Jilg-Keresztúri Anna: Szeplők

"Az ájultnak hitt fiatal férfi megmoccant. Imbolyogva feltérdelt, sarkára ült és a lámpaoszlopnak dőlt. Bettára nézett. Csokoládébarna szemei vérben forogtak."

Anyai öröksége volt a vörös haj. Ez a rengeteg vörös haj, és a szeplők, az
egész testét beborító temérdek aranyló pötty. Gyűlölte a szeplőit, akárcsak sohasem
ismert édesanyját, az anyát aki egykor elhagyta őt és apját.
Órájára sandított: 23:13.

A busz lustán csorgott be a város széli megállóba. Három percet késett. Betta fásultan rogyott le a sofőr mögötti ülésre. Az alig félórás utazás során el-elbóbiskolt.
Hajnalban kelt, az egész szombatot végigdolgozta a helyi kórházban. Azt tervezte,
éjjel tanul majd, hiszen hétfőn húzós vizsga vár rá. Ám most úgy érezte, semmi ereje
elővenni fejlődéslélektan jegyzeteit.

 
 

A lánykollégium épületének súlyos betontömbje szürkén komorlott az utca
végén. Az aszfaltmezőből kinövő lámpák sápadt neonfénnyel árasztották el a kihalt
környéket. Betta fáradtan kullogott magányos szállása felé. A májusi szél némán
borzolta fényes, hullámos tincseit.

A csendes sötétséget vakító fényszórók villanása és fékcsikorgás zavarta meg. Betta
megtorpant. Az utat figyelte. Tőle néhány méterre, a járda mellett azúrkék sportautó
fékezett. A jobboldali ajtó kivágódott, bőrkabátos férfi gurult az utcára, nagyott
nyekkent a rágófoltos járdán, majd egy lámpaoszlopnak csapódott. A metálkék
járgány füstölgő gumikkal távozott, hátrahagyva eszméletlennek tűnő utasát.
A lány egy percig tétován állt. Az ájultnak hitt fiatal férfi megmoccant. Imbolyogva
feltérdelt, sarkára ült és a lámpaoszlopnak dőlt. Bettára nézett. Csokoládébarna
szemei vérben forogtak.

Hívja a rendőrséget! – hörögte, aztán újfent megvált tudatától, feje a mellkasára
bukott. Orrából vér csordogált mohazöld kabátjára.
Betta az összevert arcú férfihoz ugrott, óvatosan oldalra fektette. Előkapta telefonját, a
mentőket tárcsázta, majd futva a kollégium épülete felé indult.
– Segítsen Palibá, be kell hoznunk egy fickót! – kiáltott a pultja mögött szundikáló
béka testalkatú portásra
– Hogy gondolja, hogy egy férfit hoz ide, Bettácska? – dörmögte az öreg
félálomban.
Ájult, vérzik, segítségre van szüksége.
– Hívta a mentőket? – tért magához hirtelen a portás.
– Húsz perc múlva érkeznek.
Jobb helyekről ennyi idő alatt a pizzát is kihozzák – indult morogva az ajtó felé
Palibá.
Az alélt sérültet a bejárat mellett álldogáló, kopott bőrkanapéra fektették. Betta a
pulzusát vizsgálta. A férfi szeme hirtelen tágra nyílt, elkapta a karján matató női
kezet, arca elé emelte, hosszan tanulmányozta a csuklójára tetovált apró, fekete
tulipánt és a körötte csillámporként aranyló pöttyöket:
– Imádom a szeplős nőket – suttogta erőtlenül, csokoládészín szemeivel a lány arcát
fürkészve. Az épület előtt villogó mentő fékezett.

Dzsédé feszülten várakozott a zöldre festett ajtó előtt. Feje kissé kába volt az imént
kitöltött tesztlap kérdéseitől és a Rorschach-vizsgálat pacáitól. Szívesen legurított
volna egy kávét, három cukorral, tejszín nélkül. Csakhogy erre nem volt ideje a
műszeres vizsgálat előtt. Órájára pillantott: 13:23. Már három perce odabent kellene
bámulnia a fekete képernyőn fel-felvillanó vörös számokat, miközben a rendőrségi
pszichológus az ő reakcióidejét figyeli.

Végre zaj hallatszott az ajtó túloldaláról: tűsarkú cipők szapora kopogása. A nyugdíjas
korú pszichológusnő mosolyogva invitálta:
Jöjjön nyomozó, ez az utolsó állomás, és meg is vagyunk a pályaalkalmasságival,
eddig teljesen rendben van.
Dzsédé megkönnyebbülten sóhajtott, az elmúlt hetek eseményei után egyáltalán nem
volt biztos abban, hogy van még helye ezen a pályán.
A vizsgálatot egy fiatal kollégám fogja végezni, ha ez nem probléma Önnek.
–Nem gond drága Vera – rogyott le a monitorral szemközti székre Dzsédé – ha ön
úgy akarja, akár maga az ördög is vizsgálhat, csak igyekezzünk. Háromtól
kihallgatásom van.
Maga sosem lazít nyomozó! – csóválta ősz fejét Vera – pedig jót tenne, különösen
a…
– Hagyjuk ezt most Verocska – szakította félbe a férfi – átbeszéltük százszor, túl
vagyok rajta. Hol az ifjú kollégája?
– A szomszéd irodában dokumentálja az eddigieket. Máris hozom.
A pszichológusnő a vizsgálóból nyíló irodába lépett. S mert az ajtót nem csukta be
maga mögött, minden szava áthallatszott a várakozó nyomozóhoz.
Jöjjön kedvesem, itt a mai utolsó vendégünk. Kéry hadnagy a kábszeresektől.
Soron kívüli vizsgálaton vesz részt, ugyanis nemrégiben csúnyán megsérült egy
nyomozás során. Egyelőre úgy tűnik, minden rendben, bár ez nem csoda, Dzsédé
kemény fickó.
Dzsédé? – kérdezett vissza egy kellemesen karcos női hang – nem Kéry hadnagy?
– Rendőrségi berkekben csak Dzsédé – válaszolt Vera kedélyesen – mint Johnny
Depp. Ismeri a színészt? Nem igazán a maga korosztálya.
Ismerem, néhány filmjét különösen szeretem.–Na, akkor majd meglátja, a nyomozó kiköpött Johnny Depp, a fénykorából persze.
E szavak hallatán Kéry hadnagy egészen derűs hangulatban fogadta a vizsgálóba lépő
pszichológust és gyakornokát. A fiatal kolléga láttán azonban megdermedt. Ezzel az
arccal álmodott már hetek óta. Csak homályosan emlékezett arra az éjszakára, s nem
volt biztos abban, hogy fénylő hajú megmentője valóban létezik. Kissé megszédült,
miután pillantása a pszichológustanonc csuklójára siklott. Fekete tulipán, a
bizonyosság. A Vera mellett álldogáló szeplős lány hitetlenkedve fúrta tekintetét a
hadnagy melegbarna szemébe. Sápadtan méregette a nyomozó mohazöld bőrkabátját.
Vera zavartan fordult hófehér arcú kollégájához.
Jól van kedves? Egészen elsápadt. Talán kimerült ma. Kér egy pohár vizet?
– Jól vagyok – szólt csendes mosollyal Betta. – Csak azon merengek, vajon a
hadnagy mit gondol a szeplős nőkről.
A csokoládé szempár felparázslott, a nyomozó elmosolyodott, pimaszul, mint Johnny
Depp.

Kép forrása: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here