Amikor Réka befordult a sarkon és meglátta Pétert, szó szerint földbe gyökerezett a lába. Hirtelen nem tudta, visszaforduljon-e, vagy kockáztassa meg a találkozást, mert egyiküknek se lenne kellemes, ebben biztos volt.
Megismerte a férfit, hiába volt szakálla, hosszú haja, a tartása volt, ami eszébe juttatta azt a régi srácot, aki feleségül kérte őt a templom lépcsőjén. Szombat éjjel volt, ballagtak haza egy közepes házibuliból, ahol gyakorlatilag mindenki lerészegedett. Réka nem ivott sokat, tudta, hogy nevelőapja kikergetné a házból, ha részegen érne haza. A fiú azonban nehezen találta az egyenes utat. Amikor a katolikus templom elé értek, hirtelen térdre rogyott. Ő meg azt hitte, rosszul van és hányni fog, ehelyett azt motyogta alig érthetően, hogy el akarja venni feleségül. Két éve jártak, de még így is alig múltak húsz. A lány pár nappal, ő meg két évvel. Egyiküknek se volt szüksége a házasságra, a pia azonban kihozta a lánykérést a részeg férjjelöltből.
Amikor ránézett, kibuggyant belőle a nevetés, mert bár szerette őt, tudta, hogy az egész jelenet nevetséges, és biztos volt benne, hogy Péter se gondolja komolyan, hiszen azonnal hányni fog. Ahogy ott szerencsétlenkedett a földön, Réka az arcába nevetett, és azt kiáltotta, nem, majd egyszer, talán, azzal elszaladt. Hogy miért hagyta ott, maga se értette, de mivel nem messze lakott a fiú, eszébe se jutott, hogy baja eshetne.
Másnap, amikor felébredt és reggelit csinált a konyhában, hallotta, hogy anyja valakivel beszélget. Kinézett az ablakon, és Péter anyját látta meg. Nem gondolt semmi rosszra, hiszen máskor is átszaladt már. Barátnők voltak tulajdonképpen egész életükben, és azzal, hogy ők együtt jártak, mindkét asszony vágyát teljesítették be.
Kató néni akkor nem jött be a konyhába, mint máskor. Nem ült le, hogy órákon át szidja a férjét meg az anyósát. Úgy beszélgettek, hogy még véletlenül se hallatszódjon ki semmi a kettejük sugdolózásából. Megrántotta a vállát, kent magának egy margarinos kenyeret, tett rá paprikát, és leült a kopott asztalhoz falatozni. Jó tíz perccel később bejött az anya, és olyan szemrehányóan nézett rá, mintha valami szörnyűséget követett volna el azáltal, hogy kora reggel konyhában kenyeret majszol.
– Mit mondtál annak a szerencsétlen fiúnak, hogy világgá ment? – kérdezte ingerülten, miközben a szekrény aljából a húsleveses fazekat próbálta kiráncigálni.
– Mi az, hogy világgá ment? – kérdezte ő döbbenten. Egy nagyobb darab kenyér abban a pillanatban pottyant le az abroszra, ahogy figyelmetlenül a teásbögre után nyúlt. Anyja nem látta, szerencsére nem fordult meg, a hátával is jelezte, hogy haragszik. Válla egészen a szekrény ajtajához nyomódott, de a háta pokoli dühvel kiabált.
– Hagyott egy üzenetet, hogy elege van a kisvárosból, Pestre megy, ott biztosan szebb a világ.
Réka, ha nem érezte volna anyja haragját, még nevetett is volna, annyira nem volt jellemző a srácra ez a viselkedés. Ugyan hová ment volna, hiszen munkája nem volt, még csak most akart elhelyezkedni Bálint bácsinál, aki a városka legjobb asztalosa volt? Péter ügyes volt, de lusta. Nem sietett munkát találni. Közölte, hogy élete végéig dolgozhat, nem kell elkapkodni azt annyira. Szülei amúgy is eltartották, Kató néni még a füvet is kiegyenesítette volna, amire lépett, annyira odavolt érte.
