Azt gondolom, mostanában túl sokat gondolkodunk. Folyton azon agyalunk, helyesek-e a gondolataink, érzéseink, jól vagy rosszul csinálunk-e valamit. Természetesen az örök jaj, mit fognak szólni mások-ítélkezés se maradhat ki, amit egyféle átokként kezelünk és cipelünk magunkkal.
Megszületünk, és azzal a testtel, lélekkel kell élnünk, amivel rendelkezünk. Hihetünk bármiben, vannak kész tények velünk kapcsolatban. Meglehet, hogy sose leszünk szőkék és törékenyek, netán karcsúak vagy magasak, szemünk se lesz hatalmasabb vagy orrunk kisebb, nem beszélve minden másról, amit hibának élünk meg. Dolgozott a genetika, és egy bizonyos pár találkozásának az eredménye mi lettünk.
Vajon tehetünk-e arról, ha nem vagyunk olyanok, amilyen a társadalom elvárása? Természetesen nem, mert az ideális nő, férfi képe sose állandó, és ha ezzel gyötörjük magunkat, eleve boldogtalanok leszünk. Gondoljunk csak bele, mi van azokkal, akik valamiféle genetikai rendellenességgel születnek? Hiányzik valamelyik testrészük, nem képesek járni, hallani, beszélni vagy a nemi szerveik nem úgy fejlődtek ki, ahogy a megszokott lenne! Bánthatunk-e, bírálhatunk-e olyanokat, akiknek a bőrszíne, testfelépítése, nemi identitása más, mint ami a „világ rendje”?
Sose szabadna másként tekintenünk egyesekre, mint emberekre, akiket a cselekedeteik alapján kellene megítélnünk. Miért lenne az fontos, hogy milyen bőrszínnel, vallással rendelkező orvos műt bennünket, ha a műtőben fekszünk? Amikor fogorvoshoz megyünk, ha rosszul leszünk az utcán, ha buszra szállunk, nem mindegy, hogy kinek a kezébe tesszük az életünket? Mert egy sofőr, egy fodrász és egy orvos keze alatt érhet bennünket pokoli élmény is, de átlagos ugyanígy, pedig csak az számít, hogy ne legyenek fájdalmaink, és elégedettek legyünk az eredménnyel, amit vártunk.
Embernek születtünk, és az előítéleteket nem hozzuk magunkkal. Mind nevelés kérdése. Azon múlik, hogy a környezetünk mit táplál belénk, vagy hogy hányszor halljuk, hogy valaki azért rossz, mert cigány, azért becstelen, mert nem a mi vallásunkban hisz, azért butább és esetlenebb valamiben, mert nő és folytathatnánk. Embernek lenni azt jelenti, hogy gondolkodni és érezni kell, de méltón ahhoz, akiknek születtünk. Úgy kellene élnünk, járnunk-kelnünk a világban, hogy észrevegyük, nem vagyunk különbek azáltal, amiknek születtünk, mert ahhoz nincs közünk. Ahhoz viszont van, hogy milyenekké válunk, mit fogadunk be vagy mit tanítunk olykor erőszakkal is a gyerekeinknek.
Elfogadni, hogy valaki más, mint az átlag, mintha egyre nehezebb lenne. Vajon miért hiszik sokan, hogy azért jobbak vagy értékesebbek, mert fehérnek születtek, vagy kereszténynek, de ugyanezt elmondhatjuk az iszlámról vagy azokról, akik úgy érzik, a nők nem emberek, és bármit megtehetnek velük büntetlenül. Miért lesz sok ember célpontja azoknak, akik nem az ő normáik és elvárásaik szerint akar élni, létesít kapcsolatot vagy vállal munkát?
A Földön 8 milliárd ember él. Mind úgy születik meg, hogy valaki kihordja a méhében, és egyáltalán nem fontos, miként jön a világra, császárral vagy hagyományosan, az sem fontos, mikor lesz szobatiszta, nő vagy férfi, sérült-e vagy ép. Nem ezeken kellene vergődnünk, épp elég azoknak, akik megélik a betegséget, a szokásostól eltérő kinézetet, vagy azt a gondolkodásmódot, amit nem tudnak elfogadni a környezetükben. Nem is olyan régen, a lányanyákat megbélyegezték nálunk is. Ugyanígy volt ez az elváltakkal, a házasságtörőkkel, ma viszont már nem téma. Ily módon változik, alakul a világ, mennyivel könnyebb lenne, ha nem azt lesnénk, kibe miért lehet belekötni. A fiatalokat az idősek ellen uszítják, a soványakat a kövérekkel állítják szembe, de a vallások, a bőrszín, a nemi identitás is mind erre az ellenségeskedésre épül. Pedig csak emberek vagyunk. Érzelmekkel, tettekkel, amelyek jók és rosszak, hiszen messze nem lehetünk tökéletesek. Nincs mindenki számára elfogadható nézet, -izmus, felfogás, mert attól szép a világ, hogy sokfélék vagyunk.
Még szebb lenne, ha megértenénk, hogy nem kell hozzánk hasonlóvá válnia mindenkinek. Lehet egy nő rövidhajú, molett, szülhet hat gyereket, de maradhat gyermektelen is, ha neki ez felel meg. Egy férfi lehet anyalelkű, sírhat, ha fáj a szíve, és meggondolhatja magát, ha valami nem tetszik neki. Bárki mondhat nemet arra, ami kellemetlen neki, mert senki nem szenvedi el helyette a nehézségeket.
Embernek kellene lennünk és maradnunk anélkül, hogy folyton más életét lesnénk, bírálnánk és ostoba felsőbbrendűséget hirdetve megítélnénk. Ez lehetne a 21. század egyik legnagyobb feladata, mert ami most történik a világban, hazánkban meg főleg, az embertelen és ronda. Jusson majd eszünkbe, kik és milyenek vagyunk akkor is, ha nem leszünk életünk piramisának tetején, mert akárhol is vagyunk, a csúcsról csak lefelé lehet leereszkedni. Netán zuhanni.
Bármennyire nehéz megemészteni, semmivel sem vagyunk jobbak, mint a legtöbb ember. Ha nem tettünk le az asztalra semmit, ne üssük és ne követelőzzünk, mert előttünk a lehetőség, hogy megmutassuk, ha valamit jobban tudunk. Az emberi természet nem mindig kellemes és jóságos, többnyire nem ezt az arcát mutatja. Ha találkozunk jó emberekkel, vegyük észre, és ne akarjunk már mindenkit a sárba rántani, mert ott dagonyáznak oly sokan.
Maradjunk emberek! Ennél nagyobb életcélt aligha találhatunk magunknak, hiába vagyunk a világ szemében szépek, fontosak és eladhatók!
Kép forrása: Pinterest
