Selma épp az utolsó betűt ütötte le a billentyűzeten, amikor a fehér terepjáró megállt a feljárón. A teraszról nem látta, csak hallotta az érkezőket. Flora sírós hangon hadart olaszul, majd egy határozottan kellemes női hang csendült fel.
Az újságíró szíve majd kiugrott a mellkasából. Tudta, mennyire indokolatlan ez a fajta várakozás egy ismeretlen nő érkezése miatt, de átragadt rá a háziak izgalma, ezen kívül a bőre alá férkőzött Luca furcsa reakciója Carmelita fecsegő természete miatt.
Ösztönösen megigazgatta magán a kötött pulóvert, és hallgatta a terasz felé közeledő lépteket. Először egy világosbarna hajú férfi tűnt fel a ház mellett, rögtön utána egy fekete hajú, déli szépség. Carmelita magas, karcsú teste ruganyos, határozott léptekkel haladt a terasz felé. Hosszú haja fényesen simult a hátára, sminkje diszkréten, mégis profin emelte ki a szépségét.
Amint felért a lépcsőn, hatalmas öleléssel üdvözölte Selmát, mintha ezer éve ismernék egymást.
– Annyira örülök, hogy itt maradtál, így személyesen is találkozhatunk. Épp ilyennek képzeltelek – folytatta a szóáradatot. – Nem csodálom, hogy Luca beléd zúgott.
Selma arcát rózsaszín pír lepte el, Luca meg a szemét forgatta, és olaszul vetett oda valamit Carmelitának, ami vélhetően nem tűrt volna nyomdafestéket.
– Mindig ilyen – kuncogott a nő. – De rendes pasas amúgy, majd én beavatlak, hogyan kell kezelni, utána a tenyeredből eszik, higgy nekem.
Carmelita kacsintott, Selma meg kínjában nevetett. A nevén kívül semmit sem tudott kinyögni. Flora az asztalhoz parancsolta a társaságot, mivel sem reggeli, sem ebédidő nem volt, babàt és kávét szolgált fel.
Ugo szeretettel és büszkeséggel pillantgatott a lányára, ő ugyan nem beszélt fölöslegesen, de az örömét szinte tapintani lehetett.
– Milyen volt Mauritius? – faggatta őket Luca.
– Csodálatos hely, minden fellelhető a szigeten, ami egy trópusi álomnászúthoz kell – válaszolta Carmelita álmodozó hangon.
– Tényleg? Azt hittem, ki sem keltetek az ágyból, és már úton is van a kis Rossi.
Flora Luca vállára csapott a konyharuhával, de Carmelita és a férje, Alberto csak vihogtak. Selma számára egyértelművé vált, hogy ők fáradtságot nem kímélve, egyfolytában ugratják egymást.
A kávét és a mennyei babàt csodálatos fotókkal egészítette ki Alberto, a táblagépén lassan lapozgatott, míg Carmelita kommentálta a felvételeket. A fehér homok és pálmafákkal szegélyezett türkizkék víz mellett, trópusi erdők és lélegzetelállító vízesések látszottak a képeken. És persze a folyton ölelkező, szerelemtől mámoros nászutasok is megjelentek minden harmadik képkockán.
– Itt ebédeltek – jelentette ki Flora olaszul. Hangos szóváltás és heves gesztikuláció követte a kijelentését, mindenki egyszerre beszélt, amiből Selma semmit sem értett, de legalább annyit már megtanult az elmúlt hetekben, hogy nem veszekednek, csupán beszélgetnek.
A friss házasok kora délután indultak haza. Carmelita és Alberto Nápolyban laktak, Flora mégis úgy búcsúzott el a lányától, mintha újra a Föld másik féltekére utazna. Ugo esetlenül, de annál nagyobb szeretettel ölelte át Carmelitát az autó mellett. Selmát fojtogatni kezdte valami. Sosem szokott elérzékenyülni, vagyis nagyon ritkán, de az apa és lánya között lévő bensőséges kapcsolat látványa kaparta a torkát, és szúrta a szemét.
– Még öt napig szabadságon vagyok – fordult Carmelita Selma felé. – Feltétlenül találkoznunk kell, mert most alig volt alkalmunk beszélgetni.
Az újságíró bólogatott, és már kevéssé érte váratlanul a nő szoros ölelése. Ezúttal viszonozta is.
*
A következő két nap úgy telt el Luca és Selma számára, mintha egy csöpögősen romantikus regényéből léptek volna ki, az irigylésre méltó főszereplőket játszva. Sok szerelmeskedés, kirándulás Salernóba, esti beszélgetések összebújva egy-egy pohár olasz bor és gyertyák mellett.
A korábban munkaalkoholistának is beillő férfi és nő ezúttal más függőséget talált: egymást. Luca nyugtalanná vált, ha a nő nem volt a közelében, Selma pedig indokolatlan szomorúságot érzett, amikor a férfi nélküle ment dolgozni a birtokra vagy az üzembe. Pedig ezúttal Luca kétnapos útra indult, ahová a nő nem mehetett vele.
– Hiányozni fogsz – búgta Luca halkan. – Semmi kedvem a jópofizáshoz és a tárgyalásokhoz.
– Holnap este már itthon leszel – próbált Selma tárgyilagos maradni, de közben nevetségesen fájt neki két napot távol tölteni a férfitól. – Remek lehetőség, hiszen ezután nemzetközi piacra léphet az isteni mozzarellád.
Luca egy utolsó csók után beszállt a terepjáróba, Ugo kedvesen mosolyogva intett az újságírónak, majd elindultak Lecce felé.
Flora olaszul tett egy megjegyzést, majd karon ragadta Selmát, és ezúttal édes reggelivel tömte meg, mivel szerinte a cukor a legjobb orvosság szomorúság ellen.
Folytatás következik…
Kép: a szerző sajátja
