Talán eljön ennek is az ideje. Ha még nem történt meg, meg kell történnie. Egy életen át szidjuk, bíráljuk, ostorozzuk magunkat, mert nem vagyunk elégedettek azzal, akik vagyunk, amit teszünk, ahogy viselkedünk.
Ideje lenne végre nem bántani azt az embert, akik vagyuk. Természetesen sok olyan dolgot teszünk az életben, ami nem jó, vagy helyes, és megbántunk akarva, akaratlanul másokat. Abban a szituációban azt érezzük helyesnek. Vagy egyszerűen nem gondolkoztunk, nem mérlegeltünk, csak kimondunk valamit, ami nem kellemes, kedves vagy jó szándékú. Igen, sok ilyen volt. Nem feltétlenül azért, mert rossz emberek vagyunk, vagy végtelenül gonoszak, csak nem sikerül jobban az adott pillanatban.
Naponta követünk el bűnöket másokkal és önmagunkkal szemben is. Mégse ostorozhatjuk magunkat megállás nélkül, csak azért, hogy bűnhődjünk. Természetesen majdnem mindig tisztában vagyunk azzal, hogy szavainknak, tetteinknek következménye van, mégse mehetünk a Dunának, mert kimondtuk, amit nem kellett volna.
Elsődleges, hogy nem lenne szabad önmagunkat folytonosan rossznak, kövérnek, butának, döntésképtelennek titulálnunk, mert bár előfordul mindegyik, azért nem mi vagyunk a Sátán öreganyja. Fel kellene már fognunk, hogy a bántás nem visz előre. Sem önmagunké, sem másoké. Nem lehet valakit jóra szeretni. Annyit azonban el lehet érni, hogy ne kínozzuk magunkat a miért nem mondtam vagy tettem ezt vagy azt-mondatokkal? Miért nem voltunk rátermettebbek, ügyesebbek, miért nem vágtunk vissza frappánsabban, amikor valaki ránk támadt?! Miért nem mutattuk meg, hogy okosabbak, viccesebbek vagyunk?
Mind tudjuk, hogy a körülményeinket nem könnyű megválogatni. Nem igaz a minden rajtunk áll-mondat. Ha valami nem tetszik, hagyd ott, vagy szakítsd meg vele a kapcsolatot. Ezek a mondatok azt feltételezik, hogy az ember folyton a betelt pohár-állapotában leledzik, és mást se tesz, mint lerázza magáról a rosszat. Ha ez így működne, akkor valószínűleg előbb-utóbb a sivatagban találnánk magunkat egyes egyedül, miközben a homokot nézzük, és víz után sóvárgunk. Az ember úgy van kitalálva, hogy megpróbálja rendbe tenni a kapcsolatait, hogy végiggondolja szavainak súlyát, következményét, de ha nem teszi, érezni fogja idővel. A szándékos rosszindulat, önzés, irigység nem esik ebbe a kategóriába, ott dolgozhatunk önmagunkon, mert nem lehet azt állítani, hogy mindenben helyesen cselekedtünk.
Ha viszont van bennünk jó érzés, jóindulat, ha érzünk legbelül egy csipetnyi lelkifurdalást, biztosan átalakítjuk az életünket. És az alakítgatás közben igyekszünk másokra is figyelni.
Egész életünkben hibázunk, tévedünk, csapdákba sétálunk, mert vonzóak. Ha képesek vagyunk kikeveredni, elismerhetjük, hogy igenis jók vagyunk valamiben. Bocsássunk meg magunknak és másoknak is képességeinkhez mérten. Mérjük fel, megéri-e a harag, a bosszankodás, a folytonos sértettség keresztre feszítésünket. Néha elég két mondat, egy mosoly, egy apró figyelmesség, és észrevétlenül kitisztul a világ. Ha nem, mert ilyenből is akad bőven, akkor valóban ideje van a továbblépésnek. Vannak barátok, társak, szerelmek, akiket nem tudunk megtartani az életünkben.
És ez nem baj. Megtartani legfőképpen önmagunkat kell. Úgy, hogy reggel legyen erőnk felkelni, a napba nézni, és arra gondolni, hogy akármilyen pocsék is volt a tegnap, a ma még lehet jó. Ehhez kell pokolian sok erő, mert a világ nem kedvez a belső változásnak. Mi kedvezhetünk önmagunknak azzal, hogy nem veszünk fel minden kesztyűt.
Hagyni kell, hogy az emberek kiszenvedjék magukból a rosszat anélkül, hogy beleragadnának. Idővel majd rájövünk, hogy csak saját szívünkkel, lelkünkkel tudunk érdemben törődni. De azzal törődjünk!
Rajtunk áll, hogy hibáink, bűneink ellenére képesek leszünk-e megtalálni magunkban a jót, az erőt a változásra. Ha mi változunk, változik, minden körülöttünk. Ezt kellene megértenünk. Ez a legnagyobb feladatunk. Nemcsak így decemberben, hanem a ködös és nyirkos januárban és később is.
Ne bántsuk magunkat, mert ideje van már a megbocsátásnak. Ne bántsunk másokat, mert egy idő után megbocsátani sem lehet. A sivatag közepén, egyedül a tűző napsütésben aztán már hiába várjuk az esőt.
Kép forrása: Pinterest
