Virágbolt az árkádok alatt 1. rész – Rose

“ Magda ez alkalommal elgondolkodva nézett vásárlója után. A férfi minden héten megjelent, vett egy csokor fehér rózsát, pontosan nyolc szálat, fizetett és eltűnt. Szerette volna megkérdezni tőle, miért épp nyolcat, és miért nem vesz mást, de nem akart tolakodó lenni. A kis virágüzlet mostanában nem jövedelmezett jól, mintha az emberek egyre kevéssé akarta volna múlékony dolgokra költeni. A virág ezek közé tartozott, és bár a jeles ünnepeken még mindig sokan vásároltak csodálatos csokrokat, jóval kevesebben tették, mint régebben. Nincs rá pénz, mondta Rena, az egyik alkalmazottja, aki a huszonpár évével koravénnek tűnt, különösen akkor, amikor fekete keretes szemüvegéhez nem volt hajlandó más felsőt felvenni, csak feketét. Mint egy vén varjú, gondolta Magda, de nem tette szóvá, mert a lány gyönyörűen dolgozott.”

Magda ez alkalommal elgondolkodva nézett vásárlója után. A férfi minden héten megjelent, vett egy csokor fehér rózsát, pontosan nyolc szálat, fizetett és eltűnt. Szerette volna megkérdezni tőle, miért épp nyolcat, és miért nem vesz mást, de nem akart tolakodó lenni. A kis virágüzlet mostanában nem jövedelmezett jól, mintha az emberek egyre kevéssé akarta volna múlékony dolgokra költeni. A virág ezek közé tartozott, és bár a jeles ünnepeken még mindig sokan vásároltak csodálatos csokrokat, jóval kevesebben tették, mint régebben. Nincs rá pénz, mondta Rena, az egyik alkalmazottja, aki a huszonpár évével koravénnek tűnt, különösen akkor, amikor fekete keretes szemüvegéhez nem volt hajlandó más felsőt felvenni, csak feketét. Mint egy vén varjú, gondolta Magda, de nem tette szóvá, mert a lány gyönyörűen dolgozott.

A férfi negyven felett lehetett nem sokkal, de lehetetlen volt megállapítani, mert manapság egy-két ránc vagy ősz haj nem jelent öregséget. Nem az a típus volt, aki miatt a nők összekacsintanak, hogy hű, de jól áll neki az öregedés, inkább megtörtnek tűnt, vagy fáradtnak. Próbált vele szóba elegyedni, de az idegen kimérten elmosolyodott, és annyit mondott, siet, és már fel is kapta a csokrot, majd kilépve az ajtón fázósan összehúzta magán a kabátját. Hosszú, világosbarna ballonja volt, ami cseppet se illett a 21. század modern emberéhez. Igazán csak egy kalap hiányzott a fejéről, és nyugodtan lehetett volna Cary Grant, mondogatta Rena, amikor ő is felfigyelt rá. Nagyon képben volt a régi színészekkel, mert imádta a fekete-fehér hollywoodi filmeket, és ha Magda hagyta volna, órákon át mesélt volna róluk. Érdekes módon, ő se illett ebbe a világba. Mintha egyre több ember akart volna kiszakadni a mai sekélyes valóságból, de erre nem mutatkozott más lehetőség, csak az, ha ruházatával, vagy a múlt felé fordulásával jelzi, nincs otthon a mában.

 
 

Péntek négy óra volt, amikor már tudta, hogy jönni fog a vásárlója, hiszen rutinján hónapok óta nem változtatott. Ám most nem hangzott fel az ajtó feletti apró csengő csilingelése, hiába várta zárásig. Lehet, hogy itt szakad meg a folyamat, tette fel magának a kérdést, de gyorsan elhessegette, mert megjelent egy idős hölgy, és hosszasan ecsetelte, milyen koszorú szeretne készíttetni. Kifejtette, hogy mennyire gyűlöli az áruházak ócska selyemvirágait, még akkor is, ha tartósak. Aki egyszer élt a földön, annak az élő jár, nem pedig pár papírrózsa vagy hasonló, mondta idegesen. Kérte, hogy szalag ne legyen rajta, de a koszorú legyen különlegesebb a megszokottnál. Magda megígérte neki, majd Renára pillantott, akinek mindig volt mentő ötlete, ha ilyen kívánságok elhangoztak. A lány úgy tett, mintha semmit nem hallott volna, ami lehet, hogy így is volt, mert füléből kilógott a vezeték nélküli füles, amiért ő máskor haragudott volna, most azonban nem szólt semmi.

Kint már egészen sötét volt, fura fényekkel köszönt be az este. A november a halál hónapja, mondogatta annak idején az anyja. Akkor végeznek a legtöbben magukkal és a baleseti statisztikák is ezt mutatják. Sose nézett utána, elhitte neki. Okos asszony volt, folyton a könyveket bújta. Magda egy ideig szeretett olvasni, de amikor azt látta, hogy anyja elveszik a könyvek világában és nem akar részt venni a valóságban, meggyűlölte a könyveket. Mintha valamelyik hibás lett volna azért, hogy kézbe veszik. Józan ésszel tudta, hogy butaság így vélekednie, de akkor is úgy érezte, hogy a könyvek elveszik tőle azt a személyt, akire mindig felnézett és akit legjobban szeretett a világon William után.

