Hogyan legyek tökéletes anya?

“Olyan nincs, hogy nem változik meg az életünk. Cipelhetjük magunkkal, mosolyoghatunk a kamerába, mert a gyerek abban a pillanatban, amikor lefotózzuk a hátunkon, mellkasunkon, épp alszik, de aztán felébred, sír, tiltakozik, fájdalma vannak, netán éhes. És nekünk, akik azt hirdetjük, hogy minden csodás vele, fáj a fejünk, a hátunk, a gyomrunk. Idegesek és feszültek vagyunk, ami abszolút természetes, ahogy a mosolytalan és a kiabálós napok is, mert minden érzelmet meg kell élnünk, ettől vagyunk emberek.”

Anya az az ember, aki felöltözteti a napot. Felkel és élni kezd benne, és számunkra, akik ismerjük őt, egyszerűen elképzelhetetlen lenne az élet nélküle. És mit szólnánk, ha eltűnne? Akkor mi lenne? Hová tűnt a levegő, amit beszívunk? Hová mosta el a víz az utat, amin járunk? Hová rejtőzött a föld a lábaink alól?

(Tore Rendberg)

 
 

Erre mindenki csak egyféle választ adhat: sehogy. Nincs tökéletes férfi, nő, gyerek, de anya és apa sem. Valamilyen van. Lehetsz jó, elég jó, de abszolút pocsék is. Anyának lenni ma szintén kirakatéletet jelent. Csak azok hirdetik a csodálatosságot, akik jómaguk igen távol vannak tőle.

Ha túl sokat törődsz a gyerekeiddel, helikopter szülő vagy, ha keveset, akkor lusta és minek szülted őket. Ha segítesz nekik a mindennapokban, akkor nem hagyod őket önállósodni, ha nem segítesz, akkor szívtelen dög vagy, hisz nem veszed észre, milyen nehéz az életük. Ha cipeled a táskájukat, a tornazsákot és minden egyéb felszerelésüket, akkor teherhordó szamár vagy, még a gyerek is tudja, ha nem teszed, akkor keményszívű, undok szülő, aki figyelmetlen és nem látja, milyen terheket cipel egy mai gyerek.

Nincs jó megoldás. Biztosan mindig lesz valaki, akinek nem fogsz megfelelni, de a jó hír az, hogy nem is kell. Lehetsz fáradt, szomorú és kimerült, mert emberből vagy, és mielőtt szültél, nem sejtetted, milyen is az anyaság.

Láttunk már pilótát, aki repülőgépet vezet, mégse tudnánk utána csinálni. A látni és megélni nem ugyanaz. Az anyák ma úgy hiszik, hogy a neten kell követniük az aktuális trendeket, mert ha nem teszik, lemaradnak, rosszul csinálnak valamit, pedig az ösztöneik mindennél fontosabbak. Mégis elnyomják őket, mert egyesek a szülés után fél órával képesek edzeni, ez természetesen erős túlzás, de mégis azt hirdetik, hogy nem maradnak le semmiről, csak azért, mert gyerekük van.

Pedig le lehet és le is kell olykor. Be kell látni, hogy bármennyire szeretnénk, nem vagyunk ugyanazok, akik szülés előtt. Anyák lettünk és ez lemondással jár. Persze ma nagy divat, hogy vigyük a gyereket mindegy mekkora, kiállításra, nyaralni vagy edzőterembe, hiszen ellesz ott, és mi élvezhetjük az életet vele is. Sajnos, ez nem mindig igaz. A gyerekeknek nyugalomra, kiegyensúlyozottságra és megszokásra van a legnagyobb szükségük. Ez azonban azzal jár, hogy mi nem tehetjük ugyanazt, amit addig megszoktunk. Erőltethetjük a régi dolgokat, mondván, nincs semmi gond, hiszen bírja a gyerek és mi is, de van ebben egy adag önáltatás. A mai trendek azt akarják elfogadhatóvá tenni, hogy a gyerek érkezése nem okoz változást a családban. Hogy a fenébe ne okozna, amikor a gyerek ott van? Apró, kiszolgáltatott, és minden rezdülése tőlünk függ. Igen, mi, akik addig gyermektelenek voltunk, hirtelen azt látjuk, hogy az életünk nem 180, hanem 360 fokos fordulatot vett. A kicsi csak enni akar, pihenni, nyugodt körülmények között aludni, levegőzni és kakilni, hiszen ő sokáig csak ezekből áll. Később már vágyik a mosolyra, az ölelésre, a szórakoztatásra és a játékra. Ez persze azzal jár, hogy nekünk készenlétben kell lennünk.

Olyan nincs, hogy nem változik meg az életünk. Cipelhetjük magunkkal, mosolyoghatunk a kamerába, mert a gyerek abban a pillanatban, amikor lefotózzuk a hátunkon, mellkasunkon, épp alszik, de aztán felébred, sír, tiltakozik, fájdalma vannak, netán éhes. És nekünk, akik azt hirdetjük, hogy minden csodás vele, fáj a fejünk, a hátunk, a gyomrunk. Idegesek és feszültek vagyunk, ami abszolút természetes, ahogy a mosolytalan és a kiabálós napok is, mert minden érzelmet meg kell élnünk, ettől vagyunk emberek.

Tehát egy anya legyen csak jó, amennyire tud, pihenjen, ha képes rá, és ne szégyellje, ha ingerült, kiabál vagy pokolian elege van mindenből. Kapcsolódjon ki, ha adódik segítsége, sétáljon, üljön be a fodrászhoz, hogy feltöltődjön, és ne akarja elhitetni senkivel, hogy minden rendben van, ha nincs. Ezt a hamis világot meg kell már szabadítani a látszatvalóságtól. Szabad örülni, szenvedni, szomorúnak és kétségbeesettnek lenni, ha éppen azt érezzük, és el kell vetni a legyünk mindig bájosak, derűsek és nyugodtak-elvárást, mert lehetetlen. Saját magunkra ne tegyünk több terhet, csak azért, mert a média mást sugall, és mindenki gond nélkül a képünkbe tolja a tökéletes, éjszakát azonnal átalvó, mosolygós babáját, és mellé pedig a vékony, ragyogóra sminkelt derűs önmagát.

Ne akarjunk többek lenni, mint, amik lehetünk.

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here