Ha leírom, hogy pusztába kiáltott szónak érzem az összes cikket, amit a gyerekekkel kapcsolatban, az iskolával összefüggően írnak mostanában, akkor azonnal rám sütik, hogy kiégett vagyok. A pozitív gondolkodás, meg a remény, meg a nem mindenki egyforma azonnal leszedi rólam a keresztvizet. Minden igaz. Valóban akadnak kivételes családok, türelmes, kedves, szorgalmas, igyekvő gyerekek. Nem ott a probléma forrása, hogy mindenki ilyen, az nem lehetne és szerencsére nincs is így, hanem abban rejlik, hogy a százalékarányok változtak meg.
Régen, bármilyen kellemes az elmúlt időt felemlegetni, voltak rossz, szemtelen gyerekek. Voltak verekedések, piszkálódások, tanulási nehézségek, terhes gimnazista lányok, drogosok, csak nem mindegy milyen arányban. Nemcsak a társadalom minősége, hanem a társadalmi előfordulás aránya is megváltozott. Azokban az időkben, amelyeket most visszasírunk, a gyerekeket akarták nevelni, terelgetni. Ma ebben rejlik a titok. Félelem és lustaság, nevezhetjük kényelemnek is a neveléstől.
Elterjedt az az óriási tévhit, hogy, aki rá mer szólni a gyerekére, vagy NEM-et mer mondani neki, az rossz szülő, nem modern, és nem szereti!
Ma alig van ennél nagyobb mumus a szülők részéről. Ha engedékeny vagyok, ha az van, amit a gyerek akar, akkor biztosan jól csinálok mindent, mert szeretve van, nem sérül a lelke.
Manapság mindenkinek érzékeny gyereke van. Persze, hogy az, ha a türelmetlenség, az azonnali vágyak teljesülésének hiánya ezt hozza. Hatalmas hiba azt hinni, hogy egy gyerek összeomlik, ha várakoznia kell, ha nem kapja meg azonnal, amit szeretne. Miért hiszik a mai szülők, hogy az élet arról szól, hogy azonnal készenlétbe kell helyezni magukat, ha a gyerek nyekken egyet?
Hiába figyelmeztet egyre több szakember a veszélyekre…Hiába történnek drasztikus dolgok, a legtöbben rálegyintenek és megijednek a fegyelmezéstől. Pontosan tudom, mit beszélek. Egy olyan iskolában dolgozom, ahol napi szinten százszor történnek meg az említett dolgok. A gyerekek nagy része nem ismeri a NEM kifejezést. Soha nem mondták neki, hogy várakozzon, legyen elfogadóbb, tanuljon türelmet és empátiát. Ezt egy iskola keretein belül nem lehet orvosolni. Némileg lehet csiszolgatni, de a gyerek legfőbb közege a család.
A mai családok lehetnek mozaikok, hatszorosan elváltak vagy épp épek, folyton kompenzálni akarnak valamit. Nem merik elhinni, hogy a gyerek képes bizonyos feladatok megoldására. Nem bíznak benne és azt gondolják, hogy a bajok azonnal összetörik a lelket. Óriási tévedés ez. A kudarcok erősítenek. Megértetik, hogy nagyon sokszor neki kell futni mindennek. Nem adnak semmit ingyen. Vajon miért alakult ki az utóbbi évtizedekben az a tévhit, hogy semmi befektetéssel nagy dolgokat lehet megvalósítani?
Sajnos sok szülő nem működik együtt az óvodával, iskolával. Nem tudja megérteni, hogy ezek az intézmények nem ellenük dolgoznak. Ha valaki nem tanul jól, nem motivált, akkor azt a ponton kell erősíteni, ahol pozitív visszajelzést kap.
A gyerek nem tiszta lap! Ezer dolgot hoz magával és káros elhitetni vele, hogy mindenre képes lehet. Ez nem igaz. A halat sem tudjuk megtanítani járni, de ez nem baj, hiszen a vízben tökéletesen mozog. Nem lesz mindenkiből énekes, sportoló vagy mérnök. Hála istennek, mert sok más foglalkozásra is szükség van.
Az, amit tehetünk, az a családban kezdődik. Igenis fontosak a reális elvárások. Nem ördögtől való, ha a gyerek segít otthon. Nem minősül gyerekmunkának egy kis porszívózás, teregetés vagy a ruhák hajtogatása. Megtanítja neki, hogy a körülötte élők nem azért léteznek, hogy az ő szolgálatába álljanak. Higgyük már el, hogy a gyerek akkor is szeretni fog, ha rászólunk, ha korlátozzuk saját érdekében, ha hagyjuk vágyakozni.
Mi a csuda lesz vele felnőttként, amikor a korosztályával egyetemben meglepve veszi majd észre, hogy mindenki pontosan olyan önző és követelőző, mint ő?
A legújabb banda, amit Pesten füleltek le, fiatalkorú. Elit gimnáziumba járnak, gazdag szülők csemetéi. Biztosan nem az anyagiak miatt raboltak ki gyanútlan embereket, köztük hozzájuk hasonló fiatalokat. A lényeg a buli volt. Meg merték tenni, mert nem volt bennük félelemérzet. Vajon nekik tanította-e valaki, hogy mi a jó és a rossz? Elmagyarázta-e nekik valaki, hogy az élet nem mindig ad, sokkal gyakrabban elvesz?
A követelőzést, az elégedetlenséget növeljük azáltal, ha mindent megadunk a gyerekeinknek azzal a felkiáltással, hogy nekünk sanyarú életünk volt, hadd legyen nekik fényes….
Legyen. Valóban az a cél, hogy a szülő jobbat, könnyebbet biztosítson, mint, ami neki jutott. Csak nem mindegy, milyen áron.
Kép forrása: Pinterest