Hat órakor, amikor már üres volt a tér, a macskaköveken csak egy-egy fázós alak lépte kopogott a ködben, Magda bezárt, és elindult hazafelé. Rena épp ellenkező irányba tartott, így csak annyit kért tőle, hogy hétfőn legyen pontos, mert nagyobb szállítmány érkezik. Tulipánok. Maga se értette, miért rendelte őket ezidőtájt, pláne, hogy vevője is alig akadt. Volt azonban egy megérzése, ami nem hagyta nyugodni, így, amikor Luuk felajánlotta neki, hogy jóval kedvezményesebben adja a megszokottnál, nem tudott ellenállni. Tudta, hogy a holland férfi kedveli, talán ez is benne volt a pakliban, de nem zavarta.

Az üres lakásban a macskája várta, aki elnyújtózva hevert a kanapén, mi mást tett volna, azon kívül, hogy evett és hullajtotta a szőrét. Öreg macska volt, nem volt szíve kitenni, William is szerette, így maradt, vele a bosszankodás és a takarítás is.

Ahogy belépett az előszobába, bárhogy igyekezett, nem bírta elkerülni a tükröt, ami nem egy harminchat éves nő képét adta vissza, hanem egy hatvanhatét. Jó, ebben volt némi túlzás, de ő is, mint minden nő, szeretett túlozni, ha kinézetére gondolt. Világosbarna hajában már felfedezett egy-két ősz szálat, de még nem akarta festetni, mert élvezte, hogy a természet és az idő elfeledkezett arról, hogy neki már rég sötétbarnának kellene lennie, ahogy a szüleinek.

Vajon mi lehet azzal a férfival, a rózsással, jutott eszébe megint. Az is lehet, hogy beteg. Vagy megunta a kedveskedést és már nem visz a kedvesének virágot? Abban biztos volt, hogy nem nős, egyszer a kezére pillantott, nem volt rajta gyűrű. Emellett melyik férfi vásárol a nejének havonta négy alkalommal virágot?

Ledobta a táskáját a kanapéra, aztán az alutasakos doboz felé nyúlt, és kibontott egyet Gizinek. A macska úgy tett, mint aki nem igazán éhes, de amikor gazdája ellépett a tányértól, úgy vetette rá magát, mintha napokig éheztették volna.

 – Nagyon vicces dög vagy! – jegyezte meg neki gúnyosan. – Játszod az eszed, pedig semmi szükség nincs rá.

Az állat nem reagált a pörölésre. Valaha William feladata volt az etetése, de két éve rá maradt. Akkor történt a baleset, azóta ketten voltak egymásnak. Ha azon a karácsony előtti estén nem szalad még el valami fontos dolgot intézni, még ma is élne. De egy autós elgázolta, és otthagyta az úton, amíg meg nem találták abban a kis mellékutcában a város szívében. És senki, de senki nem hallott vagy látott semmit. A rendőrök tehetetlenül széttárták a karjukat, és annyit mondtak, hogy még biztonsági kamerák se voltak a közelben, sajnálják. 28-án temették, így ide tudott érni a férfi húga Brightonból. A szüleik már nem éltek. Élete legszörnyűbb időszaka volt, nem hitte, hogy túléli. Az emberi lélek azonban sokkal erősebb, mint a sérülékeny test. Most itt volt, már nem sírt minden nap, ám a férfi holmijait azóta se dobta ki vagy adta egy szeretetszolgálatnak. Elfért a kamrában mindene, de Magda sose nyitotta ki a zsákokat, hogy eszébe juttassák, ki volt élete szerelme. Kerek öt év jutott nekik, és ez az öt év a kezdeti nehézségek után tökéletes volt. Mióta találkoztak, azóta hitt a véletlenben, és azóta nem mondta senkinek, hogy az élet nem tartogat meglepetéseket. Csak azokat tartogat.

Huszonhárom és fél hónapja nem jutott eszébe egyetlen férfi se a világon, és hálát adott a jóistennek, hogy olyan helyen dolgozott, ahol alig találkozott párral. A szíve bezárult, és ezt nem is bánta. Ha zárva van, nem éri fájdalom, mondogatta. Ezért nem tudta megérteni, miért gondol a rózsás fickóra, aki semmiben nem hasonlított a magas, sármos és izmos Williamre, akinek egy hullámos tincs mindig a szemébe lógott, és úgy tudott mosolyogni rá, ahogy soha senki. Mosolyában életöröm és bizalom volt. Hitt az életben, a jóban és az emberekben. Ez Magdáról nem volt mondható. Talán mert sok hamis könnyet és színjátékot látott a kis virágboltjában, ami nemes egyszerűséggel a Rose nevet viselte. Az emberek fantasztikus módon képesek voltak jajgatni és könnyeket csiholni a szemükből, ha úgy érezték, ezt várják el tőlük. Volt, aki így akart árengedményt kicsikarni.

Mivel szokás szerint elfelejtett bevásárolni, rendelt magának egy kis adag kínait, és amikor megérkezett, olyan gyorsan befalta, ahogy nemrég a macska tette. Másnap nem nyitottak ki, nem volt indokolt, ezért úgy gondolta, kimegy a temetőbe, mert Halottak napján nem akart, utána meglátogatja az anyját. Jó kis program ennyi idősen, fintorodott el, és amikor lekapcsolta a lámpát, egy pillanatra maga előtt látta jóképű szerelme arcát, ami mintha kezdett volna halványulni.

Folytatjuk…

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here