Eszter nem sok dologban reménykedett már ötven felett. Rendes unalomban teltek a napjai, a munkahelye és a lakása között ingázott a hét öt napján. Társaságba nem járt, úgy érezte, öreg ő már a nagy viháncolásokhoz. Néha egy-egy kávét megivott a kollégákkal, majd hazabiciklizett és elmerült a délutáni szappanoperák nyálasan egyszerű világában.
Abban a világban, ahol mindenkinek sima volt a bőre, a sminkje sose kenődött el, és éjjel kettőkor is fantasztikus csigákban göndörödött a nők haja. Sose fájt a lábuk magas sarkúban, és a férfiak mindig megnyerőek és dús hajúak voltak. Akiket ő ismert, azok kigömbölyödtek, lustán hevertek a kanapén vasárnaponként, és egyik sem akart volna sétálni a főtéren, amelyet ezer éve ismert.
Pontosan ilyen volt Béci is, akivel húsz éve alkottak nemlétező párt. Együtt is voltak, meg külön is. Béci az anyjával lakott, akit rajongva szeretett. A mama tett is róla, hogy fiacskája sose hagyja el, kellő időben és kellő gyakorisággal megbetegedett és olyankor keservesen jajgatott, meg szidta a világot, ami nem kedvez az olyan öregeknek, mint ő.
Sose házasodtak össze, mert a mama nem kimondva aknázta a kapcsolatukat. Neki Eszter nem volt elég művelt és nagyvilági. Abban reménykedett, hogy fia belevalóbb, csinosabb nőt talál, elvégre művészlélek volt, festegetett. Persze nem Picasso vagy Dali-módra, hogy a modellek az ágyában kössenek ki, hanem amolyan csendéletfestő-üzemben, ahol az almáktól, szőlőktől nem lehetett ilyesmit elvárni.
Eszter így sose ment férjhez, mert legszebb éveit elkótyavetyélte, gyereke sem született, bár arra nagyon vágyott, de két terhessége végződött vetéléssel. Akkor megrázta magát és megértette, hogy nem az az útja, hogy feleség és anya legyen.
A szerelmet már régen elfelejtette, de azért még olvadozott egy-egy csók vagy szeretkezés láttán. Néha eszébe jutott nagyanyja, aki a háborúban veszítette el a férjét, és sose ment férjhez, pedig ötven évvel túlélte. Úgy gondolta, náluk ez a szokás, valószínűleg az anyja sem volt boldog, de ezt nem tudta, mert már rég nem kérdezhette meg tőle. Így maradt a családi sors, amely úgy-ahogy öröklődött.
Amikor Elza felhívta az osztálytalálkozó ügyében, elfogta a méreg. Nem azért, mert nem feledkeztek meg róla, hanem, mert a nő már harmadszor kereste a héten, és a főnöke csúnyán nézett rá, amikor rajtakapta, hogy munkaidőben telefonálgat.
Ki nem állta az osztálytalálkozókat, ahol mindenki fényes karrierről számolt be, a házasságát puccba vágta és úgy reklámozta, mintha egy díjnyertes mosópor lenne. Aztán ott voltak a soványak, akik úgy vonultak be aszott testükkel, mintha Oscar-díj átadó
Még az is boldog volt, aki elvált. A hamis színjátékot mesterfokon űzte az a húsz ember, aki egy estére összejött csak azért, hogy más életet hazudjon magának és a többieknek. Természetesen akadt köztük lúzer is, felette összenéztek és sajnálkoztak. Mégis megígérte Elzának, hogy el fog menni, mégpedig azért, mert Elza kibökte, hogy ott lesz Tamás, akibe Eszter éveken át szerelmes volt.
