Bizonyos értelemben teljesen normális, ha az emberben olykor előtör az irigység érzése, azonban irigység és rosszindulat közt igen keskeny a határ. Sajnos a közösségi média erre még rátesz egy lapáttal, és voilà: kész az arc nélküli, fotelből való gyűlölködés.
Vegyük egy nagynevű, fürdőruháiról ismert cég reklámját, melyben egy fiatal, csinos, göndör hajú lány bohókásan táncol a medence mellett. Ennek célja eredetileg az lenne, hogy a közönség megismerje a márka új bikini kollekcióját, ám a videó alatti kommentek tömkelege leginkább csak a modell külsőjével foglalkozik.
„Imádom”, amikor egy dekoratív, az átlagnál feltűnőbb nőhöz özönlenek az olyan rosszindulatú hozzászólások, mint az „ennyi sminkkel persze, hogy szép”, „nem három műszakban nyomja a gyárban, így könnyű jól kinézni”, „senki nem csúnya, csak gazdag” és ehhez hasonlók… Persze van, aki nyomdafestéket nem tűrő stílusban teszi mindezt. Az emberek szájából szinte fröcsög az irigység, és nem csak a nőkből, a férfiak ugyanúgy pocskondiáznak. A legtöbb embert igenis zavarja, ha valaki esetleg fiatalabb, formásabb, vagy akár plasztikai beavatkozást végeztek rajta.
Tényleg könnyebb úgy jól kinézni, ha valaki a külsejéből él meg és napi több órát tölt azzal, hogy a tökéletes megjelenését biztosítsa.
Viszont attól, mert többségünk az anyagiak miatt vagy a szoros időbeosztásából kifolyólag nem engedheti meg, hogy ennyit törődjön magával, még nincs jogosultságunk, hogy önmagunk elégedetlensége miatt mást megalázzunk az interneten.
Az sem egy jó hozzáállás, amikor azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a valóságban biztos ők sem úgy néznek ki, meg nem minden olyan csili-vili, mint a képeken. Részben ez igaz is lehet, hiszen a közösségi média felületei valóban csak a külsőségeket vetíti kifele, és nem teljes mértékben fedi a valóságot, de ne ettől a tudattól érezzük mi jobban magunkat, meg attól, ha mást lealacsonyítunk. Magunkat kellene elsősorban helyretenni és elfogadni, nem pedig mással foglalkozni, hiszen nem az ő életüket éljük, hanem a sajátunkét.
Az irigység az önmagunkkal való elégedetlenség. Az zavar minket, ami nekünk nincsen, vagy egyszerűen kevésnek érezzük magunkat a másikhoz képest. Nem tagadom, olykor bennem is jelen van ez az érzés, de ezt próbálom egyfajta motivációnak felfogni, vagyis változtatok azon, ami zavar, és teszek azért, hogy jobban érzem magam.
Jó, igen, ha mondjuk valaki alacsony, és nem szereti rövid lábait, azzal nyilván nem lehet mit kezdeni, de elérhető, megvalósítható célokat ki lehet tűzni magunk elé. A legfontosabb akkor is az – tudom, elég klisé -, hogy fogadjuk el önmagunkat. Mindig lesznek nálunk fiatalabbak, szebbek, magasabbak, alacsonyabbak és gazdagabbak, ha azonban folyamatosan mással foglalkozunk, azzal a legtöbbet önmagunknak ártunk.
fotó: Pinterest
