Műanyag-életek

"Hogy ne csak a külsőnk miatt érezzük pocsékul magunkat, láttatják velünk, hogy plakáthölgyek képesek erőn felül bármire: biztosan nem 24 órából áll a napjuk, ruháikat csak tervezőknél szerzik be, és a gyereknevelésben is jeleskednek, mert hol egy vidámparkban, hol egy kígyósimogatóban tűnnek fel mondván, látjátok, lúzerek, meg lehet ezt csinálni, csak ti nem vagytok rá képesek."

Mindannyian, akik nyitott szemmel járunk-kelünk a világban, tudjuk, hogy gyakran nem a valóságot látjuk a médiában. Kiretusált fotók, hamis színek, áltörténetek, álprofilok korát éljük, és egyre ritkábban akarunk szembesülni a valósággal. A valóság fájdalmas, kellemetlen, és rossz érzéseket kelt bennünk.

Műanyag-életeket látunk magunk körül, és bár tudjuk, hogy hamisak, titkon csodáljuk őket. A 21. század valóságában mindenki csodálatosan főz, süt, kirándul, fogy, gyereket nevel, és ami a legfontosabb, fantasztikusan néz ki. Sokkal fantasztikusabban, ahogy gondoltuk, vagy, ahogy mi képesek lennénk rá. Miközben mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a szülés után két héttel nem lehet bomba formába kerülni, pontosabban vért izzadva esetleg, mégis irigykedve nézzük az arcunkba tolt modellek, celebek fotóit, akik  közlik, hogy éjjel-nappal edzenek, fogyókúráznak és a gyerekük már a második napon átalussza az éjszakát. Mindeközben mi hullafáradtan vánszorgunk a lakásunkban, amelyben hatalmas a rendetlenség, kialvatlanul bámuljuk ordító gyerekünket, és ha lenne időnk, akkor se az edzőteremben töltenénk, hanem aludnánk egy nagyot.

 
 

De ez, a szülés után is ugyanilyen formában jelentkezik, hiszen két-három gyerek logisztikázása mellett kell szépnek és fiatalnak maradnunk, még akkor is, ha ez a gyerekek születése előtt sem volt teljes mértékben igaz.

Hogy ne csak a külsőnk miatt érezzük pocsékul magunkat, láttatják velünk, hogy plakáthölgyek képesek erőn felül bármire: biztosan nem 24 órából áll a napjuk, ruháikat csak tervezőknél szerzik be, és a gyereknevelésben is jeleskednek, mert hol egy vidámparkban, hol egy kígyósimogatóban tűnnek fel mondván, látjátok, lúzerek, meg lehet ezt csinálni, csak ti nem vagytok rá képesek.

A csodálat, az elismerés, és a mérhetetlen irigység csak nekik jár. Hogy körülöttünk élnek olyanok, akik vért izzadnak, de teljesíteni próbálnak, nem hatnak meg bennünket. Nem csak azok a hibásak, akik kiposztolják a hamis valóságot, hanem azok is, akik elhiszik. Azért teszik, mert bár tisztában vannak a hazugsággal, mégis tetszik nekik.

A mindennapi küzdelmeket alantasnak érezzük. Ezért alakul ki a sztárkultusz, ezért méregetjük magunkat folyamatosan mások külsejéhez, miközben tudjuk, hogy a fotó retusált. Mintha nem tudnánk nem szenvedtetni magunkat. Valóban el akarjuk hinni, hogy másoknak csodás az életük, csak a miénk nem az?

Ha valami nem tetszik, dobd ki, válts! Ezt sugallja minden, és ezt is tesszük. Egyre kevésbé vagyunk fogékonyak az igazi, emberi történetekre, és mélyen megdöbbenünk, ha találkozunk igazi szenvedéssel, szegénységgel és magával az öregséggel. Gyorsan menekülőre fogjuk, mert a lelkünk nincs rá felkészülve. Ezért a romantikus filmek szereplőit imádjuk, keressük a valótlan kliséket, aminek persze az lesz a következménye, elégedetlenek leszünk mindennel és mindenkivel. A mi kapcsolatunk sajnos sose lesz olyan ragyogó, mint a kirakatba tett JLo és Ben Affleck párosé, soha nem jutunk el azokra a helyekre, és ha netán sikerülne, a férjünk ott is piszkosul horkolna, vagy a feleségünk utálná a kék színű, méregdrága koktélt, de nem merné bevallani. Inkább feltenne róla egy képet az Instára, mert az irigység, a de jó neked,érezd jól magad kommentek sora megfizethetetlen örömöt nyújt.

Sokan mondhatják erre, hogy eszük ágában sincs hasonlóképpen élni. Nem mutogatják az életüket, és nem teszik fel minden lényegtelen gondolatukat. Ők ma a kivételek, de egyre kevesebben vannak, akik kibírják. Olyan szegényes, egyszerű az életünk, hogy muszáj elismerést kicsikarnunk másokból. Legalábbis így hisszük. 

Ezért jöhetnek a megkomponált képek, ételek, ragyogó idézetek, és már minden rendben is van. Ha ez se lenne elég, akkor még mindig ott vannak a gyerekeink, akiknek cuki fotója biztosan elismerést vált ki. Ugyanerre jó kutyát és macskát is tartani.

Közben meg a világ, amelyben otthon vagyunk, tele van tönkrement kapcsolatokkal, betegséggel, szegénységgel, amely mellett részvétlenül megyünk el, mondván, mindenkinek van elég baja. És valóban. Mégis szükség lenne empátiára, segítségnyújtásra, önzetlenségre, ha már azért vagyunk emberek, hogy erre a cselekedeteink és szavaink által képesek legyünk.

Kevesebb külső, több belső lenne a megoldás. Viszont a média, a külvilág olyan erős nyomást gyakorol ránk, hogy pokolian nehéz kivonni magunkat a hatása alól. Ezért, hogy elkerüljük a konfrontációt, mások bírálatát, inkább beállunk a sorba. Így azonban csak egy leszünk a sokból, miközben épp az ellenkezőjét akartuk megvalósítani: látni és láttatni magunkat.

Kattints ide más írásokért!

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here