Nem túlzás, mert pontosan tudta, hetedikes kora óta odavolt érte, sőt a középiskolában annyira szerelmes volt, hogy egyszer meg is írta neki. Terjedelmes levélben vallotta meg neki az érzéseit, de volt annyi esze, hogy nem küldte le. Tamás az osztály kedvence volt. Mindenki kedvelte. Barátságos és kedves humora mindenki számára szerethetővé tette. Mindig lehetett rá számítani, okos volt és jó társaság. A fiúk is bírták, mert szívesen focizott vagy gitározott, sőt a matekban is otthon volt. Egy ilyen fiúba nem lehetett nem belezúgni.
Tamás azonban megválogatta a barátnőit. Esztert észre sem vette. Szívesen beszélgetett vele, amikor különórára mentek, de ennyi volt az egész.
Eszter azt hitte, belepusztul a láthatatlanságba, de inkább feladta. Az érettségi után elsodródtak egymás közeléből, és évekig nem jutott eszébe a fiú. Hallotta ugyan, hogy megnősült, és azt a Szilvit vette el, akit a gimiben a lányok nagy része utált sikeres sportkarrierje miatt. Való igaz, hogy a tenisz majdnem messzire vitte, de aztán történt valami, amiről Eszter nem tudott semmit, és végül abbahagyta. Pletykáltak ezt-azt, de valószínűleg fele sem volt igaz.
Nem is volt fontos, ám amikor Tamás elvette, Eszterbe egy kóbor pillanatig belehasított a fájdalom. Valaki mutatott róluk egy közös fotót. Tamás jóképű volt, magas és vékony, Szilvi pedig hamvasszőke és karcsú. Igazi álompár. Felsóhajtott és ettől kezdve egyre kevesebbet gondolt a fiúra. Jött Béci, aki bár nem volt egy világcsúcs, a maga nemében szerette őt, sőt még le is festette kétszer, de mindkétszer körtére hasonlított, amely egy kanapén hever, ezért nagyon megharagudott rá.
Miután Elza többször is kihangsúlyozta, hogy Tamás biztosan hazajön Ciprusról, ahol él, Eszter megborzongott. Tudta, hogy látnia kell. Mindegy, hogy hány év múlt el, mindegy, hogy a férfi nős, ott kell lennie és át kell éreznie még egyszer azt a borzongást, amit a srác valaha kiváltott belőle. Még kimondani is borzasztó volt, hogy annak már nagyjából harmincöt éve.
Hetekkel a találkozó előtt fogyókúrázni kezdett, de csak úgy módjával. A csokiról nem mondott le, csak a tésztáról meg a péksüteményekről. Gyakrabban sétált hazafelé, mint addig és úgy érezte, be kell szereznie egy csinos szoknyát meg blúzt. Vett egy hasleszorítós bugyit, és a pöttyös ceruzaszoknyában, bézs blúzban egy középmagas sarkú szandálban igazán jól nézett ki. Béci füttyentett, amikor meglátta. Meg is jegyezte, hogy régen látta ennyire csinosnak. Ez a mondat azonban nem tűnt bóknak, volt valami keserű mellékíze, amit Eszter azonnal megérzett. Talán féltékeny lett? Nem volt neki kire, mire, hiszen már annyira régen nem néztek egymáson kívül másra, hogy azt sem tudták, hogy boldogtalanok.
A kis tóparti étterem, ahol összegyűlt a csapat, divatos helynek számított. Eszter gyűlölte a ki mit csinált az elmúlt öt évben kérdést az elején, de úgy gondolta, most nem jön zavarba, majd hazudik ő is valamit. A tükör előtt el is próbálta a szövegét. Azt mondta, köszöni, remekül van, a cég, ahol dolgozik, felfelé ível, ő jó beosztásban van. Nemrég jött haza Dél-Olaszországból, ahol fél évet töltött. Nem, nincs gyereke, de ez már így is marad, szerencsére több keresztgyereke van, így boldogan babázhat velük. Ez a monológ majdnem az első szótól az utolsóig hazugság volt. Csak a Dél-Olaszország volt igaz, ahol két hétig nyaralt. Messze volt az a fél évtől, de hát ezt senki le nem ellenőrizhette.
