Odett nyomoz – 14. rész – A csalódás

“– Bármi is történt, nem ok arra, hogy szép szemeit kisírja – mondta kedvesen. – Jöjjön, visszaviszem, de útközben elmondja, ki bántotta meg. Rendben?”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Csak annyit mesélt el, amennyit szükségesnek tartott, hogy elkerülje az udvariatlanság látszatát. Péter meghallgatta, hümmögött és egyre nagyobb csodálattal nézett rá. Amikor kitette a banknál, talányosan csak ennyit mondott:
– Holnap találkozunk.
Odett meghökkent, de már nem volt ideje kérdezősködni, mert a férfi elhajtott.

Kalácsné is békén hagyta, ami sok szempontból előny volt.

 
 

A délután gyorsan elrepült, szerencsére annyi munka volt, hogy a lány nem tudott saját dolgaival foglalkozni. Négy órakor örömmel repült ki a kapun. Miklós ígéretéhez híven várta.
Nem volt mosolygós kedvében, de azért megölelte.
– Mi a baj, kedves? – kérdezte a lány. – Látom, hogy valami nyomja a szíved.
– Nem is tudom, hogyan mondjam meg…
– Anyával történt valami? – kérdezte riadtan, ahogy kibontakozott a futó ölelésből.
– Nem, róla semmit sem tudok. Viszont ma idejöttem, hogy elvigyelek ebédelni…
– És láttad, hogy beszállok egy kocsiba?
– Igen. És egy férfi vezette, aki nem tűnt neked idegennek.
– Jaj, édes Miklósom! Féltékeny vagy?
A férfi szégyenkezve bólintott.
– Feleslegesen. Ő itt dolgozik a bankban és csak véletlenül botlottam belé, amikor a Kálvária térre indultam. Felajánlotta, hogy elvisz. Ennyi volt.
– Odett! Az isten szerelmére, mondd, hogy nem egyedül nyomozgatsz!
– Ne haragudj, de muszáj volt kiderítenem, ott lakik-e az apám.

Miklós felsóhajtott. Nem tehetett úgy, mintha nem sejtette volna. Ez a lány már ilyen: kiszámíthatatlan, de ettől izgalmas.
– Mesélj el mindent részletesen!
Leült egy padra és Odettből dőlt a szó. A legvégén azt is elújságolta, hogy új munkaköre lesz és jobb fizetése.

A férfi sokáig nem szólt semmit. nem akart atyáskodni felett, de aggódott.
– Ugye, tudod, hogy bajba kerülhettél volna?
– Miért mondja mindenki ezt? Igen, tudom, de nem kerültem bajba! Látod, itt vagyok és nem derítettem ki semmit.

Miklós megemelte a kalapját elismerésül, és lágyan végigsimította Odett karját.

– Micsoda nő vagy te! – mondta. – Azt hiszem, beléd szerettem.
Odett elpirult és nevetni kezdett.
– Nem hiszek neked – válaszolta kacéran.
– Be fogom bizonyítani! De most menjünk, meg kell tudnunk, történt-e valami a nyakék ügyében.

Azzal elindultak és megtalálva a járda mellett parkoló fekete kocsit, elrobogtak.

A lány csendben elmélkedett az elmúlt napok eseményein. Minden felgyorsult, megváltozott. Ő is. Már nem az a hebrencs kislány volt, aki akár egy hete. És arról sem feledkezett meg, hogy előző éjjel nővé érett, bár ezt jó lett volna, ha anyja nem veszi észre. Úgy érezte, óvatlanok voltak, nagyon hamar engedtek a szenvedélynek, és ennek még lehetnek kellemetlen következményei. Bár Miklós szerelmet vallott neki, ki tudja, vajon komolyan gondolta-e? Aztán elszégyellte magát, hisz nem olyan férfit ismert meg benne, aki csak úgy össze-vissza hablatyol.

Ahogy kiszálltak a kocsiból, mintha mindkettőjükben oldódott volna a feszültség. Mielőtt beléptek volna a bérház kapuján, Miklós hosszasan megcsókolta Odettet. A lány boldogan simult a karjaiba. Nem, az nem lehet, hogy ez a férfi ne szeresse őt, gondolta.

A lakásban hatalmas meglepetés fogadta őket. Hason fekve a földön feküdt az a Krusovszky, aki Mátrai Zoltán álnéven élt. Balog Lajos a hátán térdelt, és épp a bal karját csavarva próbálta szóra bírni.

