Nők, cipők, borzalmak

Előfordult-e már a történelem során, hogy egy férfit lázba hozott volna egy cipő, esetleg több? Nem hinném. A cipő maga a nőiesség. A férfiak azért vesznek meg egy cipőt, mert kell, mert hasznos. Képzeljünk el egy cipős szekrényt egy lakásban, amelyben férficipők vannak. Jó esetben kettő lesz benne, egy elegáns és egy sportcipő (meg hat sportcipő takarásban).

Vannak olyan tárgyak az életünk során, amikkel nap, mint nap találkozik mindkét nem, mégsem jelent az egyiknek semmit sem, a másik, pedig fél lelkét is odaadná érte. Ezek közé tartoznak minden bizonnyal a cipők. Nem is lehet egyes számban említeni őket, nem azért, mert nem vagyunk féllábúak, hanem pusztán azért, mert egyszerűen nem fordul elő a világmindenségben, hogy egy valamirevaló nőnek csak egy pár cipője legyen. Vagy csak kettő-három (négy-öt).

 
 

A cipő hatalommal bír a női lélek felett. Olyan mélységes ez a kötődés, hogy még a mesékben is előfordul. Lásd: A széttáncolt cipellők, vagy épp a legismertebb történet: a Hamupipőke.

Éjfélkor nem a gyöngysorát, nem a táskáját hagyja el futás közben a lány, hanem a csodás üvegcipellőjét. Tudom, egyes források szerint beleragad a lépcsőre öntött szurokba, bár ezt Walt Disney nem olvasta.

Ez a cipő annyira fontos, hogy a mai DNS-t is helyettesíti. Nem a méret a fontos, mert nem illik akárki lábára, pedig a mostohatestvérek még a járás lehetőségét is feláldozzák azért, hogy királylányok lehessenek azzal, hogy akár a sarkukból képesek levágni egy darabkát, vagy a lábujjuktól igyekeznek megszabadulni, mert nem fér bele a házassági terveiket előkészítő fétistárgyba.

A cél szentesíti az eszközt. Majdnem. De az üvegcipő nem passzol, mert csak egy, csakis egy láb tulajdonosa viselheti. Lám, a cipő ott is jelzi, hogy nem lehet akárkié.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy olyan királyfihoz hozzámenni, aki egy báli este után, amikor ment a tinci-tanci, nem ismer fel, inkább szaladgál a fél pár lábbelivel az egész országban, igen ijesztő gondolat.

Milyen cipőt vesz a nő legtöbbször?

Kár azonnal rávágni, hogy kényelmeset. Egy frászt. Ezt csak mondja a nő, de titkon már az üzletben csillagokat lát a14-18 cm-es saroktól. Még soha nem találkoztam olyannal, aki ezt bevallotta volna, minthogy azt sem, hogy már ott felállni is alig tudott benne, járni meg pláne nem.

Csak kérdezzünk meg egy nőt arról ártatlan arccal, hogy mondd, bírja ezt a lábad? Azonnal esküdözni kezd, hogy ez nem magas, meg platformos és persze nagyon, nagyon kényelmes a kiválasztott lakkborzadály. No meg egész nap vígan elvannak benne. Fülig szájjal, mosolyogva akár a maratont is lefutnák.

Érdemes megfigyelni egy ilyen áldozatot a plázákban. Mintha gólyalábakon egyensúlyozna, de a mosoly nem maradhat el. Mert akinek ilyen cipője van, az bírja ki. Ha kitörik a bokája, azt is. A bütyök, a feltört sarok, a deformált lábfej nem lehet elég indok arra, hogy ne vegyük föl többet. Elég egyetlen elismerő mondat, egy hű, de jó kis szandid van felkiáltás, és egy életre hűséget esküszünk a fájdalomnak.

A nők amúgy is imádnak kínlódni. Vannak kényelmes cipők? Természetesen igen. Nőiesek? Sokszor. Szexisek? Annál kevésbé.

Akkor végül is mire jó egy embertelen sarokkal rendelkező lábbeli? Természetesen csak arra, hogy megmutassuk, hogy különbek vagyunk másoknál, hogy a férfiszemet odavarázsoljuk a bokánkra, hogy feltűnősködjünk, mert valamit kompenzálni szeretnénk.

A cipő öröm, jutalom. Ezért kell több, ezért kell sok. Hogy legyen esküvőre, munkára, hogy legyen miben flangálni csak úgy, hogy legyen zárt, nyitott, kényelmes, szaladgálós, olyan, ami alig tartja a lábat, legyen szexis, kényelmetlen, használhatatlan, de csodás. Ahogy a mondás tartja, minden nőnek van egy olyan cipője, amiben csak ülni tud…

Bármilyen is legyen, csak ne legyen slampos, félretaposott, elhasznált, mert a lábunk is mi vagyunk. Addig, amíg nem alakult ki ez a nagy fenék és mell-bámulós férfiréteg, addig a női testrészek közül a láb volt a legszexisebb. Ma sem elhanyagolható látvány egy gyönyörű, hosszú comb….Szóval a láb, az láb…

fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here