Azt gondolja rólam, öreg vagyok hozzá. Látom a szemén, ahogy néha rajtam felejti. Egy évvel fiatalabb nálam, de az ő tükrében én idős férfi vagyok, ő meg csitri csaj. Átutaztam érte fél Magyarországot, és unatkozom. A vonatozás se nekem való, de a kocsit két hete javítják, pontosabban keresik a hibáját. Piszkosul el lehet rejtve, vagy Józsi szórakozik velem, mert nincs kedve a régi járgányomhoz. El van már szokva a húsz éves roncsoktól, amióta beindult a biznisz.
Az egyik társkeresőn ismerkedtünk meg. Nem Józsival, hanem Ágikával. Tetszett nekem a régi fotóin, és úgy tűnt sokkal, de sokkal nevetősebb. Tévedtem. Kijött értem a vonathoz, ami nagyon kedves volt tőle, de meglepődtem, mert sokkal frissebb nőt vártam. Nem tehettem mást, beültem, és az járt a fejemben, hogy öreg vagyok én már ahhoz, hogy fennakadjak a külsőségeken. Ötven felett már kevés nő karcsú, még kevesebb a csinos vagy józan. Mindnek megvan a maga története, és ez, ha tetszik, ha nem, benne van a csomagban. Ágika azonban nem csomaggal járt, hanem hegynyi pakkal. Szőke, hullámos haja van, aránylag csinos, és már megint a külsőnél tartok. Szomorú. Bevezet a házba, ami takaros, rendezett, finom illat száll a konyha felől. Készült, tehát igyekszik, és úgy néz ki, főzni is tud. Amikor lerakom a kabátom, hosszan mustrál. Pontosan úgy, ahogy a férfiak teszik a nőkkel. Érzem, nincs maximálisan elragadtatva, de talán a humoromat és a kedvességemet jobban értékeli. Sietve megterít, az asztalhoz invitál, és szed nekem mindenből. Ettől már rég elszoktam, a volt feleségem nem kedveskedett nekem így. Az ananászos csirkemell illata bekúszik az orromba. Tetszik a ház, a berendezés és az otthonosság.
Ágika azonban nem faggat engem, inkább elmeséli az életét. Nem az utóbbi éveket, hanem a házasságát, de azt órákon át, miközben megesszük a desszertet is. Ő még mindig a volt férje ridegségét emlegeti, meg a hatalmas házukat, a gondtalan életüket, amely akár szép is lehetett volna, ha Álmos, vagy ki a rosseb nem hanyagolja el őt, mert meghízott. Sajnálkozik egy sort, de látszik rajta, hogy meg van győződve róla, hogy ő dundin is bombázó. Főleg a nagy mellei miatt. Nem mondom, hogy beszélgetünk, mert csak ő beszél. Minden szaván érzem, hogy sérült, hogy beletapostak a lelkébe, hogy nem talált magára a válás óta. Keserű, indulatos és a szava mar. Csak a panasz árad belőle. Még a lányukat is szapulja, ami nekem kifejezetten visszatetsző, főleg, ha az én Lillámra gondolok, aki egy angyal, de a fiam is jó fej. Sose adnám ki őket így. Az étel azonban finom, ahogy a desszert is. Az jár a fejemben, hogy ez a nő talán szeretettel meggyógyítható. Talán, ha képes lenne túllátnia önmagán, és esetleg kíváncsi lenne rám.
Azt is elmondja, sőt többször is visszatér rá, hogy neki sose volt idősebb férfival dolga. Ezen kicsit felkapom a vizet, mert az egy év, az egy év, és nem száz vagyok, hanem ötvenhét. Ha száz lennék se ezzel foglalkoznék. Már nem merek megszólalni, várom, hátha hagy szóhoz jutni. Folyamatosan azt sorolja, hogy ő spirituálisan mennyire érzékeny, de azt elfelejti észre venni, hogy én is jelen vagyok. Nem lát engem, csak önmagával foglalkozik. Az egész olyan, mint valami ömlesztett kín, amit a nyakamba akar önteni. Mégse állok fel, hogy elmeneküljek, mert abban bízom, hogy ha kimond mindent, amit akar, megnyugszik, és talán kiderül, hogy érdeklem.
Mihelyt túljutunk a desszerten, ami almatorta, unott arccal megkérdi, hogy szeretek-e filmezni. Bólogatok, hiszen gyakran nézek filmeket, de most nem azért jöttem. Ágika elpakol, berakja az edényeket a mosogatóba, vizet csorgat rájuk, és megkérdi, milyen filmeket kedvelek. Már mondanám is, amikor átveszi a szót, és a munkájáról kezd mesélni, és valami förtelmes szagú füstölőt is elindít.
Reggel vágtam neki az útnak, Kaposvárról nem egyszerű Pest megyébe jutni, mégse akarom elkeseríteni, mert abban bízom, hogy lesz olyan pillanata is a napnak, amikor rájön, hogy a kapcsolatok nem arról szólnak, hogy az egyik fél beszél, a másik hallgat. Szeretnék inkább kiülni vele a kertbe, de szerinte hideg van, mégis kimegy dohányozni. Én már leszoktam, de állok mellette egy szál ingben és megborzongok. Rég voltam nővel, persze nem azért jöttem, hogy azonnal a magamévá tegyem, és érzem, hogy nem is hagyná. Megkérdi, hogy máskor is ennyire görnyedten járok? Azt felelem, nem, de két hete beállt a derekam, azóta nem jött helyre teljesen. Az arcára ugró fintort nem bírja elnyomni, pedig ő se modell. Bosszant, hogy öregnek lát, és az is, hogy más barátairól mesél, akikkel sokat szokott nevetni. Velem nem nevet, de ömlik belőle a szót. Néha mondok én is egy-két mondatot, de érzem, hogy nem is hallja.
