A halál rettenetes dolog, de tény, hogy egyszer mindenkit elér. Vannak azonban, akik minden próbálkozás ellenére elpusztíthatatlannak tűnnek – akik egyszerűen megtagadják a halált.
Ilyen volt például Anne Greene, a cseléd, akit 1650-ben ejtett teherbe a gazdája unokája. A nő nem mondta el senkinek, hogy gyereket vár, a hatodik hónapban pedig el is vetélt. A fiú csecsemőt egymaga temette el, de amikor a kis holttestet mégis megtalálták, nem tudta bizonyítani hogy az már halva született. Így Greene-t gyilkosságért halálra ítélték. A vesztőhelyen fél órán át lógott a bitófán, miközben barátai húzták lefelé a lábát, és rugdosták az oldalát, hogy minél kevesebb ideig tartson a szenvedése. Miután levágták a kötélről, még mindig lélegzett. A halottszállító ezért elkezdett ugrálni a mellkasán, hogy megszabadítsa a szenvedőt. Greene azonban ezt is túlélte, így végül az orvos újraélesztette és megmentette a nőt. Greene ezt követően férjhez ment, és még három gyereket szült 1665-ben bekövetkezett haláláig.
1571-ben, röviddel az eljegyzése után Matthew Wall, az angol farmer elhunyt. Koporsóját a barátai vették vállukra és vitték fel a templomig. Az utat azonban vizes falevelek takarták, amin az egyik koporsóvivő megcsúszott, és elesett. A koporsó a földre zuhant, mindenki felhördült. Aztán újabb hörgés hallatszott, ezúttal a koporsóból. Kiderült, hogy Wall csupán kómában volt, és a nagy ütéstől eszméletre tért. A farmer felépült, megházasodott, és lett két fia. Végül idős emberként, 1595-ben halt meg. Végrendeletében kérte, hogy első temetése napján kongassák meg a harangokat, és, hogy a templomhoz vezető út mindig legyen tisztára sepregetve, nehogy mások is elcsússzanak rajta. Ez végül mai napig tartó hagyománnyá vált: az Idős Ember Napján megkondul a harang, a gyerekek pedig lesepregetik az utat, amiért édességet kapnak jutalmul.
Margorie McCall megbetegedett és 1705-ben meghalt. A gyászolók parázs vitát folytattak a halott ujján lévő gyűrűről, nem akarták ugyanis, hogy sírrablók csak azért az ékszerért ássák ki a koporsót. De a gyűrű nem mozdult. Ahogy az sejthető is volt, másnap éjjel sírrablók hantolták ki a földi maradványokat, de ők sem tudták lehúzni a gyűrűt a nő ujjáról. Ekkor egy kést vettek elő, hogy levágják az ujjat, amikor azonban a penge hozzáért az asszony bőréhez, az magához tért a sírrablók nem kis meglepetésére. Az eszméletére tért nő hazabotorkált, és lesokkolta a családját is. Később aztán persze valójában is meghalt, sírjára pedig ezt íratta: “Élt egyszer, eltemették kétszer.” Azt nem tudni, hogy a gyűrű az ujján volt-e másodszor is.
I. Zog albán királyt 1931-ben lelőtték. Egy uralkodó életében általában ez egy egyszeri alkalom, de ő kivétel volt – már az 1920-as években is megtörtént vele az eset. Az első alkalommal hamar összeszedte magát, és véresen bevonult a parlamentbe, és megtartotta a beszédet, amire készült. Nos, I. Zog nem volt valami népszerű vezető, sok szegény albán szemét szútra az, ahogyan Zog hajszolta a javakat. Nem kedveltette meg magát azzal sem, hogy rendszeresen eltette láb alól politikai ellenfeleit. Paranoiája teljesen eluralkodott rajta, mondjuk, nem alaptalanul: összesen ötven merényletet élt túl, mely közül néhányat 1939-es száműzetésbe vonulása után kíséreltek meg ellene. 1961-ben természetes halállal halt meg.
fotó: Internet
