Múlnak a hetek, és én nem szívesen lapozok bele feleségem naplójába. Próbálom elkerülni, de magához hív, pontosan úgy, ahogy gyerekkorunkban a rossz. Tudtuk, hogy nem ússzuk meg szárazon, mégis megcsináltuk. Épp úgy, mint amikor elloptam anya selyemkendőjét és Tamarának adtam, mert táncosnő akart lenni a farsangon, csak nem volt ruhája. Kizárólag nekem mondta el, hogy anyja nem törődik vele, nem hajlandó ruhát varrni. Azt persze elfelejtette közölni, hogy a kizárólagosságot még két fiú is megkapta, és mindhárman igyekeztünk elvarázsolni a szép szőke kislányt, aki a végén kinevetett bennünket.
Persze, hogy volt ruhája, persze, hogy vettek neki, és a mi rongyainkból ócska köntöst varratott magának, amire nem is volt szüksége. Mi, fiúk persze csúnyán átverve éreztük magunkat, és ahelyett, hogy rá haragudtunk volna, egymásnak estünk a farsangi bulin. Anya piszkosul megharagudott, mert egy kézzel festett, értékes darabot sikerült elajándékoznom. Kaptam érte egy hét szobafogságot és ugyanennyi tévé nélküli időszakot. A szőke nők iránti ellenszenvem akkor kezdődött. Tamara hatalma azonban, ha jól emlékszem, kitartott egészen az általános végéig.
Találomra kinyitom. Arról ír, hogy minden perc öröm neki, amíg bennünket figyel. Szerinte jó apa vagyok és leszek is, ne aggódjak. Bár sejti, hogy ezt a tanácsát nehezen fogadom meg.
Édesem!
Minden férfi azt hiszi, hogy a gyereke egy játékszer. Higgy nekem! Akkor akar vele foglalkozni, amikor kedve és ideje van. Sajnos, meg kell majd tapasztalnod, hogy a lányunk ezt nem hagyja. Rá fogsz jönni, hogy igen makacs teremtés, és egy ideig elvan magában, meg jöhetnek hozzá barátai, de a legjobban azt szereti, ha velünk lehet. Még akkor is, ha nem mondja. Főleg nekem jutott eddig a feladat, hogy plüss állatokat rendezgessek vele fél napon át, vagy házat építsek duploból, és mire te hazaérsz, már csak azt látod, milyen cukin fürdik, eszik vagy épp alszik. Ne hidd, hogy meg akarlak rémiszteni, de a lányunk néha egy szörnyeteg. Szeszélyes, kényeskedő és akaratos. Ilyenkor pokolian nehéz vele, de biztató, hogy elmúlik. Ne hagyd, hogy hisztis picsa legyen, nem szeretném, ha mindenki utálná előbb-utóbb.
Viszont a közös játékot nem úszod meg, készülj fel. Mindegy hányan bosszantottak fel aznap, az se számít, hogy netán te vagy Pókember és a világot megmentetted háromszor. Itthon szimpla apa leszel, várnak a plüssök meg a pónik. Jesszusom, hogy gyűlölöm mind!
Már egyre nehezebben tudok ébren maradni, biztosan a gyógyszerek miatt. Ezért gyorsan leírok egy jó tanácsot neked, aztán úgyis elalszom: a ruháimat ne tartsd meg. Szabadulj meg mindtől, mert ha minden nap ott lógnak a szekrényben, emlékeztetnek rám. Elég, ha a gondolataitokban leszek, a szekrény legyen a tied! Ne tiltakozz, nincs értelme. Ezek csak felesleges cuccok. Vidd el mind egy szeretetszolgálathoz! Biztosan lesz valaki, aki boldogan hordja őket.
Dani bolond, gondolom haragosan. Eszem ágában sincs elajándékozni azt a sok jó holmit, amit rövid élete alatt felhalmozott. A szekrény, amely nem szimplán szekrény, hanem egy faltól falig álló polcsorozat vegyítve fogas-erdővel, valóban elképesztő látványt nyújt. Persze, neki se volt elég holmija, mint a nőknek általában. Hirtelen eszembe jut a kedvenc filmje, a Pretty Woman. Abban volt egy öltözködős rész. Emlékszem, mert kb. kétszáz alkalommal láttam, vagy aludtam be rajta.
– Noncsi! – kiáltok be a gyerekszobába. – Van kedved játszani?
– Nincs! – hangzik a válasz, miközben duzzogva ül a földön és a fésűvel tépi az egyik baba haját.
– Ne hülyéskedj már, gyere!
– Apa, értsd meg, megcsaltak.
A szemem kikerekedik. Az én négyéves, erősen óvodás lányomat ugyan ki csalhatta meg? Nem is tudtam, hogy kapcsolatban élt.
– Ezt hogy érted?
– Nimród engem szeretett eddig, de most már nem. Azt mondta, már Zitus a kedvence.
Alig bírom ki nevetés nélkül.
– Ez a megcsalás? – kérdem úgy, hogy komolyságot erőltetek az arcomra.
– Igen. Léna mondta, hogy apukája is megcsalta az anyukáját, és nagy kiabálás volt otthon. Valami kurvával. Ilyen nevet még nem hallottam.
Nem tudom, mit mondjak. Sose gondoltam volna, hogy az óvodában ilyesmikről beszélnek. Hogy kerülhet ez szóba, hiszen négy-öt évesek? Azt hiszem, nem tudok semmit a gyerekekről. A kurva szó jelentéséről meg nem szeretnék értekezést tartani.
– Szomorú vagy? – kérdem és leguggolok mellé.
– Igen. Zitus undok, és Nimród mégis vele játszik.
– Figyelj, Noémi, ez ilyen. Majd változnak a dolgok…
Mi mást mondhatnék? Könyörgöm, négy múlt. Nem küldhetem terápiába, vagy vigasztaljam azzal, hogy jön valaki más?
– Azt gondoltam, játsszunk beöltözőst! Azt veszel fel anya ruhái közül, ami tetszik. Jó?
– Tényleg? – A szeme felcsillan, a megcsalás feledve. Egy időre.
– Teszek be jó zenét, és induljon a buli!
Noncsi felpattan, és mint a szélvész, úgy viharzik el mellettem. Feltápászkodom, és bekapcsolom a zenecsatornát, aztán adj neki. Mivel kezdhetnénk, ha nem Roy Orbison dalával?
Előkerülnek a nyári ruhák, a farmerszoknyák, persze mind nagyok, de a lányom vigyorog, toporog a tükör előtt, majd táncra perdül.
– Pretty woman, walkin’ down the street Pretty woman the kind I like to meet Pretty woman I don’t believe you, you’re not the truth No one could look as good as you, mercy
(Egy gyönyörű nő, sétál lefelé az utcán
Egy gyönyörű nő, az a fajta, akivel találkozni szeretnék
Egy gyönyörű nő, nem hiszek a szememnek
Nincs hozzád hasonló, kegyelem!)
És nevetünk, mintha minden tökéletes lenne. Noémi megfogja a kezem, és már vele ugrálok, mint a bohóc, közben meg a feleségemre gondolok, aki most halálra röhögi magát odafent. Halálra.
Kép forrása: Pinterest