Azt ajánlja, nézzünk meg valami szórakoztató filmet. Három lesz belőle, közben sokszor rajta felejtem a tekintetem. Valaha szép nő volt, most se csúnya, de hideg. Talán nem is a férje volt az, hanem ő. A keze után nyúlok, hagyja. Megfogom, megsimogatom, és jól esik érintenem a puha női bőrt. Jó illata van. Szívesen megcsókolnám, de nem merem. Egy vígjátékba kezdünk, ő hangosan nevet. Kellemes a hangja, és még mindig hagyja, hogy fogjam a kezét. Amikor kicsit közelebb ülök, nem húzódik el.
Azt írta nekem még a csetben, hogy szép a szemem, szereti a kék szemet, bár az enyém szürke. Alig néz rám, talán óvatos. Biztosan sokat bántották. Van benne valami kedves, de önzése határtalan. Figyelmetlen, csak azt sorolja, ami őt érdekli. Látszik rajta, hogy megszokta a rajongást, bár annak lehetett vagy húsz éve. Aztán megint a férjéről beszél, akitől nyolc éve vált el papíron. A valóságban azonban érezhetően nem engedte el. Ágika nem tud egyedül élni, ezt kiböki váratlanul. Neki kell valaki, aki mellett ébredhet, mert fontos neki a meghittség, a testiség is. Na, helyben vagyunk. Ekkor próbáom meg először megcsókolni, de elhúzódik. Félve elmosolyodik, és azt suttogja, korai még. Hogy lenne korai, amikor percekkel előtte ecsetelte a testiségről szőtt álmait? Nem tudom, mások mit hablatyolnak a kémiáról, én úgy érzem, ki tudna alakulni köztünk, bár biztosan nem lenne olyan, mint húszévesen. Mi se vagyunk olyanok. A mellettem ülő nő bőre messze nem fiatal, de nem vagyok gyerek, hogy ezzel ne számoltam volna előtte. Ha olyat szerettem volna, fel se szállok a vonatra. Nekem már az lenne a fontos, hogy jó legyen együtt, de nem feltétlenül az ágyban. Arra vágyom, hogy kirándulhassak, nevethessek valakivel még akkor is, ha a vicceim sántítanak. Mi már nem abban a korban vagyunk, amikor már attól is feláll, ha meglebbenti a szél a függönyt.
A harmadik film után elálmosodom. Azt mondja, megágyaz nekem a vendégszobában, mert ő nem olyan nő, aki csak úgy adja magát. Érzem, hogy nem adja sehogy, de ennek nincs köze az olyan nőséghez. Ágikának én nem vagyok elég jó. Célzást tesz arra, hogy nincs kocsim, és ezt furcsállja. Hiába mondom, hogy van, de szervizben, nem hallja meg. Késő van, tizenegy is elmúlt. Tiszta ágyneműt húz. Nézem, ahogy hajlong, és elképzelem vékonyan és karcsún. Így is tetszik nekem, kedvem lenne megsimogatni a fenekét, különösen amikor közli, hogy ő meztelenül szokott aludni. Most ezt minek mondja? Szeretné, ha mellé feküdnék? Megvárom, amíg felém fordul, magamhoz húzom, és finoman megcsókolom. Kőből van, de mosolyog. Ennek a nőnek én nem kellek, már tudom. Ott vagyok, vigyázhatok rá, mert fél egyedül, ezt bevallja. Mi vagyok én, testőr?
Magamra hagy. Hallom, hogy lezuhanyozik, elmegyek én is, majd nyugtalanul forgolódva elszenderedem. Az utolsó gondolatom az, hogy másnap szép idő lesz, elmehetünk kirándulni, hátha lesz közös témánk. Ágika még alszik, amikor korán átsettenkedek hozzá és finoman megpuszilom az arcát. Riadtan pislant rám, és közli, hogy erre nem számított. Elnevetem magam, és megkérdem, van-e kedve egyet túrázni. Nem néz a szemembe, amikor felül. Gyorsan kislisszol a fürdőbe, majd feltesz egy kávét. Hallom, hogy telefonon beszél valakivel. Azt részletezi neki, hogy unalmas vagyok, nem tudunk beszélgetni és öregnek talál. A nyakam és a vállam idegesíti. Vajon nem tudja, hogy az ajtót nem csukta be rendesen?
Miután megisszuk a kávét, azt mondja, neki sok dolga van, és szeretné, ha elmennék. Nézem, ahogy a ráncok meggyűrődnek a szája körül, miközben iszik. Nem fiatal már, de engem leír. Bólintok, majd felöltözöm, és várom, hogy ő is magára kapjon valamit. Érezhetően felszabadul, hogy készülődöm. Felszállok a vonatra, lerogyok az ablak mellé, és azon töprengek, mikor öregedtem meg annyira, hogy egy nő, aki egy évvel fiatalabb nálam, vénnek lát. Hogy unalmas lennék, azon nem rágódom. Nem vagyok. Csak épp ő nem törődött velem. Nem is akart megismerni.
A vonat elindul. Felsóhajtok. Pocsék hétvége! És milyen messze van még Kaposvár, ahol a lányom vár az unokákkal.
Kép forrása: Pinterest