Gréta
Ami történt, az maga volt a csoda. Mintha odafent összefogtak volna, és sorra küldték volna az angyalokat. Másképpen nem tudom elképzelni, hogyan történt minden ilyen gördülékenyen. Először is a szálloda előtt az a rendőr, aki nem büntetett meg, sőt elhitte, amit mondok, pedig biztosan látott már elég zaklatott nőt, hisztériás anyát, de egyetlen egyszer se mondta, hogy nem hisz nekem. Nem gyanúsított meg, hogy bolond volnék, hanem intézkedett. Kérte, hogy álljak arrébb a kocsival, majd beszólt a kapitányságra és szólt, hogy intézkedjen valaki a reptéren. Nem hagyott elmenni, és szerencsére azt se kérte, hogy legyek türelemmel, hanem intett, hogy szálljak be mellé, kivisz Ferihegyre.
Útközben mindent elmondatott velem aprólékosan, és csak bólogatott, még véletlenül se szakított félbe. Kioktatni se akart, és messze nem hivatalos hangon kérdezte a végén, hogy kibírom-e, ha szemtanúja leszek annak, hogy netán Kinga ragaszkodik az apjához, vagy mást mond, mint amit én. Persze tökéletesen mindegy, hogy mit mond egy hároméves, de azért nem lenne jó érzés hallani, ha az ember lánya el akart menni az apjával, meg azzal a nővel, jegyezte meg.
Sarah egy szörnyeteg, behálózta a férjem, és ez nem volt neki elég, a lányomat akarta, ami szimpla gyerekrablás. Biztos vagyok és voltam akkor is benne, hogy Kristóf miatta szánta el magát erre a drasztikus lépésre. Miatta, nem mintha neki nem lett volna önálló akarata. Tulajdonképpen nem is volt, mióta megismerte azt a kígyót. A szívem úgy vert, hogy attól féltem, kiugrik a helyéből, de az őrmester nyugtatott. Hallottam, amint a kollégái visszaszólnak neki, hogy nem találják a várótermek egyikében sem a lányomat, majd kis idő múlva egy női hang azt mondta, már felszálltak a gépre. Ennél többet nem árult el, és amikor megálltunk a főbejáratok egyikénél, csak azért nem ugrottam ki, mint egy eszelős, mert a rendőr megfogta a vállam.
– Próbáljon megnyugodni! A kollégáim értik a dolgukat. Elhiheti, hogy nem engedik felszállni a gépet, amíg nem tisztázódik a helyzet.
Bólogattam, de amikor megláttam a WizzAir gépét rágurulni a kifutóra, legszívesebben sikoltottam volna. A valóságban azonban nem láttam semmit, hiszen a kocsiban ültem, és úgy szálltam ki, mint egy robot. Ha elindulnak, akkor vége mindennek, hiszen Londonban könnyedén eltűnhetnek a Lutonon, hiába kicsi az egész. Kristóf lelketlen módon képes volt kitenni a lányunkat ennek az útnak, vajon mit mondott neki, hogy vele ment? Ismerem a kicsit, nem csinálja, amihez nincs kedve.
Mire végre elindultunk befelé, nekem már úgy remegett a lábam, hogy attól féltem, összerogyok. Csak tettem egymás elé automatikusan és tekintetemmel mindenhol a kicsikémet kerestem. És akkor megláttam, ahogy két egyenruhás kíséretében jön, miközben az apja kezét fogja. Amikor észrevett, kitépte magát a kezéből és sikítva futni kezdett felém.
– Anyuci! – kiabálta. – Nem akarok Londonba menni! – És már sírt is. Úgy szorítottam magamhoz, hogy majd összeroppant, és hálálkodtam mindenkinek, aki az égben volt. A férjem nem szólt egy szót sem.
Vagy egy órán át faggattak bennünket egy szürke, ablaktalan szobában, mire már teljesen kikészültünk, és azt mondták, rajtam áll, teszek-e feljelentést emberrablási kísérlet miatt, mert a másik szülő tudta nélküli kivitel annak minősül. Nemet mondtam. Határozott nemet, mire Kristóf elsírta magát. Néztem rá, és nem érezem egy szikrányi szánalmat sem. A rendőr, aki elhozott, még egyszer megkérdezte, biztos vagyok-e a dolgomban, de nem visszakoztam. Azt akartam, hogy vége legyen, és a lányaimat még a saját otthonukban tudjam épen és egészségesen.
Ahogy végeztünk, újra magamhoz szorítottam Kingucit, és elindultunk taxit keresni.
