Amikor végre csend lett, Alma legszívesebben elbőgte volna magát. A gombócot a torkában sehogy se tudta lenyelni, amit az a fájdalom okozott, hogy miatta kárt szenved valaki. Hisz nem csinált semmit. Hogy mit gondol, vagy érez, Viktor nem tudhatta. Régen sem volt egy szelíd ember, de ez a harag megrémítette. Mi van, ha legközelebb már nem lesz ennyire „kíméletes” és mondjuk, rágyújtja a házat Tomra? Vagy éppen őrá. Őrültség volt ilyesmiket feltételeznie, de nem tudott nem gondolni bele.
Tom megállt mellette és mély levegőt vett:
– Jól van? Nem ilyen estére számított, igaz?
– Semmiképp. Nem így indult.
– Higgye el, nekem sem jobb. Bár örülhetek, hogy a kár mégse hatalmas.
– Hogy mondhatja ezt, hiszen porig égett a fészer?
– Tudja, ennél sokkal keményebb dolgok is vannak az életben. Lehet, hogy eltakarítom az egészet és sziklakertet csinálok a helyére. Meglehet, hogy jobb lesz, mint volt.
Alma sose találkozott még olyan emberrel, aki ennyire pozitívan állt az élethez. Ez egyszerűen elvarázsolta.
– Tom, el kell mondanom valamit…
A férfi megtörölte kormos homlokát, majd fanyarul elmosolyodott:
– Ugye, nem most vallja be, hogy nem tud tortát sütni?
– Magának hogy van kedve viccelni?
– Most sírjak? Túl vagyunk az egészen, szeretnék megfürödni, és mire kivilágosodik, málnatortát enni. Velem tart?
– Nem tudom, melyik részére gondol pontosan, de nem bánom. Viszont, hallgasson meg!
Tom felhúzta a szemöldökét és várt.
– Azt hiszem, tudom, ki lehetett a gyújtogató. Sőt biztos vagyok benne. A férjem volt, a benzines kanna, amit találtak, az övé.
– Komolyan mondja? Ugyan miért tette volna? Nem is ismer engem.
– Tudja, ő nem olyan ember, aki sokat gondolkozik azon, hogy másoknak mi a jó, vagy rossz.
– Nem értem…
Alma beleharapott a szájába, és nem volt meggyőződve arról, hogy valóban ki kell mondania az igazságot, ami lehet, hogy csak az ő igazsága volt.
– Ne nézzen hülyének, de mindez miattam történt.
– Maga miatt? Miért? Ja, értem már…A férje azt hiszi, hogy mi ketten…
– Igen.
– Akkor mondja neki, hogy nem, és az ő dolga, hogy mit hisz ezután.
Ez a nem fájt Almának. Szégyellte magát, hiszen valóban semmi nem történt köztük, de annál több zajlott őbenne. Hát tévedett Tommal kapcsolatban. Rendes férj, esze ágában sincs itthon kalandozni. Ő meg csak azért, mert segített neki, meg elvitte málnát szedni, már elképzelte, hogy ők egy pár. Istenem, ez olyan tipikusan női gondolkodás volt.
– Maga nem ismeri őt, de meg fogom mondani, bár tagadni fogja az egészet.
– Ilyen bosszúálló?
– Igen. Nehezen viseli el, ha nem neki van igaza. Vagy valaki ellene szól vagy tesz.
Tom nem lepődött meg igazán. találkozott már ezzel a típussal, mindig is megvetette. Nézte az asszonyt, csontos arcát, hatalmas szemét, az járt a fejében, de jó lenne megölelni, hogy érezhesse, ahogy dobog a szíve. De nem tehette. Annelise óta nem érzett hasonlót. Nem is vágyott női társaságra, elég volt neki az utcán vagy a munkahelyén találkozni velük. És most itt állt előtte ez az asszony, és olyan érzéseket váltott ki belőle, mint talán a felesége egykoron.
Akkor viszont fiatal és szertelen volt, tele világmegváltó tervekkel, mára azonban lecsillapodott. Sok év kellett hozzá, de megtalálta önmagát. Annelise, a csodálatos Annelise, aki egy lánnyal ajándékozta meg, elment. Nyolc hónapja, és ezt még nem dolgozta fel teljesen.
– Az ajánlatom továbbra is áll. Jöjjön, igyunk egy kávét, aztán majd megvárjuk, hogy kisüssön a nap. Olyankor az ember kedve is jobb lesz.
Azzal megfogta Alma kezét és szinte húzta magával.
Szeretem a kezét, gondolta a nő. Szeretem, ahogy benne vagyok mindenestől. Pedig csak a kézfejemmel érintem őt.
