Madarász András nem szokott hozzá, hogy a dolgok kedvükre változzanak az életében. Azt sem értette, hogy lehetett annyira elővigyázatlan, hogy egy szem lányára nem ügyelt. Azzal mentegette magát, hogy nyaral, és álmában sem gondolta, hogy Balin történik ilyesmi. Tulajdonképpen már teljesen mindegy volt, mert a baj megtörtént és csak abban tudott reménykedni, hogy visszakapja Mirellát, ha fizet. Természetesen esze ágában sem volt nem fizetni, ennyi pénz meg se kottyant neki, bár nem szívesen dobta ki az ablakon.
A sorozat többi részét itt olvashatod
A válságdíj, amelyen egy élet múlott azonban nem lehetett kidobott pénz. Tudta, hogy saját emberein kívül senkit bele nem vonhat az ügybe, de bízott benne, hogy meg tudja oldani úgy, hogy senkinek ne essen bántódása.
Ha maga elé képzelte a lányát, összefacsarodott a szíve, és elöntötte a düh. Azt első pillanatban megígérte magának, hogy Mirella szabadulása után az emberrablók nem ússzák meg a dolgot. Sejtette, hogy szánalmas alakokról lehet szó, mert ennyire kevés pénzért kockáztatni még Balin sem volt érdemes, ahol valóban nem volt jómódú az átlag. Úgy okoskodott, hogy ez csak azért juthatott a zsarolók eszébe, mert azonnal menekülni akarnak. Ennyi pénzzel meg gyorsan olajra léphetnek.
Miután Milánnal elindult Mirella szobája felé, továbbra is az járt a fejében, hogy bár szimpatikusnak tűnik neki a srác, nem jelenti, hogy meg kellene bíznia benne. Egyetlen szabályt biztos soha nem szegett meg az életében: senkiben nem bízott, és minden információt leellenőrzött, mert soha nem tudhatta, ki megvesztegethető, ki áll át a másik oldalra. Ez a módszer eddig sikeres volt, mert remekül ment minden befektetése. Ha valaki gyanúba keveredett nála, az nem úszta meg könnyen. Emberei tudták, hogy nem sok könyörület van benne, ezért eszükbe sem jutott átverni. Az üzletfelei és ellenségei azonban nem voltak ilyen lojálisak hozzá.
Amikor megálltak Mirella négyszázkettes szobája előtt, a férfi beütötte a kódot, és kinyílt az ajtó. Semmi különös nem volt a szobában. Az ágy vetetlenül várta éjjel a gazdáját, a fürdőben a tükör előtt sorakoztak Mirella piperecuccai. Az asztalon pedig ott hevert a táskája. De nem az, ami tegnap volt nála, arra Milán emlékezett.
Mielőtt bármit is mondhattak volna, megcsörrent Madarász telefonja.
– Rendben, azonnal – közölte. – Megvan Mirella telefonja – mondta, de olyan hangon, mintha csak önmagának mondaná.
– Bemérték? Ez jó jel?
– Nem hinném, a jel szerint a szálloda területén van.
– Lehet, hogy még itt van a lánya? – kiáltott fel Milán reménykedve. – Menjünk, próbáljuk kitalálni, merre vihették! Hátha valaki látta őket.
Ez a fiú úgy beszél, mint egy nyomozó, szögezte le magában Madarász. De azért nem ellenkezett.
Milán kirohant a folyosóra és szétnézett. Azonnal észrevette a lépcsőt, ami az alagsorba vitt. Sejtette, hogy arrafelé van a parkoló is, bár sosem járt ott.
Fejével arrafelé bökött, és elkezdett futni. Lefutott a lépcsőn, és valóban a parkoló hatalmas vasajtaja előtt kötött ki. Nem nyílt könnyedén. Nekifeküdt és tiszta erőből felrántotta. Máris egy fülledt, benzinszagú hodályban találta magát. Abban biztos volt, hogy gyalog nem mehettek el, motorral se vihette el senki a tiltakozó lányt. Feltéve, ha nem kényszerítették fegyverrel. Ahogy futott a kijárat felé, egyszer csak telefoncsörgést hallott. A fal tövében ott feküdt egy ezüsttelefon.
