Sári üvöltött. Úgy, ahogy csak egy gyerek tud, ha sérülés éri. Őt pedig érte, mert a betonra zuhant és felhasadt az álla. A műanyag kismotor megakadt a járda kiszögellésében és a kislány lerepült. Mire Orsi odaugrott hozzá, késő volt. Álla jobban vérzett, mint amekkora volt látszatra a seb. Tudta, hogy akár lehet nagyobb is a baj, ezért felkapta, de a lába meginogott. Majd összerogyott a félelemtől. Marcsi is elsápadt, mert nem bírta a vért, de azért még tartotta magát, látva, hogy barátnője nála is rosszabbul van.
– Mit csináljak? – kiáltotta Orsi kétségbeesetten. – Vigyük kórházba?
– Egyértelmű, lehet, hogy össze fogják varrni…
Erre a mondatra Orsi még fehérebb lett és úgy szorította magához a két és féléves kislányt, hogy az alig kapott levegőt. Télikabátja, ahogy ráborult Sári, azonnal véres lett, de nem törődött vele, hívta Sanyit, mert neki tudnia kell, hogy a lányát baleset érte. Talán ő megmondja, mit csináljanak. Talán azonnal hazajön segíteni, elvégre az egy szem lányáról van szó.
Sanyi azonban nem vette fel. Péntek volt, munkahelyi buli, és nem hallotta. Vagy nem akarta hallani. Farsang volt a cégnél, nem beöltözős, inkább az az ereszd el a hajam-ivós, amikor egy szedett-vedett álarc mögé rejtve el lehetett hitetni a világgal, hogy mindenki felszabadult.
Vagy Eszterrel volt. Orsi nem ismerte Esztert, a férje egy képet sem mutatott róla, ő meg nem találta meg a közösségi oldalakon, vagy nem tudott rájönni, hogy melyik Kovács Eszterről lehet szó, aki most huszonnégy éves, és a karácsonyi bulin kiszemelte a férjét. Kinézte magának, pedig tudta, hogy nős és gyereke van. De őt akarta, pedig nem nagy trófea, ő tudta, ismerte a férjét. A nőknek sose tudott ellenállni már őelőtte sem, mert neki az volt a siker, hogy kellett. Ha kellett, akkor kiválasztottnak és sztárnak érezte magát. Az ő egója ezt közvetítette neki. Nem volt benne sok becsvágy, erre rájöttek mindketten az idők során, de ha egy nő megkörnyékezte, szinte életre kelt.
Előző nyáron történt az első törés a házasságukban. Akkor is egy lány kezdeményezett, Sanyi meg nem mondott nemet. Hogy mondott volna, amikor fényesre csiszolták az egóját?
Akkor megroppant Orsi, pillanatok alatt lefogyott nyolc kilót, szétsírta a szemét, majd három hét után visszafogadta Sanyit, aki szánta-bánta, hogy lelépett. Gyorsan rájött, hogy hiányzik neki a családja, a lánya különösen. Utólag azt is bevallotta, hogy nem tudott teljesíteni az ágyban, a szerszám nem működött. Ez nem volt kellemes beszédtéma.
Orsi rémült volt, kétségbeesett és csalódott. Kettőn áll a vásár, mondta, amikor Sanyi visszatáncolt az életükbe. Ő sem hibátlan, el is hanyagolta a férjét, amióta megvan a gyerek, tehát megérdemelte a büntetést. Ettől kezdve igyekezett odafigyelni rá, elnézte a hülyeségeit, és az ágyban sem aludt el azonnal, amikor a kicsit lefektette. Megértette, hogy változásra volt és van szükségük, és ehhez a változáshoz nagy löketet kaptak azáltal, hogy Sanyi meglépett pár hétre.
Aztán mégis kiderült, hogy a változás nem ennyiből áll. A férje belekóstolt a szabad életbe, a házasságon kívüli csábítás, vagy elcsábítás ízébe, és nem tudott neki ellenállni. Vonzotta hiúságának és férfierejének újrapolírozása.
Orsi gyáva volt elhinni, hogy férje más életet akar. Nem volt ennek köze kettejükhöz. Nem arról szólt, tudnak-e együtt élni, vagy vitatkoznak-e azon, hogyan neveljék Sárikát. Ez arról szólt, Orsi képes-e elfogadni a fennálló helyzetet, fel tudja-e dolgozni, hogy mindig jön majd valaki, aki érdekesebb és izgalmasabb lesz nála.
A feleségnél mindenki izgalmasabb, mondta Marcsi nem is olyan rég. Az tény, hogy a szerelem nem házasságban szökken szárba, erre hamar rájön, aki benne van. A nagy költők múzsái is ritkán voltak és lettek a feleségek, akik mostak rájuk, ebéddel várták őket egy átmulatott éjszaka után, vagy pelenkákat vasaltak a visító babák után.
Nem, a szerelem csak akkor él és virágzik, ha nincs benne semmi közönséges. Akkor lángol, ha elérhetetlen és megfejthetetlen. Így azonban mi végre a házasság? Miért az a csúcsa a kapcsolatnak? Miért gondolják sokan, hogy így kell feltenni az i-re a pontot?