Amikor a csapat fele már jelen volt, megjelent Tamás. Mintha semmit sem változott volna. Eszter elpirult, amikor meglátta. Olyan hevesen dobogott a szíve, mint egy csitri lánynak. Érezte, hogy megizzad, és minden önmagára erőltetett magabiztossága elszáll. A vacsora alatt sokat nevettek, és meglepve vette észre, hogy a még mindig nagyon népszerű Tamás folyton az ő tekintetét keresi.
Azt hitte képzelődik, de Elza odasúgta neki, hogy na, lám, itt van a régi szerelme, legyen boldog. Amikor meghökkenve rábámult, a nő hozzátette, hogy Tamás nagyon régen elvált. Ettől a pillanattól kezdve egyre többször hagyta, hogy a tekintetük egymásba fonódjon. Sokan táncolni kezdtek, és az egész este a sok bor és becsempészett diópálinka hatására kezdett könnyeddé válni. Eszter nem táncolt, botlába volt. Anyja mindig ezzel cukkolta, így már korán leszokott arról, hogy mást gondoljon. Inkább kisétált a teraszra és rágyújtott.
Amikor Tamás megjelent mellette, összerezzent. A férfi kedvesen tüzet adott neki, aztán megkérdezte, van-e kedve leülni a fák alatt. Ezért a mondatért régen a fél karját odaadta volna, most azonban megőrizvén a végtagját, bólintott és elindultak. Tudta, hogy páran figyelik. Egy ilyen helyen, ilyen alkalomkor az emberek figyelmét semmi nem kerüli el. Kimondhatatlanul büszke volt, hogy a férfi egyedül őt tüntette ki a társaságával. Elmesélte, hogy szeret Cipruson élni, jó munkahelye van, de azért magányos. A fia előző évben nősült, és nem sokára hazaköltöznek, mert gyötri őket a honvágy.
Eszter azon az estén, a padon ülve, órák alatt rájött valami közhelyes igazságra: ő mindig erre a fiúra várt. Soha senkit nem szeretett olyan szerelemmel, mint régen az a gimis lány azt a gimis, langaléta srácot, aki nem vette észre őt. Tamás mindenről kifaggatta, és nem az a beszélgetőtárs volt, aki csak ontja magából a sztorikat, de közben nem figyel a másikra. Figyelmük olyannyira egymásba kulcsolódott, hogy azt sem vették észre, hogy lassan éjfél is elmúlt és a társaság szedelőzködni kezdett.
A kiesett harmincöt évet váratlanul eltörölte egy heves fuvallat, és ha valaki azt mondta volna, hogy ennyire nyálas sztorit sose hallott, akkor Eszter csak elmosolyodott, és megmutatta a gyűrűt, amit egy hónappal később Tamás az ujjára húzott. Ugyan mire várnának, kérdezte. Elvesztegettek már így is elég időt. Igaza volt, de a nő soha nem gondolta volna, hogy ezt valaha a szájából hallja. Bécivel szakított, aki talán meg is könnyebbült.
És most ötvennégy évesen egy romantikus szerelem kezdetét élte meg, amelyben volt egy adag csalafinta játék, amelyet a sors játszott velük. Mintha próbára tette volna mindkettőjüket, és ez a próba remekül sikerült. Ű
Elza csendben megjegyezte, hogy ilyen találkozások csak a filmeken léteznek. Ebben tökéletesen egyetértettek. Eszter a gyűrűsujjára nézett és az apró köves gyűrű láttán melege lett a hűvös őszi napsütésben. Nem, ilyen nincs, gondolta ő is, de akkor megjelent Tamás, épp egy Fordból szállt ki, hogy elvigye egy gyors ebédre. Elvégre a munkaidő alatt csak erre jut idő.
fotó: Pinterest
