Mamalátogatóban

"Már nem azt a világot éljük, amikor a nagyszülők okvetlenül kéznél vannak. Ha a friss anyuka mégis sikeresen veszi az akadályokat, bár az elején azt sem tudja, milyen évszámot írunk, akkor is beszélnünk kell a szülés utáni első érzelmekről. Nem okvetlenül a szülés utáni depresszióról, hanem arról, hogy az anya szerepét a mindennapokban egyszerű gondozóvá minősítjük, miközben neki azzal is meg kell küzdenie, hogy nem érdeklődnek felőle."

Miután megszületik egy gyerek, mindenki boldog,  különösen, ha tervezett babáról van szó. Az első gyerek esetében a környezett fokozott figyelemmel kíséri a terhességet, rengeteg tanáccsal bombázza a kismamát, és viccesen, vagy nem viccesen elmondja, hogy a változás, ami bekövetkezik akkora, hogy erejét fel se lehet mérni. Kedvesen javasolják, hogy aludja ki előre magát a jövendő anyuka meg apuka, próbáljon meg türelmesnek lenni, mert nem egyszerű feldolgozni a folyamatos fáradtságot és aggodalmat, amit érezni fognak. Az első, kötelező és kíváncsi látogatások legtöbbször úgy zajlanak, hogy mindenki megcsodálja az újszülöttet, hasonlítja fűhöz-fához, aki valaha is élt a családban, és nem lesz két egyforma vélemény arról, hogy apjára, anyjára vagy épp a nagynénjére hasonlít-e igazán. A kéretlen jó tanácsok mellé érkezik még pár ruhácska, törlőkendő és pelenka is, aztán a vendégsereg elvonul, és ott marad a friss anyuka, aki lélekben még valószínűleg ugyanaz, aki volt, csak már túl van egy terhességen, szülésen, és hirtelen rádöbben, hogy az élete valóban nem lesz már soha többé olyan, mint kilenc hónappal ezelőtt.

Hogy mi zajlik benne a baba látogatásakor, vagy előtte és utána, azzal keveset foglalkozunk. Mintha a gyerek világrahozatalával megtörtént volna a legfontosabb. Való igaz, hogy a terhesség és a szülés komoly lelki trauma is lehet megfelelő felkészültség nélkül, de a baba megléte, gondozása is okozhat komoly gondokat.

 
 

Már nem azt a világot éljük, amikor a nagyszülők okvetlenül kéznél vannak. Ha a friss anyuka mégis sikeresen veszi az akadályokat, bár az elején azt sem tudja, milyen évszámot írunk, akkor is beszélnünk kell a szülés utáni első érzelmekről. Nem okvetlenül a szülés utáni depresszióról, hanem arról, hogy az anya szerepét a mindennapokban egyszerű gondozóvá minősítjük, miközben neki azzal is meg kell küzdenie, hogy nem érdeklődnek felőle. Fáradtsága, kialvatlansága természetes. Ritkán fordul elő, hogy a magára maradt nőtől megkérdezik, hogy azon túl, hogy a baba csodás, és sikerül szoptatnia, ő hogy érzi magát. Mennyire jó lenne, ha a baba látogatói egyben a mama látogatói is lennének! A baba megkap mindent. Kellő rajongással szeretgetik, dédelgetik, mindenki kézbe akarja venni, dicséri, mindeközben érdemes lenne az anyukájával is törődni. Meghallgatni a kétségeit, észrevenni a rosszkedvét vagy a túlzott aggodalmait. Érdekes módon, ilyen tanfolyamok már nincsenek, mintha azt feltételeznénk, hogy a terhesség magával hozza a baba gondozásának összes tudományát. Miközben ebbéli hiányosságaitól is szenved a friss anya, a saját testével sem tud mit kezdeni. Már nem az, aki régen volt, és cseppet sem könnyű megtapasztalnia, hogy a szülés után nem az a legfőbb dolga, hogy edzeni járjon. A média ebben is hamis információkat tálal. Azt érzékelteti, hogy kis igyekezettel mindenki visszakapja a régi bőrét, alakját, és csak azok nem lesznek egy héten belül karcsúak, akik elhagyják magukat.

A közösségi oldalak arra hivatottak, hogy ebben is hazudjanak. Ezért amikor babalátogatóba megyünk, jó lenne, ha az anyát se felejtenénk el. Jó szóval, dicsérettel sokat tehetünk, hogy oldjuk az amúgy sem kevés szorongást, amit egy új jövevény érkezése jelent a családban. Nem szívesen beszélünk arról, hogy a kisbaba nemcsak öröm, de sok feszültség forrása. A család barátai, ismerősei és a rokonok sokat tehetnek azért, hogy a szorongás ne fajuljon el. A pici valószínűleg megkap minden figyelmet, ugyanezt megérdemelné az a nő is, aki kilenc hónapon át testében védte, táplálta, és kínok között világra hozta.

Legyünk a 21. században ne csak a baba, hanem a mama látogatói is. Higgyük el, nagyon sokat számít, ha az anyuka jól van. Lelkileg és testileg egyaránt. Ehhez azonban külső segítségre is szüksége van. Sose vegyük természetesnek az anyává válás folyamatát. A lelkünkben zajló események sokszor fontosabbak, mint az, hogy mennyit hízott a baba, és átalussza-e az éjszakát egy hónaposan.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here