„Senki ne hagyja „elkallódni” magát” – interjú egy Spanyolországban élő magyarral

Annával még valamikor az őskorban, pontosabban a közös gimnazista években hozott össze a sors. Együtt énekeltünk az iskolai kórusban – hogy néha becsúszott egy-egy hamis hang, arról számos kínos családi videó is tanúskodik. Azóta ő már tíz éve Madridban él – és szerencsére még dolgozik is. Kíváncsi voltam, hogy éli meg most a mindennapokat, mi az, ami erőt ad neki ebben a nehéz időszakban.

 
 

– Hogy néz ki most egy átlagos napod? Gondolom egy kicsit most a feje tetejére állt az életed!

– Ami azt illeti, nem egészen. Több szempontból is szerencsésnek mondhatom magam. Egyrészről a párom is otthon van velem, tud home office-ban dolgozni, motiváljuk egymást, új, közös programokat találunk ki. Ráadásul én is dolgozhatok itthonról, egy fordítócégnél kezelem a számlákat. Nincs okom panaszra.

– Mennyire szigorúak a spanyolországi korlátozások? Gondolom, nem lehetnek eléggé következetesek a hatóságok, hiszen ez a legfertőzöttebb ország Európában.

– Itt, Madridban még a szomszéd kerületbe sem mehetsz át engedély nélkül! Egy ismerősöm átgyalogolt egy másik negyedbe, mert ott akart magának ételt venni, meg is büntették 600 euróra (kb. 210 ezer Ft). A rendőrök, a katonák és a csendőrök már mindennapos látvány. Csak a legszükségesebb üzletek lehetnek nyitva: élelmiszerboltok, gyógyszertár, posta. Kutyát sétáltatni még lehet, ha muszáj, de azt is szigorúan csak a lakcímedhez nagyon közel.

– Ti már nyakig benne vagytok a járványban, a mi megbetegedéseink még kezdő számok a spanyolokéhoz képest. Szerinted miért pont Spanyolország az egyik legfertőzöttebb hely Európában?

– Itt teljesen más a kultúra, mások a szokások. Az élet itt soha nem otthon, egyedül zajlik, idősek és fiatalok egyaránt társasági életet élnek. A spanyolok életük nagy részét az utcán töltik, barátokkal, és egyébként is állandóan utaznak egyik városból a másikba. Így nem volt nehéz elterjeszteni a vírust.

– Milyen segítségre számíthattok a pároddal, ha legrosszabb esetben mégis úgy hozza a sors?

– Itt is van egy koronavírus infóvonal, ahol, ha érzékeled magadon a tüneteket, segítséget kérhetsz. Viszont most már csak a legsürgősebb esetekben mennek ki, annyira le van terhelve az egészségügyi rendszer. De itt is minden naponta változik. A lakbérekről egyelőre nincs infó, viszont hitelt senkinek sem kell fizetnie április végéig.

– Ennek ellenére mégsem tűnsz letörtnek vagy kétségbeesettnek. Mi a titkod?

– Igazából nagyon könnyen elfoglalom magam. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy alakítson ki egy napi rutint, és ne hagyja „elkallódni” magát. Ez a világ eddig nagyon felgyorsult volt, folyton panaszkodtunk, hogy semmire nincs időnk. Hát, most van! Kezdem átértékelni a kapcsolataimat, felkerestem pár régi barátot. Szerintem ez egy remek alkalom a befelé fordulásra, arra, hogy újragondoljuk az életünket. Ki lehet hozni ebből a helyzetből nagyon sok jó dolgot is, most van idő elhagyni a rossz szokásokat, és helyettük felvenni újakat.

Végre van egy kis időm új dolgokat tanulni! Nem mellesleg az internet leköti a fiatalok figyelmét, ez most hatalmas szerencse, hogy ennyire digitalizált világban élünk! Híreket pedig csak napi egyszer olvasok, hogy ne uralkodjon el rajtam a rosszkedv. Szóval én már berendezkedtem arra, hogy alapvetően nem mozdulok ki itthonról. Hiszem, hogy így sokkal hamarabb túl leszünk ezen az egészen.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here