Amélia Tanner
Apám, miután meglátott, mintha nem örült volna maradéktalanul nekem. Ismertem. A szája sarkában megbúvó ránc, amely időnként árokká szélesedett, most hirtelen elmélyült. Azt kérdezte, esett-e valami bántódásom, és érte-e kár a becsületem. Legszívesebben ráripakodtam volna, hogy mit képzel a saját lányáról, de megértettem, hogy számára én csak egy értékes és remélhetőleg makulátlan tárgy vagyok, akit a jó befektetés reményében eladásra szán. Ezért megráztam a fejem, megköszöntem érdeklődését, és kértem a szolgálót, hogy töltse meg a dézsát forró vízzel, mert le akartam magamról mosni a hajó mocskát. Apám szemmel láthatóan megkönnyebbült.
– Lowell hogyhogy nem hozott haza, kislányom? – kérdezte ingerülten, közben a bajuszát rágcsálta. – Legszívesebben megütném, amiért magára hagyott.
– Hagyjuk, apám! Nem az az úriember, akinek maga gondolja. De cseppet se bánom, mert még a kapitány társasága is szórakoztatóbb volt, mint az övé! – nevettem el magam, és ebben sok igazság volt.
– Remélem, ezt nem mondod el senkinek, mert kellemetlen helyzetbe hoznál. Viszont össze kell hívni a tanácsot, mert változások vannak készülőben. Szükségünk lesz arra!
– Ennyire komoly a helyzet?
– Igen, Amélia! Nem várhatunk tovább, a város felett át kell vennünk a hatalmat, ami csak úgy lehetséges, ha használjuk a … Szóval érted. – Kezdjünk hozzá. Délután négyre bizonyára mindenki el tud jönni, és ha együtt lesznek a Tízek, semmi nem állíthat meg bennünket.
A férfi összedörzsölte két kezét, és büszkén pillantott a lányára. Ha már az ég nem adott neki egy erős, határozott fiút, legalább Améliával kárpótolta. London veszélyben volt, a király gyenge, elgyengítik a körülötte lévő emberek, no meg az élvezetek, mihamarabb tenni kell ellene. Szerencsére többen gondolkodtak így körülötte, és az, amit megszereztek, vagy megszereznek teljes egészében, segíteni fogja őket.
Egy pillanatra kitekintett az ablakon, de a simogató napfény elfedte előle a valóságot. A bokrok aljában egy idegen lopakodott. Senkinek nem tűnt fel, mert a hatalmas parkkal övezett házat még kutya se őrizte. Amélia ekkor már nem volt a szobában, hanem a sajátjában igyekezett megszabadulni szennyes holmijától. A szolgáló remegő kézzel bontogatta fűzőjét. Tudta, hogy egy rossz mozdulat, és asszonyának eljár a keze. A víz már a dézsában gőzölgött, amikor végre a földön hevert a sok értékes ruhadarab, amelyet az úrnő legszívesebben elégetett volna.
– Ne bambulj! – mordult rá. – Inkább segíts! – fordult felé, és tökéletes testét elfedve elhelyezkedett a vízben.
Felsóhajtott, és arra gondolt, hogy a nem is olyan távoli jövőben királynő lesz belőle. Olyan, amilyet megemleget a nép! Nem lesz kegyes és engedékeny a talpnyalókkal és a hízelgőkkel. Testőrséget állít maga köré, és eltávolít minden vén trottyot, aki a haladás útjába áll. Nem, Amélia Tanner haladó szellemű uralkodója lesz az országnak, mert meg kell érteniük, hogy az Újvilág benépesítése létfontosságú. Oda száműzi majd azokat is, akik ellene tesznek, és ezzel két legyet üt egy csapásra. Aki pedig úgy dönt, hogy karddal veszi fel ellene a harcot, annak ott lesz Az, ami majd meggyengíti az akaratát. Még apja ellen is alkalmazni fogja, ha rákényszerül. Az öreg nem hiheti, hogy egy aggastyánra van szüksége az országnak. Volt már belőle elég, kis híján bele is roppant. Elizabeth királynő óta nem volt olyan erős az ország, amilyen lehetett volna az elmúlt századokban. Egyértelmű volt számára, hogy női vezetőre van szükség, de természetesen okos és elszánt férfiakra is. Ismert párat, akik közül majd választ, de nem hagyja, hogy őt szánandó teremtésként kezeljék. Amélia fejében nem olyan gondolatok jártak, amik illettek volna bájos arcához, és a környezethez, amelyben felnevelték.
– Hozz még meleg vizet, Yvette! – szólt lustán elnyújtózva a lányra. – Kezdek fázni. És szólj a szakácsnak, hogy készítsen valami könnyű ebédet.
A lány meghajolt, és kisietett a szobából. Az járt a fejében, hogy úrnőjénél szebb nőt sose látott, viszont azt is tudta róla, hogy kegyetlensége már-már életveszélyes. Nem akart az előző szolga sorsára jutni, akiről azt rebesgették, hogy a kútba vetette magát egy ködös hajnali órán. De senki nem találta meg, csak a bolond Willie mondogatta, hogy Amélia Tanner végzett vele, tudja. Senki nem hitt neki, de Yvette jobbnak látta nem ellenkezni a fekete szépséggel.
Ezalatt a bokrok mentén suhanó árnyék megtalálta azt a helyet, ahonnét kellően szemügyre vehette a ház bejáratát, és megfigyelhette a cselédek ki-be járkálását. Időközben érkezett egy szekér tele zöldséggel, de a vadász is meghozta a fácánokat. Mögötte egy rozoga talicskán valamiféle állatot tolt egy fiatal fiú. Messziről nem tudta kivenni, mit lát, de nem is érdekelte. Ő csak be akart jutni és el akarta végezni a rábízott feladatot. Még akkor is, ha nem volt ínyére. A városnak meg kellett szabadulnia Tannertől, mert ha nem, akkor elveszik. Ezt sokan tudták, és nem láttak más módot, mint a gyilkosságot. Erre tökéletesen alkalmas volt Nathan, Akasztott Sam törvénytelen fiainak egyike. De Nathan erről nem volt meggyőződve…
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
