Úton a kapszula gardrób felé

Ami van
Adott egyrészt a klasszikus anyuka-szembesülés, amikor is térne vissza az ember lánya a gyes lejárta után aZéletbe, és igen ám, csak mit vegyen fel hozzá. Arra döbbentem rá, hogy lenullázódott a ruhatáram, de teljesen. Egyrészt sok darab elhasználódott, másrészt megváltozott a “struktúrám”, így jobb híján létesítettem egy “MÉG HÁTHA” feliratú dobozt, amiben csak gyűltek a rég szeretett ruháim…

Ami volt
Abban a korszakban, amikor a legjobban kedveltem a ruházkodási megoldásaimat – így visszatekintve -, azt hiszem, egy ösztönösen kialakított kapszula gardróbom volt (darabszámot tekintve hangsúlyosan NEM a minimalista típusból 🙂 ). Aztán változtak az idők, élethelyzetek, izomtömeg, időnként megcsapott némi konszolidálódhatnék is, és így kicsit felhígult az összetétel.

Sokféleképpen értelmezik manapság a kapszula-koncepciót.

Ami lesz
Én azt szeretném érteni alatta (majd pedig végeredményként ismét tapasztalni is), hogy – darabszámtól függetlenül – kizárólag olyan darabokból álljon

  • amelyeket rendszeresen és szívesen hordok
  • amelyek egymással jól kombinálhatóak
  • amelyekből minden alkalomhoz fel tudok öltözni
  • amelyek közül mindent használok, egy darab felesleges sincs
  • és ami talán a legfontosabb: amelyekben azt érzem, hogy az vagyok, aki lenni szeretnék.

És itt úgy adja is magát a sokat forgatott, vitatott kérdés, hogy akkor
Mit tehet a ruha az emberrel? És/vagy az ember a ruhával?

Nyilván mindenki másképp csinálja az első benyomás-gyűjtést, információszerzést az embertársakról, ugyanígy a hatáskeltést is, és szintén egyénfüggő, hogy a “munkamódszerünkből” mit tudatosítunk és mit vallunk be.

Számomra mindenesetre fontos a ruha. Mindig érdeklődéssel figyelem, hogy kin mi van, ill., hogy ami rajta van, az mennyire a sajátja, mennyire mozog benne otthonosan, és ez alapján automatikusan és tudatosan is kialakul bennem egy kép az illetőről. Ami persze nem megmásíthatatlan és nyilvánvalóan nem helyettesíti az egyéni biográfiát és a további forrásokat, de fontos.
Fontos mint információ, és/de fontos tudatosítani, hogy mi az, ami leszűrhető ebből (és mi, ami ebből nem).

Amit én le szoktam szűrni:

  • van-e igénye az adott személynek arra, hogy az öltözéke által valamit kifejezzen, vagy számára a ruha leginkább praktikum
  • van-e koncepciója, vannak-e egyedi megoldásai, vagy másolni igyekszik valakit/valamit
  • különbséget tesz-e a stílusos és a közönséges között
  • mennyire mer vagy szeretne láthatóvá válni
  • trendkövető-e
  • postás, vasutas vagy rendőr 🙂

és nagyjából ennyi.

Amit nem lehet öltözék alapján leszűrni, az minden más a fentieken kívül.

Szóval fontos, fontos a ruha, és sok az infó, amit közvetít, de igazából csak ennyire.

Muti-mi-van-rajtad  – Megmondom ki vagy! 🙂

A fentiek tükrében (is) pont hogy nem (=nem azt, hogy ki vagy),

viszont van egy spontán kialakult “tipológiám”, ami alapján egyfajta képzelt besorolást végez a gépezetem 4 típusba az öltözék által közvetített üzenet és a ráfordított idő tengelyén:

  1. Sok időt szán a ruházkodásra, és ez látszik is rajta
  2. Sok időt szán a ruházkodásra, de ez mégsem látszik
  3. Kevés időt szán a ruházkodásra, de számára ez nem is fontos
  4. Kevés időt szán a ruházkodásra, mégis mindig nagyon jól néz ki

Na, hát nekem (hogy, hogy nem) a 4-es csoport tagsága a vágyálmom :).

És természetesen mindenki oké, mindannyian úton vagyunk.

Mit várok a kapszulától?

  1. Időt és energiát nyerek, sokat!

Nagyon foglalkoztat mostanság – általánosságban véve is – a döntési kimerültség jelensége, és saját bőrön is tapasztalom, hogy mekkora megkönnyebbülést tud okozni, ha adott esetben nem, vagy max néhány dolog közül lehet/kell választani.

Azt szeretném, hogy csak jól tudjak választani a szekrényemből, mert minden egyes ruhám passzol egymáshoz és hozzám, és dől belőlük az önazonosságom :).

  1. Teret nyerek, sokat!

Mert csak az lesz ott, amit tényleg és nagyon és bármelyik napon az igazán magaménak érzek, a többi meg menjen, mert miért is maradna..?

  1. Önkifejezési lehetőséget nyerek, sokat!

Hiszen kiiktatom az összes „egynek jó lesz” koncepcióval – öröklés, akciók, kényszer, impulzusvásárlás, tévedés, miegymás útján – belopakodott darabot a csapatból, és csak azok maradnak, amik a mindenkori MOST JÓ érzés hordozói, és amiktől a már említett módon az lehetek, aki lenni is szeretnék.

  1. Pénzt nyerek, sokat!

Legalábbis spórolok, mert nem lesz többé megalkuvás vagy érzelmi gyorssegély a ruha (ami csak a beszerzés pillanatában okozza az örömet), és az “akció” felirat sem ránt be lasszóként a fast fashion-be, mert tudom, hogy több mint elegendő ruhám van. Minőségi, testreszabott bőség vár otthon a szekrényben, mit nekem egy x+egyedik akciós valami. Ha meg felfedezek egy szükséges tényleg Igazit, akkor hely és keret is marad rá, hogy befogadjam.

Végezetül pedig álljon ide egy stílszerű gyöngyszem Karl Lagerfeldtől:

“Azt szeretném, hogy mindenki azt viselje, amit csak akar, és keverjék a darabokat a maguk módján. Számomra ez jelenti a modernséget.”

Hát, valahogy így. Köszi, Karl! (RIP)

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here