Nemrégiben feldobtam a facebookon az ismerőseim körében és 2 csoportban, hogy aki kedvet érez, írjon olyan mondatokat, intelmeket amiket valaha neki mondtak, vagy hallotta, hogy valaki mondja valakinek annak érdekében, hogy a címzett nyomást érezzen arra, hogy a szóban forgó ÉTELT EGYE MEG.
A fő célom ezzel olyan fals (ok-okozati) összefüggések keresése volt, amelyek hatására esetenként vagy
– többet eszünk a kelleténél
– kényszerből eszünk
– érzelmi- és nem fizikai indíttatásból eszünk.
Minden várakozásomat felülmúlta az aktivitás, az, hogy ez a téma mennyi embert megszólít, hogy mennyi mindent hordozunk magunkban az evés témájában, amiknek sok esetben nem is tudatosítjuk a súlyát és így a hatását sem.
S ezért lesz, hogy hiába a tökéletesen megkomponált, az utolsó kalóriáig pontosan megtervezett menü, és a tudatos szándék, ha a tudat alá-fölé szorultan megtorpedózzák ezek a „varázsmondatok”, melyeket olyan sokan felidéztek, és melyek nagy valószínűséggel legtöbbünknek nem ismeretlenek.
Jöjjön a TOP 5 – ös „varázsmondat”-lista:
1. Mindent meg kell enni
Ki az, akinek még sohase mondta senki ezt a mondatot? És ki az, aki le szokott állni firtatni azt, hogy MIÉRT IS? Legtöbbször kiktől halljuk ezt?
Szüleinktől, nagyszüleinktől, olyan személyektől, akik átélték a háború borzalmait. Igen, a háborús, ínséges időkből maradt ránk ez a mondás, arra utalva, hogy akkor együnk, amikor van, és akkor mindent, amit csak lehet, mert ki tudja, mikor lesz, vagy lesz-e legközelebb ismét lehetőségünk rá. Felmenőink bölcsességét és tapasztalatait pedig evidens módon tiszteletben tartjuk, szeretet-kötelékkel kapcsolódunk hozzájuk, nem kérdőjelezgetjük.
Most sem őket, csak róluk leválasztva ennek a mondatnak az itt és most valóságára vonatkozó létjogosultságát nézzük meg kicsit:
Fenyeget minket, vagy konkrétan pl. engem itt 2019. ápr. 25-én Budapesten az, hogy mondjuk holnap nem lesz mit ennem?
Úgy gondolom, nem nehéz belátni, hogy jelen valóságunkban ez a mondat (a legtöbb esetben) nem releváns, sőt sok esetben ártó. NEM KELL mindent megenni.
2. Te meghagyod, közben meg Afrikában éheznek
Tegye fel a kezét, akinek még SOHA nem jutottak eszébe az afrikai gyerekek, amikor valaha kidobott valamilyen ételt? Ugye milyen mélyen belénk ivódott ez a ’tanítás’? Van benne egy erős bűntudatkeltés, nyilván a gyökerei ennek is visszanyúlnak az ínséges időkbe, és a két tagmondat között nincs logikai összefüggés. Mert hát attól, hogy én meghagyom, az afrikai gyerekek (és felnőttek) még sajnos ugyanúgy éhezni fognak, és a helyzetükön nagy valószínűséggel nem az fog segíteni, ha én itt és most Európában megeszem azt, ami már nem esik jól nekem. Folytatva ezt a gondolatmenetet:
3. Ételt nem dobunk ki
Ezt úgy gondolom, az emberek többsége szintén alapigazságként kezeli. Nekem is összeszorul a szívem, amikor látom pl. a közétkeztetésben, hogy nagy kondérral borítják ki a megmaradt ételt, és otthon is nagyon nehezek dobok ki bármit. Sőt, megfigyeltem, hogy szó szerint megkönnyebbülök, ha valamit már beborított a zöld, szőrös penész, mert akkor nincs mese, ki kell dobni, és megspórolhatom az agyalást azon, hogy miképpen is hasznosíthatnám még ezt az ennivalót. Tény, hogy a jóléti társadalmakban igen nagymértékű a pazarlás, és ez igencsak nem jó irány. Viszont a megoldás ez esetben sem az, hogy ha kell, ha nem, mindent felfalok, ami éppen van, hanem mondjuk a tudatosabb tervezés, vagy pl. a fagyasztó használata nagy barátunk lehet.
4. Az a pár falat nem árthat
Melyik pár falat? Az a pár, amire már nincsen szükséged, de mégis megeszed, mert MIÉRT IS? Az az egyik legfőbb veszélye ennek az attitűdnek véleményem szerint, hogy morális okokra hivatkozva elszakít attól, hogy hagyjam magam hinni a saját testem jelzéseiben. Hány anyuka panaszkodik pl. a gyed/gyes időszaka alatti elhízásra? És hány anyuka van, aki bekapja a gyermeke által meghagyott falatokat nem egyszer, hanem minden étkezés után egyszer, mert hát ételt ugye nem dobunk ki, meg ezt a kicsit már ne takargassuk, és különben is a nagyapám a háborúban, meg az afrikai gyerekek…
Egy nagyon jó ötlet Lukács Lizától: fagyasszuk le egy zacskóban/dobozban ezeket a pár falatokat, amiket már ne takargassunk! Elsősorban ne is azzal a céllal, hogy majd máskor megesszük, hanem hogy megnézzük pl. 1 hónap múlva, hogy mekkora ételmennyiség az, amit bekonyhamalackodtunk volna csak azért, mert ezek a „varázsmondatok” ott duruzsolnak a fülünkben.
5. Ezt anya kedvéért, ezt apa kedvéért…
Ezért a mondatért nem kell a háborús időkig sem visszamennünk. Elég egy rosszul célzott orvosi vagy védőnői utalás a gyermekünk súlyára, na meg a játszótéri versenyfejlődés kényszere, és máris életünk legfőbb aktuális céljává válik, hogy minél több eledelt belevarázsoljunk akárhogy is a gyermekünkbe (és ugyanígy lehettek a szüleink velünk).
Természetesen – mint szülőt – a legtisztább, legönzetlenebb szeretet vezérel, ami kitakarja azt a tényt, hogy itt tulajdonképpen érzelmi zsarolásról van szó. Ha szeretsz, megeszed. És ezen logika mentén ennek a fordítottja is igaz kell, hogy legyen: ha nem eszed meg, nem szeretsz. Ez is nagyon erősen él mind az egyéni, mind a kollektív tudatban, és a kultúránkban egyaránt. És észre sem vesszük, mekkorát árthatunk ezzel. Hogy még felnőttként is lehet, hogy könnyebb az afrikai gyerekekre fogni a bűntudatunk gyökerét, mintsem annak a súlyát elviselni, hogy ha kidobom ezt a kiflicsücsköt, akkor tulajdonképpen nem szeretem az Édesanyámat. Muszáj ezt magunkban tudatosan szétkapcsolni, hogy a szeretet és az evés között (aközött, hogy mit és mennyit eszem) nem lehet, NINCS összefüggés.
Könnyed, boldog, tudatos falatokat mindenkinek!
