Fogd be a szád!

Viccesen azt szoktuk mondani, hogy nincs olyan nyelv, amin olyan hosszan és cifrán tudnak káromkodni, mint mi magyarok. Tulajdonképpen, ha ez valóban így van, akkor se nagy dicsőség, pláne, hogy mostanában igencsak elharapózott a trágár beszéd. Sokan azzal magyarázzák, hogy a tengernyi feszültséget valahogyan le kell vezetni, és inkább szóban, mint tettekben teszik. Ez akár lehetne elfogadható érv is, ha a feszültséglevezetésnek nem léteznének egyéb módjai: teszem futás, séta, kerékpározás, úszás, vagy bokszzsák használata, ha éppen akad egy otthon.

Manapság azonban hihetetlen módon elterjedt a gyerekek előtt és a gyerekekkel való csúnya beszéd is. Miközben fenemód büszkék vagyunk arra, hogy gyerekeinknek alig szabunk határt, ez vonatkozik a velük való kommunikációra is. Aki iskola vagy óvoda közelében él, lakik, nem egyszer hallhatja, hogy a kapkodó, türelmetlen szülők milyen módon förmednek rá a gyerekeikre. A fogd már be, figyelj oda, mert a seggedre csapok és a mi ez a szar, mondatokat a legtöbben már nem is találják durvának, annyira megszokottá váltak. Egy szülő, aki tetteivel és szavaival tud példát mutatni, soha nem szabadna, hogy olyan kifejezéseket használjon, amilyenek sokan sokszor.

 
 

Lehet azt mondani erre, hogy a segg nem csúnya szó, de ne legyünk álszentek. Az.  Használhatjuk helyette a popsi, fenék, popó szavakat is, ahogy a szar szinonimája is lehetne a rossz, pocsék, elavult, régi, elhasznált, vacak… Ám az egyik legkeményebb az, amikor a gyerek megállás nélkül fecseg, mert el akarja mondani az összes számára fontos dolgot, ami érte a közösségben, ám az ideges szülő feje tele van munkahelyi és egyéb problémákkal, és hamar zsongani kezd. Így türelmét vesztve nem azt mondja, hogy kérlek, hallgass egy kicsit, (a gyerek úgyse tenné, mert gyakran szómenése van) hanem rámordul, hogy fogja be. Gondoljunk csak bele, hogyan éreznénk magunkat mi, ha a felnőttek között ugyanezt kapnánk! Bizonyára megdöbbennénk, kikérnénk magunknak a hangnemet és a stílust, miközben az járna a fejünkben, hogy a másik egy tahó. Sokan mégis úgy érzik, hatalmukat kiterjesztve bánhatnak úgy egy gyerekkel, ahogy velük mások, akik szintén a hatalmukat érvényesítették.

Egy gyerek azt tanulja meg, amit lát és hall. Félreértés ne essék, a filmek is tele vannak mocskos beszéddel, de ez nem jogosít fel bennünket arra, hogy lesüllyedjünk arra a szintre. Amikor a kocsiban ülve válogatott kifejezésekkel szidjuk a közlekedés minden résztvevőjét, mert mindent tudnak, csak közlekedni nem, akkor ne feledjük, hogy épp azt tanítjuk meg, hogyan vélekedünk másokról, hogyan reagáljuk le a dolgokat, és ha anyját, apját, istent és a szenteket káromoljuk, akkor a velünk utazó hamar rájön, milyen emberek vagyunk mi. A gyerek nem ítélkezik azonnal, hiszen hosszú ideig szülei magasan a csúcson vannak nála. Ám a példa ragadós. Ezután hasonlókat mond az oviban, iskolában, kicifrázva a másutt hallottakkal. Később, ha valaki(értsd: felháborodott szülő!) panasszal él, a csúnyán beszélő azonnal azzal védekezik, hogy ők otthon nem beszélnek csúnyán, bezzeg más gyerekek, a szomszédok, és a gyerekközösségek.

A beszéd a kulturáltság és az intelligencia egyik mérőeszköze. Ritkán fordul elő, hogy olyasvalaki, aki választékosan fogalmaz, olvasott, minősíthetetlenül káromkodik idegenek társaságában vagy azokat szidva. Tagadhatatlan, hogy mindenki képes mocskolódásra, csak nem mindegy mikor és milyen mértékben.

Ha jó példával akarunk elöl járni, semmiképp nem használjunk gyerekeink körében olyan szavakat, amik kötőszóként röpködnek, és ez már régen nem csak a b… meg vagy a ku..a, hanem most már jelzőként, főnévként és igeként is jelen van a ge.i., a fa.om, hadd ne soroljam.

A felnőtt világot megváltoztatni aligha lehet, hiszen az iskolázottság, a könyvek, az olvasás szeretete alap kellene, hogy legyen, ahogy mások tisztelete és elfogadása is. Erre egy apát, anyát, nagyszülőt nem lehet tanítani, és kijavítani se érdemes, mert manapság könnyen pórul járunk, ha szóvá tesszük. Egy megoldás van: kerüljük el azokat, akikből az elfojtott agresszió ilyen kifejezéseket hív elő. Jobban járunk.

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here