– Gréta! Beszélhetnék veled? – fogta meg a vállam a férjem. Még kimondani is utáltam ezt a szót.
– Nincs miről! Tűnj el a francba! A válási papírokat majd elküldöm, ha lesz címed!
Elsápadt, és lehajtotta a fejét. A szeme könnyes volt, de nem hatott meg. Bizonyára nem engem és a házasságunkat siratta, hanem azt a nőt és Londont.
– Jogom van ahhoz, hogy meghallgass! Kérlek! Ne tedd ezt velem! – szorította meg a karom, mire úgy rázkódtam össze, mintha kígyó mart volna belém.
– Jogod? Neked az égadta világon semmihez sincs jogod! És ha ezt nem fogod fel, feljelentelek! A gyerekeket ettől a pillanattól kezdve nem láthatod, csak, ha a bíró úgy ítéli meg! Megértetted? Most menj a kibaszott szeretőd után, de tüstént! – ordítottam az arcába.
– Anya, nem szabad csúnyán beszélni! – szólalt meg a kislányom, mire észbe kaptam.
Neki nincs szüksége arra, hogy a felnőttek ronda életét lássa és hallja hároméves korában. Megsajnáltam, ahogy kócos fejére pillantottam. Most vágott belém az igazi félelem: majdnem elveszítettem a gyerekemet, mert az apja nem tudott lemondani egy másik nőről. Gyűlöltem és megvetettem Kristófot, a hányinger kerülgetett, ahogy ránéztem.
– Jól van kicsim, igazad van! – simogattam meg az arcát. – A holmidat kirakom a folyosóra, és menj, ahová akarsz. Ne keress bennünket, mert ha rajtam áll, soha többé nem jöhetsz a gyerekek közelébe.
– Ezt nem teheted velem! – kiáltotta Kristóf, mire páran felkapták a fejüket, és kíváncsian várták a jelenet folytatását, mások pedig vonszolták hatalmas csomagjaikat, és nem tudtak semmit rólunk, arról, hogy egy család ezekben a pillanatokban hullik darabjaira.
Annyira fáradt voltam, hogy szomorúságot se éreztem, de a kislányom csúszós, izzadt kezét annál inkább, és ennél többre nem is volt szükségem. Felkaptam és sietős léptekkel elhagytam a repteret. A taxiban egy szót se szóltunk egymáshoz, ő aludt, én meg a nap folyamán először boldogan elmosolyodtam. Odafent az égiek is ezt tehették, mert esni kezdett az eső, de mire hazaérünk, már újra sütött a nap, és a házunk felett kirajzolódott egy szivárvány. Olyan szép volt, hogy elbőgtem magam.
– Mami, te a szivárvány miatt sírsz? – kérdezte Kinga őszinte meglepődéssel az arcán. Gyűrött arcocskája elkomorodott, mire lehajoltam hozzá, és magamhoz öleltem.
– Mondtam már neked mennyire szeretlek? – kérdeztem és összepusziltam.
– Jobban, mint Mirit? – somolygott kaján vigyorral a képén, tudva, hogy nehéz helyzetbe hozhat.
– Nem! Ti vagytok nekem a legfontosabbak a világon, és a szívem fele a tiéd, a másik Mirié! – súgtam a fülébe, miközben a taxis türelmetlenül várta, hogy kifizessem.
– Ennek nem örülök! – jelentette ki dacosan, de most nem zavart ez a természetes önzés.
Itt voltunk hárman egymásnak, és mindig is itt leszünk, ezt majd ő is megtanulja, gondoltam boldogan, és elindultunk felfelé a lépcsőn. Akkor villant be, hogy fel kell hívnom Kata nénit, és el kell hoznunk Mirit, de útközben vennünk kell egy óriási csokor virágot, amiért vigyázott rá kérdezés nélkül.
Azon a koraesti nyári napon nem volt nálam boldogabb ember a földön. Kata néni férje lakatos volt, így másnap reggel a bejárati ajtón már új zár feszített, és a folyosón ott sorakozott gyerekeim apjának minden holmija. Amikor becsuktam az ajtót, nagy levegőt vettem. Elhatároztam, hogy aznap nem megyek dolgozni, és a lányok se suliba vagy oviba. Egész nap strandolni fogunk, és annyi fagyit ehetnek, amennyit csak akarnak. Elvégre új életünk első napját meg kellett ünnepelni az alkalomhoz méltóan.
Vége
Kép forrása: Pinterest
