Két év múlva…
Judit
Két év! Én akarom elmesélni, mert annyi minden történt, hogy Zsombor biztosan elfelejtette a felét is. Persze nevet, amikor ezt mondom, és közli, hogy nem feledékeny, bevette a gyógyszert. Tudja, hogy öregszik, ezt megmondta a lányom is, de még nem demens. Anita erre felszisszen, és közli, hogy már nem gyerek, vegyük figyelembe, hogy nála is múlik az idő. Ő még sürgeti, én már nem túl gyakran.
Két év Sopronban. Nem volt mindig leányálom, de megmutatta, hogy igenis képesek vagyunk összekovácsolódni.
Anita befejezte az évet és közölte, hogy rühelli az osztálytársait, akik szánalmas lúzerek. Azt hittem, ez amolyan kamaszos lázongás, de később elmondta, hogy folyton szekálják egymást és ő sem marad ki a bántásból. Ha nem elég jó a telód vagy nem márkás a holmi, amit hordasz, előbb-utóbb célkeresztbe kerülsz, mesélte egyszer bőgve. Így ő nem bánta, hogy költözünk.
Zsombor anyja halálosan megsértődött és felhívott. Közölte, hogy minden baj akkor kezdődött, amikor a fia megismerkedett velem. Az fel se merült benne, hogy a fia kapott jobb álláslehetőséget, mi csak kihasználtuk, hogy távolabbra kerüljünk tőlük.
Amikor felmondtam a munkahelyen, nem örültek. A főnök annyit mondott, abban a régióban nem lesz könnyű állást találnom a végzettségemhez megfelelően. Igaza lett. Fél évig nem volt munkám, és ez nem volt kellemes állapot.
Zsombor viszont jól indult, és egy tágas lakást tudtunk bérelni viszonylag jó áron. Nyár elején egy pokolian meleg napon kezdtük meg a költözést. Fura érzés volt felszámolni az addigi életem, de igyekeztem pozitívan hozzáállni. A lakásomat nem adtam el, egy fiatal pár költözött be, akikben megbíztam, és két év után sem csalódtam bennük. Nem tették tönkre és állatot sem vittek oda, ahogy megegyeztünk.
Sopron csodálatos. Gyönyörű és élhető, de én fél évig nem voltam felszabadult. Mihelyt lett munkám, megnyugodtam és örömmel tapasztaltam, hogy Anitának egy rakás barátja lett azonnal a suliban.
Zsombor meg olyan maradt, mint volt. Kedves és szenvedélyes. Kapcsolatunk minősége egy fikarcnyit se romlott, szeretjük egymást. Nemcsak szeretettel, hanem szerelemmel.
Süt belőle a vágy felém és van nő, aki ezt nem élvezné? Ha hozzám ér, bizsereg a tarkóm, és ha lehet, többet dicsér, mint azelőtt. Időközben futni és erősíteni is járok és ez két év alatt meg is látszik rajtam.
A volt férjemnek fia született, amit Anita nem fogadott kitörő lelkesedéssel, ez azonban senkit nem lepett meg. Attila mintha lehiggadt volna, és úgy látom, talán életében most a legboldogabb. Lehet, hogy tévedek, nem látok bele a mindennapjaikba. A kicsi a menő Noel nevet kapta, és a képeken nagyon cuki. Furcsa rágondolnom, hogy a volt férjem gyereke, de nem zavar, hiszen tudjuk, hogy mindketten képesek voltunk továbblépni és nem rágódunk a múlton.
A baba születése azért nyugtalanított, mert előjött bennem a régi téma, a szülés. Pontosabban a nem szülés. Napokig lehangolt voltam, de Zsombor rájött az okra. Leültetett egy pohár bor mellett és megkérdezte, mit gondolok a mostani életünkről. Elmondtam neki, de a gyerektémát kihagytam. Erre hümmögött egy sort és kijelentette, hogy a legfontosabbat nem említettem. Ismerhettem volna annyira, hogy nem köntörfalazik.
Nem akar gyereket, sosem akart, mondta. Tudja, hogy ez hihetetlen, meg talán néhol meg is köveznék érte, de ő így érzi teljesnek az életét. Mi vagyunk a családja, meg a testvérei és ennyi. Kérte, hogy higgyem el, nincs benne semmiféle hiány.
Ez volt az a pillanat, amit nem lehetett túlragozni. A mi lenne, ha… meg a pár év múlva mégisnek nem volt helye. Pontosan ugyanúgy, ahogy azt sem tudjuk, mi lesz velünk tíz év múltán, hol és hogyan fogunk élni… Ha ezeken morfondírozik az ember folyamatosan, megbolondul. Én nem akarok belekeseredni a jövőbe, ezt rég elhatároztam.
Réka fél éve csomót vett észre a mellében. Kiborultunk mindannyian. Az orvos azt mondta, korai szakaszban csípte el, nagyon jók az esélyei a teljes gyógyulásra. Ez is megerősített abban a hitemben, hogy most kell élni, nem máskor, nem bánkódni a múlt miatt és nem rettegni a jövő miatt. Már túl van a műtéten, és a kemóra is jól reagál. Bármi is adódott köztünk az évek folyamán, szinte egész életemben ismertem és szerettem őt. Most is, és ha csak tehetjük, találkozunk, és nem múlik el hét, hogy ne beszélnénk telefonon. Lenyűgöz az ereje és élni akarása. Tudom, hogy ő fog győzni, nem a betegség.
Akivel nem igazán jól alakult a kapcsolatunk, az Zsombor anyja. Nem tudta és mai napig nem tudja megbocsátani nekem, hogy szeret a fia. Számára feldolgozhatatlan. Továbbra is megértem őt, de ettől nem vagyok boldog és látom, hogy Zsombor sem az. Hiába mondja, hogy nem érdekli.
Viszont az idén úgy néz ki, hogy karácsonykor náluk leszünk. Egy csepp kedvem sincs hozzá, de amikor Zsombor szeme felcsillant a meghívás hallatán, tudtam, hogy neki ez sokkal fontosabb, mint mutatja. Ki fogom bírni még akkor is, ha mérges kígyókkal teli ketrecben találkozunk. Anita is elvisel pár órát, utána úgyis az apjához megy.
Még két hetünk van kitalálni, milyen ajándékot vigyünk.
Miközben ezeken gondolkodom, hallom, hogy fordul a kulcs a zárban. Péntek van, csak ketten leszünk idehaza. Zsombor belép, leveszi a kabátját és egy pezsgőt lenget a kezében. Odalépek hozzá, hagyom, hogy szorosan magához húzzon. Elolvadok az érintésében. Csókja nyomán lángolni kezd a nyakam és a combom is beleremeg. Vajon megérdemlem ezt a szerelmet, kérdem magamtól? Nem sokat vacakolok a válasszal. Mindegy, hogy igen vagy nem.
Két év együttélés után is boldogok vagyunk, öröm minden hétköznap, csodálatos a szeretkezés, hát mi a fene kellene még, hogy kijelentsük, ez így rendben van. És rendben is lesz, mert az idő biztosan megmutatja, érdemes-e megtartani egymást. Én hiszek magunkban és abban a lökött pasiban, aki közli, hogy a cipőmből inna, mert látta a filmekben. Az újból, amit tegnap vettem a karácsonyi vacsorához. Ingatom a fejem és azt javaslom neki, ne nézzen ostoba filmeket. Maradjunk csak a pohárnál.
– Eper van itthon? – faggat tovább szemtelenül.
– Persze, mint minden télen – mondom és jókedvűen belekortyolok az italomba.
VÉGE
