Rozi nagyon megbánta, hogy kikívánkozott belőle az a mondat. Nem is értette, hogyan veszítette el a józanságát, de rájött, hogy a helyzet, amiben van, közel sem az, amiben lenni szeretne. Naivan azt hitte, hátrahagyva mindent új életet kezdhet egy idegen városban, ahol pillanatok alatt szerelmes lesz az ember a házakba, a tájba és a tengerbe. Ezzel nem is lett volna baj, de senki nem akarta békén hagyni. Walter is utána jött, mintha ő annyira fontos ember lenne. Aztán leszivárogtak a lányok, majd bejelentették, hogy nagymama lesz, miközben ő egy fiatalabb sráccal is kavart, akit végképp nem akart megbántani, de úgy nézett ki, hogy meg fogja tenni, mert választania kell közte és a másik között.
Amikor a lányok végre elmentek, megpróbálta felhívni, mert nyomasztotta a gondolat, hogy mással találkozgat, de Zorán egyszer se vette fel. Talán nem hallja, mert dolgozik, és nincs a kütyüjéhez nőve, gondolta, és kicsit meg is könnyebbült, mert voltaképpen maga se tudta, mit mondjon neki. Hogyan magyarázza el, hogy mindazok után, hogy kedves és figyelmes volt vele, az ő szíve Walterhez húz? Tényleg hozzá? Vagy csak bebeszéli magának, mert korban jobban passzol hozzá? Idegességében megfájdult a gyomra. Jobbnak látta otthagyni csapot-papot, és nekivágni a városnak, amely nyüzsgött a turistáktól, ahogy mindig, de nem szidhatta őket, hiszen belőlük fog élni, nem beszélve arról, hogy még nem volt főszezon, amikor lépni se lehetett az óvárosban, annyi ember árasztotta el.
Ahogy bandukolt, egyre elkeseredettebb lett. Miért nem mehetnek egyszer úgy a dolgok, ahogy szeretné, morfondírozott, és hiába volt a tenger, a friss szél, a kellemesen simogató napsütés, semmi nem tudta felderíteni. Már azt se tudta, merre jár, csak vitte a lába, amikor az egyik nagy kereszteződésben, a Vladimir Nazor úton úgy lépett le a zebrára, hogy szét se nézett. Abban a pillanatban szandálja pántja megadta magát az örökkévalóságnak és egy kanyarodó autó elsodorta. Akkor megszűnt a világ, vele az összes gond, és úgy zuhant a földre, hogy abban a pillanatban elveszítette az eszméletét. Azt akkor még nem tudta, hogy a vezető lassan érkezett, és tényleg csak fellökte, de az esés következtében akkor is beverte a fejét.
Ezalatt a városban Zorán miután lehiggadt, és belemerült a munkába, már nem töprengett az élet apró szemétségein. Tudta jól, hogy benne van a pakliban, hogy egy bontakozó kapcsolat nem szökken mindig szárba. Eszébe jutott, hogy volt már hasonló helyzetben, de nem mindegy, hogy az ember szemlélője vagy átélője, ezt nem vitatta. Az utasok közül most azokat kedvelte, akik szóval tartották, mert kénytelen volt rájuk figyelni és udvariasan válaszolni nekik. Meglepve tapasztalta, hogy városába milyen messziről is jönnek, mert azon a délelőttön volt egy brazil, de egy ausztrál utasa is, akik mindketten azt állították, hogy csak a filmforgatási helyszínek miatt vették nyakukba a világot, és Dubrovnik után Málta jön, majd Írország. Nem irigyelte őket, hiszen nem volt mit. Ha ettől boldogok, legyenek. Ahogy Rozina is, aki bizonyára nem szeretett ott, ahonnét jött, mert hátrahagyta az ottani életét. Bár nem sokat mesélt neki, kiderült számára, hogy a férje egy disznó volt, és a lányai, na, ők se voltak piskóták. Különösen az, aki bérelte a kis házat. Nála erőszakosabbat és nyomulósabbat el se tudott képzelni, pedig igencsak adta az ártatlant. Bezzeg azon az estén, amikor nála járt, hogy intézze piszlicsáré gondjait, gyakorlatilag felkínálkozott neki. Szép lány volt, fura jellemmel. Nem kedvelte ezt a típust. Nulla tartás, gyors kaland. Kinek vonzó ez? Ha húsz éves lett volna, bizonyára él a lehetőséggel, ahogy élt is valaha, de szerencsére nem húszéves, mert annak a kornak is megvan a hátránya. Pl. az örök pénztelenség.
Miközben hallgatta utasait, akik nagy terveiket ecsetelték, látta, hogy megint baleset van a Nazoron. Azon az úton mostanában egyre többen karamboloztak, vagy gázoltak. Állt a forgalom, amikor a mentő megérkezett, ezért ő jó taxis lévén millió mellékutcán kanyarodva elhagyta a helyszínt, nehogy ausztrál vendége azt higgye, át akarja verni. Sose tette volna. Mindig is becsülettel megdolgozott minden fillérért.
Amikor megérkeztek a kis panzióhoz, ami a Villa Paradiso nevet viselte, némileg eltúlozva a lehetőségeit, látta, hogy Rozi kereste párszor, de esze ágában sem volt visszahívni. Mit mondhatott volna neki? Láttalak és gyűlöllek? Ez utóbbi nem volt igaz, mégis fájt neki az árulás. Az ausztrál srác bőséges borravalót adott, majd megköszönve kedvességét el is tűnt a kétszáz éves épület bejáratán apró hátizsákjával, ami nem illett egy nagy kalandhoz.
Rozi már a mentőben magához tért, de nem emlékezett a baleset körülményeire. Arra a kérdésre, hogy ki ő, és mikor született, tudta a választ, de a telefonját nem találta, így fejből nem tudta megmondani, kit értesítsenek. Fejét már bekötötték, nem vérzett, de sajgott, ahogy a lábán a seb is, nem beszélve a könyökéről. Az isten szerelmére, te nő, korholta magát, maradtál volna otthon! Most alhatsz egy rozoga kórházi ágyon, nem beszélve a millió vizsgálatról, ami még vár rád.
– Minden rendben lesz! – szólalt meg ekkor az egyik mentős, és kedvesen megsimogatta a karját.
Ettől azonnal sírhatnékja támadt.
– Elhoztuk a szandálját is, de már nem tudja többé viselni! – jegyezte meg a kopasz, bajuszos férfi. – Két helyen is elszakadt. Talán emiatt esett el, nem?
Rozi nem tudott mit mondani. Azt se tudta, hogy elesett, nemhogy az okával tisztában lett volna. Lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a hordágyon betolják vizsgálatra. A kórházban a filmekkel ellentétben nyugalom volt, senki nem ordítozott vérnyomásról meg sebekről vagy bármiről. Az ő filmje nem a Vészhelyzethez, hanem egy lassan kibontakozó életrajzihoz kezdett hasonlítani. A romantika most nem úszott a képbe, inkább thrillerhez hasonlított, amikor rájött, hogy pisilnie kell, de nem tud felállni, és kénytelen lesz segítséget kérni attól a nővértől, akinek bajusza volt a szája felett.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