Gitta néni döbbenten figyelte az egészet. Aztán Odettékre nézett és beterelte őket.
– Na, gyorsan mondja csak el, miért jött ide megint! – kiáltott rá a nyomozó.
A férfi feljajdult, de nem beszélt. A következő csavarintás után azonban csak megszólalt:
– Nem kell eltörnie a kezem! Csak egy ékszert keresek. A tanácsos úr bízott meg.
– Magát? Na, ne vicceljen!
– Szálljon le a hátamról, és elmondok mindent.
– Azt már nem! Beszéljen!
– Az isten szerelmére! Eltöri a karom! Nem érti meg, hogy csak beépültem? Egy rohadt környéken egy putriban lakom, hogy ne keltsek gyanút.
– A Kálvária téren – jegyezte meg csendben Odett.
Mindannyian felé fordultak.
– Ezt honnan tudja? – kérdezte a nyomozó idegesen.
– Kiderítettem.
– Maga?
– Igen, én, bár nem ez volt a célom.
– Magának elment az esze, kisasszony, ha meg nem sértem. Nem tudja, mibe keveredett.
Miklós felhördült.
– Nem beszélhet így a menyasszonyommal!  – kiáltotta mérgesen.
– De beszélhetek! A kisasszony azt hiszi, hogy ez egy jó játék. A tanácsos úr feleségének nyakéke miatt már ketten meghaltak. És most sem tudjuk, hol van, miután tőlem elvették. Maguk meg úgy tesznek, mintha mozgóképet néznének egy filmszínházban.

Odett elsápadt. Ketten meghaltak?

– Kik haltak meg? Tudja nevüket? – kérdezte halkan.
– Két aljas csirkefogó. De ne aggódjon, az édesapja nincs köztük, ha netán erre gondolt volna.

Ekkor Odett sírni kezdett. A megkönnyebbüléstől és a felismeréstől, hogy milyen veszélybe keverte magát.
– Egy biztos, tőlem nem kell tartaniuk – jegyezte meg az erőszakos magánkopó. – Igazán elengedhetné már a karom!
A nyomozó felállt és hagyta, hogy a másik lesöpörje magáról a port.
– Ideje lesz összedolgoznunk – mondta neki. – A franc se gondolta, hogy egyszer ezt fogom mondani.

Gitta néni Odett síró arcára nézett. Aztán Miklósra. A férfi aggódva figyelte a lányt. Fájt a szíve, hogy sírni látja.
– Azt hiszem, mindenki megnyugodhat. A kisasszony hazajöhet, a védelemre nincs szükség. Felesleges felhajtás volt az egész. Nem jutottunk előre egy lépéssel sem.
– Dehogynem! – jegyezte meg Odett anyja. – Az ékszer mellett voltak papírok, nem igaz? Talán érdemes lenne azokat is átvizsgálnia, Balog úr.

Mindenki megdermedt. Ki azért, mert nem tudott a váltókról, ki meg azért, mert nem jutott eszébe ez a lehetőség.

Gitta néni ekkor a komód aljában lévő titkos rekeszhez nyúlt. Kivette az iratokat és velük együtt kiesett a két gyűrű is, amit Odett apja küldött nekik.
– Ezek mik?
– Pár napja hozta valaki azzal, hogy a néhai férjem küldte a lányunknak.
Odett összerezzent. Valami csúnya titok készült lelepleződni, érezte.
– Mindkét gyűrű ugyanabból a rablásból származik – jegyezte meg Balog megvizsgálva azokat. – Biztos vagyok benne, nem tévedek. Az egyik teljesen azonos a nyakék mintázatával.

Erre mind hallgattak.  Az asszony átnyújtotta a papírokat és leroskadt a kanapéra. Lassan minden kocka a helyére került.

Mátrai Zoltán részese kellett, hogy legyen a rablásnak, mert ő küldette a saját házába a gyűrűket ezzel bajba sodorva a családját. Valószínűleg ezt érezte a legjobb rejtekhelynek. A nyakék amúgy is már a házban rejtőzött és ő tudott róla. Azért is jött el aznap reggel. Igaz, hogy ezt senki nem árulta el Balognak, de a rafinált nyomozó rájött, hogy Mátrai Zoltán nem lehet halott. Ő vezette tévútra a nyomozást. Ő játszott a családja érzelmeivel. Mindezt csakis a pénz miatt. Alattomos gazember lett belőle az évek folyamán. Nem az volt már, akinek Gitta asszony valaha megismerte. Most már csak az a kérdés maradt megválaszolatlanul, hogy hol az ékszer. De erre talán a váltók választ adhatnak.

A magánnyomozó és Balog vette a kabátját, de még sutyorogtak valamiről. Az alkalmi testőrré előlépett gorilla úgy szorongatta Gitta néni kezét, mintha soha nem akarná elengedni. Odett pedig arra gondolt, mennyire fura és kiszámíthatatlana az élet. Tehát az apja él, vagy legalábbis ő így hiszi, és ha ez így van, akkor biztos lehet benne, hogy rossz útra tért.

Ahogy lassan mindenki elköszönt, Odett kikísérte Miklóst. Odabújt hozzá és erős karjai között csak egy dolog járt eszében: remélte, hogy ő sokkal jobban választ, mint az anyja. De erre senki nem adhatta meg a választ előre.

A nap már lenyugodott a budai hegyekben, és Miklós szerelmes tekintettel engedte bemenni a kapun a lányt.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

 

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here