– Mirella! – kiáltott Madarász kétségbeesetten és gyorsan felkapta, ahogy odaért. Milán elcsodálkozott fürgeségén.
Amikor beleszólt, lehervadt arcáról a remény mosolya. Mirella egyik barátnője volt a hívó, aki tudni akarta, mi van vele. Annyit mondott neki, most a lánya nem tud a telefonhoz jönni, majd később beszélnek. Arra a szóra, hogy később, Milán szíve összefacsarodott. Mi van, ha nem lesz később? Mi van, ha az emberrablók meggondolják magukat, és akkor is megölik a lányt, ha megkapták a pénzt? Ha megijedtek és rettegnek a lebukástól, bármire képesek lesznek, hogy ne kapják el őket. Szemtanút biztosan nem akarnak hagyni maguk után…
Milán ekkor pillantotta meg a lány hajcsatját. Lehetett volna bárkié, de ő tudta, hogy Mirelláé, és nem véletlenül hevert a földön. Egy jel volt, azt hivatott jelezni, hogy erre vitték. Vagy csak véletlenül esett ki, ahogy telefon? Azt biztosan nem szándékosan hagyta el, valószínűleg kicsúszott a ruhája zsebéből…
Madarász keserűen legyintett.
– Ez a nyomorult ország – mondta. – Ha otthon lennénk, nem teketóriáznék, már tudnám, kiket kell mozgósítanom.
– Uram, itt vagyok én és mindenben segítek – mondta Milán idegesen. – Elviszem a pénzt is, ha gondolja.
– Nem, a pénzt majd én elviszem. Te megbújsz a kocsiban, és ha szükség lesz rád, előjössz. A legfontosabb, hogy a lányomnak ne legyen baja.
Jogos, gondolta a srác. Ő sem tenne másképp, miért is várná el, hogy megbízzon benne, az ismeretlenben?
– Megyek, intézem a pénzt – fordult a sráchoz. – Gondolkozz azon, ki tudhatta, hogy Mirella nem szegény. Valakinek csak tudnia kellett, találomra biztosan nem választották ki. Erre az akcióra készült valaki. Nem hosszan, de azért megfigyelhette a lányom és engem.
– A Maya Biruban láthatta valaki. Csak itt tűnhetett fel. Itt tudtak utánajárni, melyik szobában lakik.
– Ez jó gondolat. Menj a recepcióra és kérdezd meg, érdeklődött-e valaki Mirella után!
– Rendben, és köszönöm, hogy megbízik bennem.
– Nincs más választásom, és időm sincs most más után kutatni. Legyél óvatos, mert belső munka lehetett, már nekem is az az érzésem!
Milán jólesően nyugtázta, hogy a nagydarab férfi nem annyira kemény és higgadt, mint gondolta. Vajon mi lehet most a lánnyal, aki fájós lábbal, ha akarna, se tudna szökni? Ha bántani merik, gondolta keserűen…
Elképzelte, milyen rettenetesen fél, mennyire tehetetlen. Pár órája még vele nevetett és pizzát ettek, ő meg arra vágyott, hogy megcsókolja. Most meg abban sem biztos, hogy még él.
Próbált úrrá lenni a kétségbeesésén, de nehezen ment.
A recepción senki nem tudott segíteni neki. A lány csak akadékoskodott, de amikor Mr. Big is megjelent, azonnal készségesebb lett. Közölte, hogy senki nem kereste a vendéget. Egy fia lélek sem kérdezősködött róla. És a legmeglepőbb az volt, hogy az elmúlt egy órában egyetlen levelet sem adott le senki sürgős kézbesítésre. A tulaj felvonta a szemöldökét és látszott rajta, hogy őszintén nem tudja, mit higgyen. Milán azonban sejtette, hogy a levél, a futár kamu volt. Viszont, ha az volt, akkor csak egyetlen embernek lehet köze hozzá, és ez az a fiú volt, aki a levelet kézbesítette Mr. Big irodájában.
Folytatás szombaton
fotó: Pinterest
