Ma szólt nekem valaki, hogy már egy hónapja elhunyt Jacques Breuer, osztrák színész, aki Németországban élt. Kevesen tudják, ki volt ő, és talán még kevesebb embernek tűnt fel, hogy egy olyan színész lépett fel az égi vásznakra, akit nem is ismertünk idehaza. De bizonyára lesznek olyanok, akiknek a valamikori Sándor Mátyás c. sorozat emlékezetes maradt.
Természetesen Bujtor Istvánt nem lehetetett lejátszani a vászonról, nem lehetett nem tudomást venni karizmatikus személyéről, de mellette ott volt egy fiatal srác, aki boldogult lánykorom első nagy szerelme volt. Azokban a plakátragasztós időkben, amikor még mindenki rendes házibulikba járt, imádta a diszkót, és nagyon várta a keddi sorozatokat, volt egy, ami kitűnt a többi közül. Nekem biztosan, mert kamaszlányként, én azonnali szerelembe estem a csillagszemű Báthory Pétert alakító színésszel.
Nem mondom, voltak előtte is más „kicsapongásaim”, akik megdobogtatták tapasztalatlan szívem (Alain Delon, Gerard Philippe, Gregory Peck meg ki tudja, kik még), de ő itt volt az első igazi, itt, Európában, és valóban kéznyújtásnyira tőlem. Majdnem.
Rajongtam a szenvedélyes természetéért, bátorságáért és romantikus jelleméért, amit képviselt a sorozatban. Mit érdekelt engem, hogy az nem a valóság? Valóságos gyásznap, gyászhét volt életemben, amikor kiderült, hogy meghalt a sorozatban. A nálam olvasottabbak megsúgták, hogy történni fog valami, aminek örülni fogok, és a látszólagos „feltámadás”, ami bekövetkezett, az én szívemet szivárványos örömbe öltöztette.
Mondhat bárki bármit, valódi szerelem volt ez, még akkor is, ha anyám minden alkalmat megragadott, hogy kinevessen, mert túlságosan bele voltam zúgva egy Bravobol kivágott képbe, amelyen sápadtan, de elszántan várta a támadókat az én hősöm. Készen állt, hogy megmentse Sándor Mátyás lányát. Egyébként Szávát kifejezetten rühelltem, ahogy az már nők között lenni szokott, főleg azután, hogy megtudtam, a valóságban is elvette feleségül a karaktert játszó csinos lányt. Akkor persze nem láttam annak, csak egy vézna, jelentéktelen szereplőnek, aki még túl kényesnek is tűnt.
Hol volt akkor még az internet, a Netflix meg az összes streaming szolgáltató! Ha vége lett a sorozatnak, akkor valóban vége lett, és már nem láthattam újra szerelmem tárgyát, amikor kedvem tartott. Így esténként a 13 éves énem úgy aludt el, hogy megpróbálta felidézni a vonásait. (Nevetni tilos!)
Évekig lestem különböző műsorokban, és egyszer-egyszer feltűnt a Tetthelyben, a Derrickben vagy más német filmekben, de nem lett belőle nagy színész. Inkább a szinkront választotta, én meg Kassai Károly hangján tudtam csak őt elképzelni, aki jelentős mértékben hozzájárult a varázsához, amit a színész számomra képviselt.
Már sose tudja meg, hogy valahol Európa közepében volt egy lány, aki odavolt érte, és azt sem, hogy nem felejtette el soha. Volt egy lány, aki olyan romantikus hősre vágyott, mint ő, akinek miatta lett bakancslistás álma Dubrovnik, nem a Trónok harca miatt, ahogy Málta is, ahol a Sándor Mátyás egy részét forgatták.
67 évesen távozott a földi világból, és észre se vettem, mert már messze van az a kislány, aki levelet írt neki gyatra, iskolai németséggel, de csak annyit körmölt a borítékra, hogy Jacques Breuer, Schauspieler, München, és válasz érkezett. A címét nem tudta… Nála boldogabb akkor aligha volt abban a kisfaluban.
Nyugodj békében, drága Báthory Péter, és üdvözöld a nevemben a felejthetetlen Antekirtt doktort is!