A szebb világ azonban nem tudni miért, nem következett be. Húsz év múlt el, de ő nem látta viszont a fiút. Próbált vele beszélni, de a Péter anyja vagy azt mondta, hogy nem tud róla semmit, főleg az első időkben, vagy állította, hogy Péter látni se akarja.
Ilyen szakításra nem számított, hiszen azon az éjszakán egyikük sem volt a legjobb formájában. Réka meg volt győződve róla, hogy Péter azt az alkalmat csak indokként használta fel későbbi döntéséhez.
Erre most meglátta a templom lépcsőjén. Úgy nézett ki, mint egy hajléktalan. Ha odamegy, talán szóba áll vele, morfondírozott. Ha nem, egy életen fogja bánni, hogy a lehetőséget, amit a sors küldött neki, elszalasztotta. Mégis, mit mondhatna neki ennyi év után? Hogyan magyarázná meg neki, hogy az a régi nem jogos volt, hisz addig se hagyta, hogy elmondja?
Réka gyáva volt. Nemcsak akkor, hanem bármikor, amikor nagy lépést kellett volna tennie. Elszalasztotta Pétert, aki talán más sorsra jutott volna mellette, de nem élt később azzal a lehetőséggel sem, hogy a fővárosban vállaljon munkát. Félt a bizonytalanságtól, az idegenektől, és attól is, hogy netán összefut valahol régi szerelmével. Így otthon maradt, lett egy közepes házassága, ami évek óta haldoklott, és egy fia, aki épp vad kamaszkorát élte.
A bágyadt áprilisi napsütés finoman megérintette a férfi kócos haját, amibe már ősz szálak is vegyültek. Némi ráncot is felfedezni vélt a szeme sarkában, ami még karakteresebbé tette az arcát. Nem tudta, meddig állt ott, meddig vívódott a múlttal, de képtelen megmozdulni. Lehet-e valamit kezdeni azokkal az emlékekkel, amik elmúltak? Érdemes-e bolygatni a múltat? Mit nyer, ha odamegy? Kérdés kérdés hátán tolakodott a fejében. Végignézett magán. Csinos, nem túl drága cipő volt a lábán, karján elegáns táska, amit anyósáéktól kapott. Messze jobban nézett ki, mint az a férfi, akit még gyerekként szeretett. Vajon szeretet volt az, tette fel magának a kérdést, de nem az eltűnés után, akkor csak fájdalom és harag volt benne. Inkább mostanában, ha eszébe jutott, hogy férje mellett mennyire boldogtalan. Lehetett volna más az élete, ha akkor, annak a részeg fiúnak igent mond? Bizonyára, de ebben az igenben sokkal több volt a talán, mint kellett volna.
Ekkor a férfi mellett felvakkantott egy kutya. Apró, bozontos jószág, csillagszemét a gazdájára emelte, és jelezte, hogy éhes. Péter a zsebébe nyúlt, és kivett valamit, amit a kutya habzsolva nyalt fel a tenyeréből, és elégedetten ugatott. Ő megsimogatta a fejét, és elmosolyodott. Látszott rajtuk, hogy nagyon szeretik egymást.
Rékának hirtelen melege lett a kora tavaszi napsütésben. Már biztos volt benne, hogy nem bolygathatja meg a jelenetet azzal, hogy odatoppan, és beszélgetést provokál. A régi nemnek következményei lettek. Ezekkel meg számolni a kell. Ez meg is történt, és nem felelős azért, ami Péterrel történt. Neki ez volt megírva. Ezek a közhelyek jutottak eszébe mentségül, amikor megfordult, és szinte hangtalanul elsietett. Még arra is figyelt, hogy cipője sarkának kopogását elnyelje az aszfalt.
Azt már nem láthatta, ahogy a férfi utána fordul, és keserűen elmosolyodik. Már másodszor gyáva, gondolta, aztán újra megsimogatta a mellette heverő bundás fejet.
Kép forrása: Pinterest
