Az áldozathibáztatás, a nyers vélemények, és az ítélkezés korát éljük. Azaz, dehogyis: voltak ezek minden korban, a világ minden eldugott falucskájában… az internettel együtt azonban ez is behálózta nem csak a világot, hanem az agyunkat és a közbeszédünket is.
Bátran, minden empátiát mellőzve bírálgatunk – híres embereket és a szomszéd Mari nénit, egykutya. Szabadon nyilvánítunk véleményt, hiszen jogunk van hozzá, nemde? És, ami a legfontosabb: mindent jobban tudunk. A legtöbben például – általában azok, akik nem érintettek az ügyben – biztosan állítják, hogy a nemi erőszak ellen egy szolid ruhát, a bántalmazó kapcsolat ellen pedig egy bőröndöt kell felvenni. (És amúgy is: minek ment oda?)
Meghan Markle-ről is mindenki tudni véli az igazat. Azt, hogy elmarta Harryt a családjától, hogy nem fogadta el azt a szerepet, amiről előre tudhatta volna, hogy milyen kötelezettséggel jár (Oh, tényleg? Tegye fel a kezét, aki az oltár előtt állva biztosan tudta, hogy mi vár rá tíz évvel később!), és, hogy a luxust megtartva tojik a feladatai elvégzésére (a nép pénzéből felújított villa csak a mi szemünkben fényűző ám, uralkodói szempontból ők tényleg csórók lesznek, ha véghezviszik döntésüket…)
Ugyanazok, akik máskor csípőből megítélnek egy bántalmazó, leuraló kapcsolatban maradó asszonyt (hisz miért nem veszi a kabátját és a gyerekét, és költözik el az ország másik végére, nem igaz?), felháborodnak, mert valaki ezt tényleg meg merte tenni. Pedig az történt, amiért ma annyian küzdenek: az alapvető emberi jogok diadalmaskodtak – az aranykalitka foglya kiállt önmagáért, határt húzott maga és a (rajta is) uralkodó család közé. Nem volt hozzá joga? Szerintem meg senkinek nincs joga rabigában tartani egy nőt, egy családot, egy sorsot. Egy zsákfaluban sem, meg egy királyi palotában sem.
fotó: Internet
