Szeretsz csak úgy andologni a város macskaköves utcáin, de azért jó lenne kirándulni, sőt, külföldre is menni? Irány Sopron!
Oké, én elfogult vagyok, lévén, hogy már itt élek egy éve. Éppen ezért ajánlom első kézből mindenkinek. Ez a város egy igazi rejtett gyöngyszem, és nem csak a Volt fesztivál az egyetlen jó program. Sajnos kell egy autó a környék felfedezéséhez – de megéri. Engem legalábbis egy év után is érnek meglepetések.
Na de hol is kezdd? Mindenképp a belvárosban! A várkerület régi, bájos házak sokaságából áll, kicsit olyan, mintha a középkorba csöppennél. Az épületek mellett, olykor egymásba olvadva pedig a több száz éves várfal húzódik végig. Stílusos. A főtéren a római kori forum romjai csodálhatod meg – ezt épp ma fedeztem fel, futás közben.
Ha kicsit inkább kirándulnál, 20 perc, és már a lővérekben vagy. Ha az utóbbi időben kimaradt a lábnap, akkor bőven elég a Sörházdombi kilátóig felmenned – egyszerre beláthatod Ausztriát, a Fertő-tavat és Sopront. Ha keményebb csajnak gondolod magad, akkor irány a Károly-kilátó – ugyanez a látvány, csak még magasabbról.
És bizony nekünk is van ám saját várunk, nem is akármilyen! 1959-ben egy soproni férfi, Taródi István elhatározta, hogy neki nem lesz jó a lakás vagy a kertesház, ő inkább egy várat szeretne. Családjával bejárta egész Magyarországot, a különféle várak felépítését tanulmányozva – majd megépítette a sajátját. A teljesítménye ép ésszel felfoghatatlan. Munka után, szabadidejében hordta a köveket, teljesen egyedül – nyilván el is húzódott az építkezés több évtizeden keresztül. Munkásságát a fia viszi tovább.
A Fertő-tó kocsival alig fél óra – a magyar oldalon Fertőrákoson van egyedül kiépített strand. Fertőrákos egyébként is megér egy utat: a kis falunak van egy saját, lélegzetelállítóan gyönyörű Eszterházy-kastélya. Amikor először megláttam, nem is értettem, hogy eddig erről miért nem hallottam még.
Egy ekkora kastély bőven egyedülálló különlegesség lehetne, de a Nagycenki Széchenyi Kastély is Soprontól negyed órás autóútra található. (tudod, ami az 5000 Ft-os hátulján van.) Ha még ez sem lenne elég, irány Eisenstadt! Ha kibámészkodtad magad a sétálóutcán, rövid séta után elérheted az ottani Eszterházy kastélyt is. Nevezzetek elfogultnak, de a fertőrákosi szerintem sokkal szebb.
Innen nem messze, még mindig a határ mellett emelkedik a magasba Fraknó vára. Ki nem fogod találni, melyik nagy magyar nemesi család gyűjteménye található itt… dobpergés… igen, az Esterházyaké! Amikor a barátainkat elvittük ide, leesett az állunk, micsoda fegyver-és kincses gyűjteményt halmoztak fel. Külön érdekesség a kamu-ősökről készült festmények sorozata is. Mivel akkoriban az volt a menő, aki minél régebbre vissza tudta vezetni a családfáját, a főnemesek nemlétező ősök képmását rendelték meg a festőktől. Az idegenvezetéssel, infókkal nem kell bajlódnod; minden információ megtalálható magyarul, de a személyzet háromnegyede is soproni.
Ha mindent végigjártál, le a kalappal, egy életre elég kastélyt és várat láthattál. Levezetésképpen a Pomogyi (németül Pamhagen) vadasparkot ajánlom. Ez konkrétan a határ mellett húzódik, kocsival nem több fél óránál, és hazafele Fertőrákos is útba esik. Érdemes megvenni 1 Euro-ért egy zacskó állateledelt, az őzikék és szarvasok a tenyeredből fognak enni. A medvét viszont inkább hagyd békén.
Bécs egyébként szűk egy óra dugó nélkül, de ha kihagyod az osztrák fővárost, akkor is marad egy hétre elegendő programod. Ráadásul ezek csupán azok a részek, melyeket én már felfedeztem magamnak. Ki tudja, milyen kincseket rejt még magában kis hazánk legnyugatibb szeglete.