– Mit vársz tőlem most? – üvöltötte arcába Norbi. – Talán úgy kellene tennem, mintha nem tudnék az egészről? Márpedig, aki megcsalja a férjét, az egy ócska rongy!
– Kérlek, a gyerekek mindent hallanak! – suttogta Szilvi megsemmisülten.
A törékeny, aprócska nő szája szegletében megjelent egy mély ránc, amit nem ez a helyzet, hanem a sokévi boldogtalanság szült, pedig alig volt több harmincnál.
– De hát ő a lányunk edzője! Erre nem gondoltál, mielőtt henteregtél vele? Most meg én legyek csendes? Miféle ringyót vettem én feleségül? Hát nem kaptál meg mindent? Dolgoznod se kellett hat évig, mert hagytam, hogy itthon legyél a gyerekekkel, és mégse szenvedtetek hiányt semmiben. Ha jól emlékszem, egy nyár se múlt el nyaralás nélkül.
A férj inas teste remegett. Pontosan az a típus volt, akire azt szokták mondani az emberek, hogy alacsony termete miatt folytonos bizonyítási kényszere van. Norbira ez hatványozottan jellemző volt, mert az irodában is kordában tartotta a munkatársait, ahogy az asztalán sorakozó aktákat. Otthonában is elvárta a makulátlan rendet, nem tűrt egyetlen elmosatlan poharat sem a lakásban. A gyerekeknek minden nap fel kellett porszívózniuk a szobájukban, és ha rendetlenségen kapta őket, nem játszhattak a tableten pár napig. Sose mondta meg előre, hogy meddig, mert így sakkban tarthatta őket.
Szilvi régebben azt hitte róla, hogy rendmániája abból fakad, hogy apja alkoholista volt, és ő igyekezett ellentéte lenni, de apja már húsz éve letette a poharat, bár a családi legendáriumban bőven szóltak történetek régebbi viselkedéséről. Norbi anyja sose bocsátotta meg neki, hogy éveken át elitta a pénzt, és szégyent hozott a családjukra.
Bár nem bántotta őket fizikailag, az asszony minden egyes vitánál a fejéhez vágta, hogy kidobhatta volna, de nem tette. Fia azonban nem miatta vált ilyenné. Egyszerűen benne volt a vérében, és ezt nem győzte hangoztatni, mintha neki még a vérsejtjei is glédában álltak volna. Az évek során mindez csak romlott. Környezetük, a drága szomszédok és barátok azonban semmit nem láttak az életükből, erre a férj gondosan ügyelt. Az utcán egymás kezét fogva mutatkoztak, ő vitte a gyerekeket az iskolába, és mindig mosolygott, ahogy egy jó apához illett. Otthon azonban vasfegyelem uralkodott, ami alól talán csak lányuk, Emma képezett kivételt. Emma kilenc volt, anyja kiköpött mása. Ő volt az egyetlen a családban, aki hízelkedéssel és daccal bármit el tudott érni az apjánál. Rajongott is érte. Kristóf ötévesen még egy másik világban élte a mindennapjait. Az óvoda lekötötte, és talán nem is érezte apja keménységét, mert megbújt anyja vigasztaló karjai között, ha csak alkalma nyílt rá.
– Igen, nyaraltunk…– felelte a nő. Kétszer a Balatonon, az se volt egyszerű, kétszer a Mátrában, ahol Norbi összeveszett a tulajjal, mert szerinte romlott volt a felvágott, amit reggelire kaptak.
Mégis visszamentek a következő évben, mert náluk ez volt a szokás. A tulaj széles, de erőltetett mosollyal fogadta őket, és úgy ugrálta körbe az asztalukat, mint a pincsikutya, miután a férje megfenyegette, hogy piszkosul negatív kritikát írt ki róla a közösségi oldalakra.
Volt még két év, amikor egy kis erdei kunyhóba mentek, ami akár romantikus is lehetett volna, de a vaddisznók megkeserítették azokat a napokat, nem beszélve az egerekről. Három napig bírták, majd összepakoltak, és hazajöttek. A ház tulajdonosa se tette zsebre, amit kapott. Az egész nyaralás árát visszautalta, és közölte, hogy soha senki nem panaszkodott rájuk, de egérre se.
– Azt hittem, számít a két gyerek, no meg a szavad! De nem, neked félre kellett kúr…
– Ki ne mondd! Meghallják a gyerekek! – nézett rá Szilvi vörösre sírt szemmel. Pedig vigyázott.
Annyira óvatos volt, hogy nem messengert használtak, sőt semmiféle csetelős alkalmazást, hanem szimpla mailt, azt is álnéven, és csak pár szóban. Később élőben pótolták a ki nem mondottakat. Megcsalta, de minden pillanatát élvezte. Az edző pontosan olyan férfi volt, amilyen hiányzott az életéből. Kedves, tisztelettudó, és úgy nézett rá, mint egy istennőre. Minden alkalommal elmondta, hogy csodás alakja van, látszik, hogy futni jár, és azt is megjegyezte, hogy a mosolya a legszebb. Szilvi neki tartogatta a legszélesebbeket. Kezdetben nem akart tőle semmit, de élvezte, hogy tetszik valakinek, és a lehető leghétköznapibb módon, de nőnek látta valaki. A legtöbb nő anyaként elvesztette ezt a funkcióját, és mintha sokaknak ez természetes lett volna. Neki nem. Ő még vonzó és izgalmas akart lenni, de Norbi csak takarítószemélyzetként kezelte. Így ott volt egy kiskapu, amin a másik beléphetett. Az első pillanattól kezdve érzéki és szenvedélyes volt köztük a szex. Soha olyan felszabadult nem volt, mint ezzel a pasival, aki kényeztette, szeretgette, és olyan szépeket mondott neki, hogy ember legyen a talpán, aki ilyenkor nem olvad el. Fél éven át boldog volt, és ez kezdett meglátszani rajta. Ez lett a veszte. Egyre kevesebbet vitatkozott, és egyre többet nevetett a gyerekekkel. Arcáról eltűnt a fanyar megjátszás kinagyított képe.
