Aznap nem paprikás csirkét csinált öklömnyi nokedlivel, ahogy megbeszélték, hanem töltött paprikát. Friss hús érkezett a boltba, daráltatott vagy két kilót, és beletette szívét-lelkét, hátha megússza ordítás vagy ütés nélkül. Ahogy nőttek a gyerekek, Misi egyre ritkábban csapott oda, vagy az is lehet, hogy ő tanulta meg, hogyan kell viselkednie a házasságban. Pontban délben készen is volt a paprikával, mindkét gyerek alaposan belakmározott belőle, főleg Nándika, aki kezdett kigömbölyödni. Tiszta apja volt, bár Böske szerette volna, ha inkább rá hasonlít. Bújós, szeretgetős természetét azonban ki tudja, honnan hozta, mert hízelegni remekül tudott. El is ért vele mindent. Bezzeg Minka, akiben volt egy adag távolságtartás, és nem hagyta, hogy megöleljék. Igaz, ez utóbbi igen ritkán fordult elő, nem volt szokás náluk a gyerekek majmolása.
Misi fél ötre esett haza. A napraforgóföldek voltak soron. A kombájn szétrázta. Hiába múlt alig negyven, a dereka majd leszakadt, és a lábai is fájtak. Úgy mozgott esténként, mint egy öregember.
Belépett a konyhába, aminek padlóját linóleum borította, amit ideje lett volna már kicserélni, mert itt-ott hasadozott. Azonnal megérezte a töltött paprika illatát, és a gyomra is jelezte, hogy ideje van már az ebédnek. Böske kék, apró mintás kötényben üldögélt a hokedlin, de ahogy meglátta, felpattant.
– Nem paprikást csináltam! – mondta idegesen. – Gondoltam, örülnél másnak.
– Jól van, melegítsd! – felelte Misi, és a lavórban könyékig megmosta a kezét, majd az arcát. Szinte fekete lett a szappanos víz.
– A gyerekek? – kérdezte, miután megtörölközött. Volt a levegőben valami, ami nem tetszett neki, de még nem szólt semmit. Inkább leült a barna, párnázott székre és várta, hogy kiszolgálják. Böske lekapta a fazekat a gáztűzhelyről, és az asztal közepére tette. Konyharuhát se fogott, megszokta már keze a forróságot.
– A szomszédban játszanak.
– Minkát vissza kell vinni az orvoshoz, de nem értem, minek. Azt se, hogy az a rohadt gipsz minek van rajta. Nincs eltörve…
– Az orvos biztosan tudja. Meg kell neki mutatni, mert biztosan érti a dolgát.
Misi felállt, és azonnal három nagy paprikát szedett a tányérjába. Vágott hozzá friss, fehér kenyeret és nekilátott.
– Vizet hozzál! – szólt oda a feleségének.
Böske ajkába harapott. Tényleg, a vizet elfelejtette. De a kenyér legalább még meleg. Remélte, hogy az ura ezt megemlíti, de ő csak evett. Úgy kanalazta be a húst, meg a finom szaftot, mintha fel akarná falni az egész fazekat.
Fogta a kancsót, és eresztett a falból kiálló csapnál, amely alatt nem volt mosogató vagy bármi. Maga a csap volt csak, és hideg víz folyt belőle. Ha mosogatni, fürödni akartak, melegíteni kellett hozzá. Böskét ez nem zavarta, így nőtt fel, mindig is lavórban mosakodott. Úgy is lehet tiszta az ember, nem csak a kádban.
– Mondani akarok valamit! – kezdte, miután letette a kancsót az asztalra. Misi felpillantott, és evett tovább.
– Terhes vagyok! – folytatta, miután az ura nem szólt semmit. Úgy érezte, a szíve menten kiugrik a mellkasából.
Misi kezében megállt a kanál. Ránézett, és megpróbálta türtőztetni magát. Lenyelte a falatot, harapott a kenyérből.
– Terhes vagy? – kérdezett vissza, mintha nem értené. – Voltál orvosnál?
– Nem voltam, de érzem. Ugyanaz, mint máskor.
– Mondtad valakinek?
– Nem, csak most neked.
– Jó! Akkor apám se tudja, nem akarom hallgatni, amikor kioktat arról, hogy kevés a pénzünk, és ostobák vagyunk, ha vállaljuk.
– Én se akartam megtartani…
– Jó! Nem kell több gyerek. Kettőt még fel tudunk nevelni tisztességgel, de három már sok.
Böske felsóhajtott. Sok. Főleg, ha nem is az övé. Szinte boldog lett a beszélgetés alatt. Nem volt vita, azonnal megegyeztek. Ennél jobb aligha történhet vele.
– Én is így gondolom.
– Ne menj el itt az orvoshoz! Valahol Zombor környékén keressünk egyet! Nem akarom, hogy a falu megszóljon.
– Hallottam régebben, hogy van valaki Bajmokon, aki magánban megcsinálja.
– Magánban? Hogy?
– Nem tudom, de biztosan csak félig magán, valakinek a valakije lehet, és neki lehet.
– Jó! Nem bánom. De hogy maradtál terhes, ha szeded a pirulákat? – Misi hangja itt már élesebb lett.
– Én se értem. Pedig szedem rendesen. Hidd el, figyelek rá!
– Ezek a szar gyógyszerek se megbízhatóak! Mit várhat az ember, ha még ennyit se tudnak?
– Nem tudom. Biztosan megint csaltak vele!
Folytatjuk…