Eszter izgalmas, fiatal és megközelíthetetlen volt. Habár ő kezdeményezett, még a szüleivel lakott, ahová nem vihette haza a nős férfit, akit kiszemelt magának. Ezért húzódott a dolog, Sanyi volt annyira smucig, hogy ne költsön holmi szállodára, meg az ki is derült volna gyorsan. Így csak találkozgattak, ő meg hagyta, hogy a lány meséljen, közben meg azon járt az esze, hogy ha nem lenne olyan veszettül hideg, akkor az utcán tenné magáévá.
Orsinak eszébe jutott, mennyire próbálta rábeszélni január elején, hogy utazzon haza az anyjához, mondván, az unokának nagyon örülnének. De nem volt bolond, tudta, hogy mi a cél.
Másodszorra már nem fogyott le, nem zuhant össze, de azért belecsikart szívébe a fájdalom. Nem tudott lépni. Válni nem lehetett. Szülei messze éltek, meg sem értették volna. Gyesen volt, szerződését felmondták, így munkahelye sem volt. És ha elhagyta volna Sanyit, hová ment volna? Nem volt miből fizetnie egy albérletet. Maradt a hallgatás és a tűrés.
Kislányként ezt senki nem kalkulálja be királylányos álmaiba. A királyfik soha sem hűtlenek, nem hazudnak és mindig bátrak. Megcsalni a sárkánytól visszarabolt mátkát senki nem szokta. A boldogan éltek sose fejeződik be azzal a mondattal, hogy addig, amíg a királyfi rá nem jött, hogy vannak szebb királykisasszonyok.
A boldogság határait a mese sosem szabdalja át. Mindig meghagyja a kerítést, amely körbeveszi a várat, és azon túlra már nem merészkedik senki.
Orsi ostoba módon olykor még reménykedett. Maga sem tudta, miben. Talán Sáriban látta a mentsvárat.
– Menjünk gyorsan a Bethesdába! – mondta Marcsi kisvártatva. – Egyre jobban vérzik Sári álla. Maradj, hozom a kocsit!
A kislány már nem sírt hangosan, Orsi dúdolva ringatta a vállán és azért fohászkodott, hogy ne kelljen összevarrni az állát, mert annak nyoma marad. Még egyszer megpróbálta megcsörgetni Sanyit, de a telefon továbbra is néma maradt. Eszterrel van, gondolta. Persze, hogy vele, hiszen ő is a cégnél dolgozik. Ilyenkor meg ki veszi fel egy ostoba feleség telefonját?
A Bethesdában azt mondták, a vérzés valóban ijesztő, de nem kell aggódni, a seb kisebb, be fog hegedni. Orsi elmosolyodott, de amikor Marcsi átölelte, zokogni kezdett.
Ekkor csörrent meg a telefonja.
– Nem hallottam, hogy hívtál – mondta Sanyi. – Itt akkora a hangzavar. Valószínűleg nem érem el az utolsó járatot, majd hajnalban megyek. Jut eszembe, miért kerestél?
– Sári leesett a motorjáról, és megijedtem. Azt akartam, hogy mellettünk legyél, és gyere be kórházba.
– Mi történt? Nagy a baj?
– Felhasadt az álla, és nagyon féltem, hogy össze kell varrni, nem tudtam, mit tegyek… De végül nem varrták, csak leragasztották.
Sanyi felhorkant.
– Szerinted én a város másik végéből mit tudtam volna tenni? Tudod, hogy a kocsi is a szerelőnél van! Mire odaértem volna hozzátok, addigra biztosan megoldódott volna a gond.
– Meg. Behoztuk a kórházba. Nagyon vérzett és én féltem. Úgy sírt szegény.
– Most mit vársz tőlem, mit kellett volna tennem? Ott vagy te, neked kell rá vigyáznod, én nem tudok messziről intézkedni.
– De Sanyi! Te vagy az apja… Azt gondoltam, hazajössz, és együtt leszünk vele, mesét nézünk és megnyugtatjuk, miután már jól van.
– Nem mehetek most haza. Mondtam neked, hogy bulink van, ezen itt kell lennie mindenkinek. Azzal nem lesz jobb, ha most sok pénzért taxiba vágom magam.
– Féltem… Megijedtem.
– Ezt már mondtad, de látod, hogy nem lett baj. Hidd el, meg tudod oldani a helyzetet! Most mennem kell, jött valami humorista és kezdődik a műsor. Pihenjetek, holnap megyek.
– Jó szórakozást!
– Köszönöm! Puszild meg Sárit helyettem! – Azzal ki is nyomta a telefont.
Orsi arcán lassan csorogtak a meleg könnycseppek. Sári a sokk után elaludt a karjában. Felemelte és intett Marcsinak, hogy mehetnek.
Maga előtt látta Sanyit, aki valahol egy farsangi buliban egy fiatal lányt ölel, mert neki most ő jelenti a szerelmet. Nem ők.
fotó: Pinterest
