A festők, szobrászok szerelmei gyakran éppoly drámaiak, mint a műveik. A múzsákból alkotótársak, olykor riválisok, néha legendák születnek. Íme néhány ikonikus művészpár, akik életében az alkotás elválaszthatatlanul összefonódott a magánéletükkel:
Auguste Rodin és Camille Claudel
Camille fiatal tanítványként került Rodin műtermébe, majd szeretője, alkotótársa lett. Tehetsége vitathatatlan volt. Egyes művészettörténészek szerint bizonyos Rodin-művekben felismerhető Claudel keze munkája. Kapcsolatuk viharos és egyenlőtlen volt. Rodin nem hagyta el miatta élettársát, Camille pedig lassan felőrlődött a várakozásban. Fokozatosan kikerült a szakmai körökből, és sokan azzal gyanúsították, hogy csak a nagy szobrászt másolja. Élete tragikusan fejeződött be, elmegyógyintézetbe került. Az ő kapcsolatuk nemcsak alkotó szövetség volt, hanem pusztító is, amelynek végén Camille kis híján feledésbe merült.
Jackson Pollock és Lee Krasner
Az amerikai absztrakt expresszionizmus legendás párosa volt az övék. Krasner nem csupán feleség volt, hanem komoly, autonóm festő. Kapcsolatuk nem mellőzte a feszültségeket, amelyeket legfőképpen Pollock alkoholizmusa váltott ki. Felesége mégis mellette maradt, támogatta, menedzselte őt, és halála után is gondozta örökségét. Ma már a művészettörténet igyekszik helyreállítani az egyensúlyt, és kimondja, hogy Krasner nem csak Pollock felesége, hanem önálló, jelentős alkotó is.
Alberto Giacometti és Annette Giacometti
Anette, ahogy az már lenni szokott, nemcsak modell volt férje számára, hanem élettárs, barát és támogató. Ő jelentette a stabil pontot a párizsi művészvilág kaotikus forgatagában. Giacometti nyíltan tartott fenn más kapcsolatokat, mégis Annette volt az, akinek arcát újra meg újra megformálta. Művészetében erősen kötődött hozzá, és ez a kötődés sajátos formája lett a szerelemnek. A szeretett arc folytonos újrateremtése jelentette kettejük számára az összetartozást.
Sonia Delaunay és Robert Delaunay
Az ő házasságuk az egyenrangú alkotói partnerség ritka példái közé tartozik. Egymást inspirálva, közösen formálták meg az avantgárd berkein belül az orfizmus színelméletét. Sonia nem maradt férje árnyékában, nem kívánt szolgaként viselkedni, és férje kedvét keresni, hanem festőként, díszlettervezőként és textiltervezőként is jelentős életművet alkotott. Házasságuk a 20. század egyik legkiegyensúlyozottabb szövetsége volt, ahol a szerelem és a művészet valódi összhangba került.
Niki de Saint Phalle és Jean Tinguely
Házasságuk nem a klasszikus polgári értékek mentén bontakozott ki, inkább kreatív szövetség maradt az utolsó pillanatig, amelyben a művészi szabadság nem veszély, hanem alapfeltétel volt. Együtt dolgoztak, egymás projektjeit erősítették. Kinetikus szobraik, színes, monumentális nőalakjaik anarchikus energiákat sugároztak.
A festők szobrászok házasságai azért is különösen intenzívek, mert a műterem gyakran az otthon része, a modell az ágyban is jelen van, ahogy a féltékenység is. Így megélni a tehetséget, kibontani, ami belül van, nem könnyű, ahogy elviselni a másik szeszélyeit, akaratát vagy épp bírálatát. A versenyhelyzet sok esetben teremt plusz feszültséget, amelyet nem könnyű feldolgozni egyik félnek sem.
Fotó: Megapixelstock : https://www.pexels.com/hu-hu/foto/17834/