Egyetlen óvatlan üzenetváltást nem törölt csak. És lebukott, ahogy az lenni szokott. Mindenkivel megtörténik, mert ez a megcsalások kötelező szabálya. Ha nem következik be, akkor az egyik fél nem vesz róla tudomást. Norbi tombolt. Napokon át ordítozott, és azzal fenyegetőzött, hogy elmondja mindenkinek, köztük Szilvi szüleinek, hogy milyen lányuk van. Még azzal is előállt, hogy Emmát eltiltja a feleségétől, mert nem lehet egy ilyen nő példakép a számára. Válni azonban nem akart. Egyetlen alkalommal se ejtette ki a száján. Leültette a nejét a gép elé, és feltöltetett vele egy rakás családi fotót a netre, majd elvitte egy profi fotóshoz, aki szintén csinált egy tucat álmosolyú felvételt hibátlan csapatukról. A világnak látnia kellett, hogy minden rendben van köztük. Esze ágában sem volt kikürtölni, hogy porszem került a gépezetbe. Hazudott, mert hazudni akart. Szilvinek úgy kellett szakítania az edzővel, hogy ő diktálta le neki, mit írjon. A végére azt is odabiggyesztette, hogy soha többé nem akarja látni, mert szereti a férjét, és a kapcsolat hatalmas hiba volt. Tudta, hogy szeretője ezt nem fogja benyelni. Ismerte már annyira, hogy egy szavát se higgye el. Ettől a pillanattól kezdve Norbi megfigyelte, beugrott a munkahelyére egy virágcsokorral, amit fagyos mosollyal nyújtott át, és a kolléganők elolvadtak. Nem a békülés csokra volt ez, a külvilágnak szólt minden gesztus. A hab a tortán az volt, hogy már nem lehetett Facebook oldala se külön, csak kettejük nevén azonos jelszóval, hogy bármikor ellenőrizhető legyen. Szilvi hagyta, mert nem akart a gyerekei nélkül élni.
De egyre sűrűbben fájt a feje és a gyomra, mégse ment orvoshoz, inkább gyógyszert szedett vagy diétázott.
– Ne mondjam ki? Csinálni lehet? Mással henteregni az elfogadott, csak kimondani nem lehet? Hát milyen nő az én feleségem? Eltakarodsz te a francba! Az a nyomorék is dögölne meg! Remélem, egyszer leszárad neki, mert nem bírta a gatyájában tartani.
Arról viszont nem tett említést, hogy ő hónapok óta képtelen volt a nejével lenni, pedig még nem is tudott semmiről. Talán a feszültség vagy a munkahelyi gondok miatt, de nem volt merevedése, és nem is kívánta a szexet. Ez épp elég megterhelő volt neki, nem beszélve a játszmákról, amelyek a cégnél folytak.
Két hónap is eltelt az ominózus ordibálás sorozat óta, amikor már Szilvi kezdett levegőt venni a mindennapi fulladások közepette, amit a házasság tengere okozott neki. Ekkor hívta meg őket anyja ebédre. A házassági évfordulójukat ünnepelték. Tudta, hogy nem lesz könnyű ebéd, főleg amiatt, hogy emlékeztetni fogja őket mindarra, amin keresztülmentek. Már rég nem beszélt az edzővel, pedig hiányzott neki. Szívesen megmondta volna neki, hogy köszöni az együtt töltött időszakot, de még barátnője se volt olyan, aki ne botránkozott volna meg rajta, nem beszélve arról, hogy beárulták volna, ha velük üzen.
Otthon fagyos volt a légkör, és Norbi valóban mindent megtett, hogy a lányukat magához édesgesse. Külön programokra vitte, és a szépségének hívta odahaza. A kislány lubickolt a kitüntetett figyelemben.
A tósztnál, amelyen az idősebb pár egymásra mosolygott, robbant a bomba. Talán elmaradt volna, ha apja nem kíván nekik hasonló jókat. Veje ekkor felordított:
– Gratulálok nektek, mert ilyen lányt neveltetek! Gratulálok, ha azt hiszitek, hogy a feleségem csodálatos. Nem más, mint egy riherongy, aki mással… – Nem folytatta, de csak azért, mert lánya sápadt arcára tévedt tekintete.
– Ne nézzetek így rám, nem én vagyok a rossz! Inkább azon gondolkozzatok el, hogy lehet ilyen képmutató és álszent az a lány, akit elvetettek velem! – Azzal felpattant és kirohant a lakásból.
Szülei összenéztek, Szilvi sírni kezdett, ahogy gyerekek is. Apja felállt, és szó nélkül kiment a kertbe. Anyja közelebb lépett, és megsimogatta lánya fejét.
– Ne aggódj kislányom, majd visszajön! – suttogta, mire Szilvit rázni kezdte a belső fagy, ami rárakódott kiüresedett szívére.
Kép forrása: Pinterest
