt a Benedeket rúgják ki a suliból, és Emese továbbra is oda járhasson, zavartalanul, védetten…” – kattogott az agyában.

A nap minden percében a gyereke sorsa járt a fejében, ez persze sajnos azt jelentette, hogy hibát ejtett a munkájában. A második kioktató, felháborodott telefonhívás után kiborult. A megrendelőnek igaza volt, őt mégis megbántotta a hangnem. Visszahívta, bocsánatot kért, kijavította a kért dolgokat, majd felajánlotta az ingyen postázást, így a vevő végül lenyugodott. 

Ezzel a malőrrel el is ment egy csomó idő, mire Edina eszmélt, hogy hány óra van, már kapkodnia kellett, hogy időben a gimihez érjen. Dáviddal ott beszélték meg a találkozót. “Így semmi időm nem lesz majd megkérdezni, hogy konkrétan mit is fogunk mondani, csinálni… utálom az ilyen bizonytalan dolgokat!” – morfondírozott magában.

Zsolt az elmúlt két napban nem vette fel a telefont – őszintén remélte, hogy a költözés foglalja le, és nem a babájukkal van valami – így két idegen férfi fog értük harcolni, és nem az, akivel leélt egy fél életet, és akivel másfél évtizede közösen vállalták Emesét…

A parkolóban bőven volt hely – ilyenkorra már minden szülő hazafuvarozta a gyerekét… jó is, így legalább nem lesz szemtanúja annak, hogy ez a kínos megbeszélés megtörténik. Dávid és a doktor úr már várta, majd egy rövid megbeszélés után az igazgatói felé vették az irányt.

– Arra kérem, Edina, hogy bízza ránk a tárgyalás menetét, és tartózkodjon az érzelmes kirhanásoktól, fenyegetőzésektől – dörmögte az orvos kedvesen, de határozottan – Nehéz lesz, tudom, egy anyatigrisnek elrejtenie a fogait és a karmait… de próbálja meg!

Az igazgató kézfogással köszöntötte és hellyel kínálta őket. Benedek apja ebben a pillanatban lépett be az igazgatóiba egy gyors kopogtatás után. Nem volt sem flegma, sem arrogáns. Inkább úgy tűnt, pókerarccal próbálja végigcsinálni ezt az egészet.

Elnézést, a feleségem nem tudott eljönni. De úgy vélem, mindent meg tudunk beszélni így is. Igazam van, igazgató úr? – kereste a szemkontaktust az iskola igazgatójával a jóvágású, őszes halántékú, öltönyös férfi.
– Persze, mindent átbeszélünk, biztosan találunk megoldást a problémára – válaszolta az igazgató a papírjaiba mélyedve, kissé diplomatikusan.

Dávid érezte, hogy itt az idő, hogy elkezdje mondandóját.

Kedves Kovács úr… Vagy nem tudom, szólíthatom-e Mihálynak. Ami az elmúlt hónapokban az iskola falai között történt, az nem csak egy egyszerű zaklatás, vagy zsarolás, esetleg molesztálás, amit két atyai pofonnal Ön elintéz otthon. Ez egy jelenség, egy attitűd, amelyet időben, és hatékonyan ki kell irtani. Nem csak rossz példa, hanem rossz előjel is. Jelzi, hogy a gyerek hogyan fog viszonyulni későbbi párkapcsolataiban, majdani házasságában. Fia, Benedek tudtunkkal és bizonyítékaink szerint két fiatal nőt, tizenöt éves lányt zaklatott. Sem a tapizás, sem a verbális agresszió, azaz fenyegetés nem tolerált viselkedés, ebben egyetérthetünk – mondta lendületesen Dávid.

– Így van, igaza van – szólt Mihály, nem kis meglepetést okozva a teremben. Aztán mély levegőt vett, és folytatta. – Azonban a bizonyítékaik nem jók semmire. A fiam feddhetetlen, amit tett, azt Önök félreértették, ebben biztos vagyok. El kellene gondolkozniuk azon, hogy a kislányukat nem dívának öltöztetve, vagy domina ruhában járassák a gimibe. Nem csoda, ha beindítják egy érett férfi gondolatait.