A házban patikatisztaságú rend uralkodott. Látszott, hogy Tom szereti a rendet. Minden elmosogatva, helyére rakva, sehol egy ledobott póló vagy zokni.
– Lezuhanyzom, jó? Maga addig keressen tojást a hűtőben, és ne hagyjuk azt a málnát megpenészedni!
Nem várt választ, csak levette a pólóját és el is tűnt a barna ajtó mögött.
Alma szétnézett, és eltartott egy ideig, amíg megtalálta a beépített hűtő ajtaját. Kinyitotta, és meglepődött, mennyi étel van benne. Sok zöldség, gyümölcs és rengeteg hús is. Kivette a tojástartót és hat tojást tört fel, miután megtalálta a színes műanyagtálakat is.
Tom állt az ajtóban, a haját törölgette egy kék törölközővel. Farmer volt rajta, póló még nem, és nézte a nőt. Nem akarta megzavarni, vagy inkább önmagának kedveskedett azzal, hogy tekintetével simogathatja. Nehezen tudta megállni, hogy ne ölelje meg. Mindennél jobban szerette volna megsimogatni a bőrét a nyakán, a vállán. Érezte, hogy erekciója támad azonnal, ha nem áll le. Nem, Alma tabu. Férje van, és ha nem vált el tőle, akkor valamilyen módon még biztosan kötődik hozzá.
– Látom, rutinos piskótasütő! – szólalt meg, hogy elterelje gondolatait vágyairól.
– Az azért túlzás, de ezt megtanultam anyutól. De ne várjon tőlem tökéletes tortalapot. Mindig összeesik sütés közben a tészta.
– Ebben az esetben ez nem okoz gondot. A liszt a második polcon, a cukor mellett. Felverjem én, vagy hagyjam, hogy maga csinálja?
– Szívesen csinálom, esetleg tejszínt szerezhetne, mert nem találok a hűtőben.
– Na, akkor nem hiszem, hogy nem lesz hab rajta, mert úgy látszik, kint felejtettem a kocsiban. Megnézem, hátha menthető még a dobozos.
Alma elnevette magát. Végre valami, amiben nem látja tökéletesnek a szomszédját.
Tom megfordult, bement az egyik szobába és egy fehér pólóban jött vissza.
– Pillanat, dolgozom az ügyön.
Azzal határozott léptekkel kigyalogolt a kocsijához. Amikor jött vissza, telefonált. Az arca ragyogott, egy egészen más férfi képét mutatta, mint akit eddig Alma látott. Nem értette, mit beszél, de tudta, hogy csak nő lehet. A férfiak hangja más, ha nőkkel beszélnek, ezt megtanulta Viktor mellett.
Csak az utolsó szót hallotta tisztán, mert az magyar volt. Tom valakinek magyarul mondta, hogy szereti. Aztán jóízűen felnevetett, és zsebre vágta a telefont.
– Képzelje, az ülés alá esett a tejszín. Megvan, csak az a kérdés, hogy nem lett-e túró belőle – mondta belépve a nyitva hagyott ajtón.
A piskótatészta már sütésre készen állt, mert Alma a habot is felverte, majd finom mozdulattal összekeverte a tojás sárgájával. A tepsire is rálelt, a sütőpapírra már nehezebben.
– Várjunk még vele! – mondta kissé megváltozott hangon. – Inkább igyunk egy kávét, mert arról megfeledkeztünk.
– Igaza van, milyen figyelmetlen vagyok. Sőt limonádé is van a behűtve. Kér egy pohárral? Miközben kitöltötte, mélyen Alma szemébe nézett. Ő zavartan kapcsolta be a sütőt, amely hasonlított az övére.
– Ez nagyon finom! – kortyolt bele.
– Jöjjön, üljünk le, és pihenjünk. Nem szalad el a piskóta.
Azzal finoman megérintette Alma vállát. Nem véletlenül, hanem szándékosan. Nem bírta ki, hogy ne érjen hozzá. Úgy érezte, megbolondul, ha ezt a nőt pillanatokon belül nem öleli át.
Mégse merte megtenni, nehogy elrontsa kettejük kapcsolatát.
Alma cseppet sem volt álmos, mintha nem is lett volna ébren egész éjjel. Ilyesfajta vibrálást, amit Tom közelében tapasztalt, nem érzett már minimum húsz éve. Vagy több. Vajon a férfi is érzi? Vannak hasonló gondolatai, csak visszafogja magát? Nem tudta eldönteni, de elhatározta, hogy kideríti. Nem tinédzser már, hogy féljen a kérdésektől, netán a válaszoktól. Mihelyt ezt megfogalmazta magának, azonnal pánikba esett. És ha nem érez hasonlót, akkor mi lesz? Fájni fog a szíve, vagy pokolian zavarban lesz és elromlik minden?
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
