Nő vagyok, ezért Máltán vagy bárhol a világon az egyik legfontosabb, hogy hogyan áll a hajam. Ez nem hiúság, ez egy nő természetes állapota. Vagy tévedek? Ám azon a szigeten nincs jó frizura, nem állhat tökéletesen soha.
Ha nem esik, akkor szél van, amitől az ember feje szénaboglya lesz pillanatok alatt. Ha párás az idő, akkor lapul vagy göndörödik, teljesen minden, borzalmas mindkettő. Amikor meg végre meleg van, akkor olyan pokolian tűz a nap, hogy vagy csorog az ember fején az izzadtság, vagy épp egy kalap, sapka tartja fogva. Egyszóval, aki tudja, hogyan kell Máltán copfon kívül mást hordani, szóljon.
Egy azonban nagyon kellemes: nem ismer senki senkit, így a boltba is le lehet ugrani fürdőköpenyben, ahogy egyik délelőtt láttam egy hölgyet, aki kedélyesen csevegett az eladóval, akinek a szeme se rebbent. Ez annyira más, mint itthon, ahol erőteljes szemforgatások közepette ítélkezne mindenki.
Nagyon érdekes megtapasztalni, hogy mekkora kultusza van a macskáknak. Láttam egész birodalmakat, kihelyezett kanapékat, házrengeteget, edényhalmot, amely mind arra szolgált, hogy a házi kedvenc valódi istenségnek érezze magát. Ezzel együtt a macskapiszok nem sok, viszont a kutya után maradó jelentős, ahogy azok száma is, akik belelépnek, mert nem egy helyen látható csúszós kakanyom. Kicsit mintha Pesten lenne az ember.
Az viszont igazán különleges, hogy szinte bárhol ott a tenger, ha kicsit is lábujjhelyre állunk. (Tudom, hogy sziget, de akkor is…) Persze van ebben némi túlzás, de fantasztikus érezni, látni a nagy kékséget, amelyben április elején szemrebbenés nélkül fürödnek a gyerekek és felnőttek. A parton már zsúfoltság van, és az emberek jó része levetkőzve napozik, de sokan csak egy sör vagy egyéb alkohol kíséretében beszélgetnek, nevetgélnek. Ott engedik ki a gőzt, és ezt tapasztalni nagyon kellemes.
Sokan zokniban, netán mezítláb sétálgatnak, „kóstolgatják” a tenger lágy hullámait, miközben a naplemente olyan csodás, mint A kis herceg bolygóján, ahol napi negyvenszer is lehet élvezni.
Április van, de a turisták hada már megindult. Sok a dugó, de a közlekedés még elviselhető. A dudát előszeretettel alkalmazza mindenki, aki él és mozog. Nem életbiztosítás vezetni annak, aki nem elég bátor. Nem beszélve a „rossz” oldalról, amelyet meg lehet szokni, de kell hozzá némi idő, különösen a körforgalmaknál.
Mielőtt rátérnék más élményekre, elmesélem, hogy láttam betonjárda készítést vízmérték nélkül. Semmi betonkeverő meg hasonlók, hanem vödörben kevert betont öntöttek a zsaluk közé, és után partvissal simították el. Pontosabban sepregették, amelytől rendesen kikerekedett a szemem. Igen, a seprűs végével! Hogy milyen lett, nem tudom, de az biztos, hogy nem izgatták fel magukat túlságosan a munkások, ha nem lett elég sima vagy vízszintes a munkájuk. Így is lehet… Egy másik világban a beton sepreve jó…
Folytatom…