– Amiről Ön beszél, uram, az áldozathibáztatás. Ha egy nő anyaszült meztelen menne végig az iskola folyosóján, akkor sem lenne joga senkinek megérinteni, erőszakot venni rajta. Nem vagyunk állatok. Amit a fia tett, az elindított a kislányunkban egy borzalmas folyamatot – mondta Dávid, észre sem véve, hogy Emesét a “kislányunknak” nevezte… Edinának azonban rögtön feltűnt, bele is pirult a gondolatba. 

– Önmaga ellen támadt, és rettenetesen lefogyott. Szakember segítségével menekült meg. Mi azonban nem azért vagyunk most itt, hogy a fiát bántsuk, Önt fenyegessük, vagy kártérítést követeljünk. Egy érzékenyítő programot állítottunk össze, melyet Benedeknek egy fél év alatt kellene teljesítenie. Ebben van anorexiás betegről és abúzus áldozatával készült dokumentumfilm végignézése, terapeutával való rendszeres beszélgetés, illetve önkéntes munka is, melyet hétvégente tudna végezni apám áldozatokat segítő alapítványánál – tért a lényegre Dávid. Edinának még a szava is elállt. Nos, ez a megoldás valóban távol állt az ő elképzeléseitől – kirúgás, fenyegetés, verés…  És nem is volt benne biztos, hogy eredményre vezet.

A teremben beállt a sűrű, fojtó csend. 

Mihály, Benedek apja hirtelen felkacagott.
– Szerintem maguk túl sok amerikai filmet néztek. Mi ez a sok jótékonysági maszlag, meg lélekbúváros szar? Gondolják, hogy ezt a gyerekem végigcsinálja? Szerintem szépen tolják el a bringát innen, és ne balhézzanak tovább! Vannak kapcsolataim…

– Nekünk is vannak kapcsolataink, efelől biztosíthatom. Fenyegetőzni mi is tudnánk, higgye el. Mi ennek ellenére egy értelmes megoldást ajánlottunk, amellyel mi kiegyeznénk, a fia pedig talán fejlődne empátiában annyira, hogy nem csinálna többé olyat, ami majdnem egy fiatal lány halálát okozta.
Nos. Gondolja át! Mi átadunk egy szerződés-félét, amelyben mindent leírtunk. Ha aláírja, elfogadja a terápiát. Ha ezt megtagadja, akkor persze mehetünk a pereskedés, fenyegetőzés, erőfitogtatás irányába is. Nekünk is vannak eszközeink.

– Ne fenyegessen! – kiáltott fel Mihály.
– Nem én kezdtem, uram. Hanem a fia – mondta teljesen higgadtan Dávid.

Mihály kitépte Dávid kezéből a papírt, majd köszönés nélkül kiviharzott az igazgatóiból.

Egy percnyi csend után felocsúdott a csapat. Az igazgató megdöbbenve búcsúzott el az orvostól, a fizikustól és az anyától – őszintén szólva sokkal nagyobb csatározásra számított. 

Dávid és Edina érzelmileg és fizikailag is teljesen kimerülve érkezett haza. Az ajtó előtt még pár szót váltottak suttogva – hogy nehogy Emese meghallja, miről beszélnek, majd átölelték egymást, és előtúrták a kulcsikat.

A lány azonban még látta, hogy az anyja Dávidtól búcsúzik, és fülig érő szájjal köszöntötte az anyját.
– Na, mi van, anya! Nem tán Dáviddal randiztál? Hát, ezért titkolóztál annyit! Szuper!
Edina fáradtan elmosolyodott.
– Örülök, hogy örülsz, kislányom.

Folytatás csütörtökön

Előző rész

fotó: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here