Annyi magyar hírességről nem tudunk – holott sokuknak egykor az egész világ a lábaik előtt hevert. Bánky Vilma, a némafilmek királynője gyakorlatilag meghódította Hollywood-ot.
Pedig egy Tolna megyei kis településről, Nagydorogról származott, ráadásul a családját nemigen vetette fel a pénz. Tanulmányait már Pesten folytatta, osztálytársai még inkább egy szerény, visszahúzódó lányként jellemezték. Az iskolapadból kikerülve gépírónőként helyezkedett el, ám szerencsére hamar úgy döntött, hogy valami komolyabb hivatásra vágyik.
Tehetsége rögvest megmutatkozott, miután elvégezte Mattyasovszky Ilona és Bolvári Géza filmiskoláját, sorra kapta a jobbnál jobb szerepeket. Nem kellett sokáig várnia, hogy a Belvárosi Színházban léphessen fel, pár hónappal később pedig már Németországban találta magát. Az áttörést Balogh Béla Im letzten Augenblick című, 1920-as filmje hozta meg számára. Halkan hozzátenném, hogy a színésznő ekkor még csak 22 éves volt.
Német, osztrák és magyar rendezők egyaránt kapkodtak utána – és itt akár véget is érhetne a történet. Csakhogy tündérmesébe illő módon a Metro-Goldwyn-Mayer (igen, a karikában üvöltő oroszlán) feje, Samuel Goldwyn épp tett egy európai kiruccanást új csillagok után kutatva. Vilmát hírből már ismerte, és egyetlen találkozó meggyőzte arról, hogy érdemes kivinni a lányt Amerikába.
Nem kellett sok időnek eltelnie, és neve máris Greta Garbo-éval vetekedett. Nem mintha ezen annyira csodálkozni kellene: Amerikában először Bánky Vilma köré építettek tudatos marketingkampányt. Az USA valamennyi nagyvárosát elárasztották a lány plakátjai, nem volt egy lélek sem a filmiparban, aki ne ismerte volna fel őt. Nevét „Magyar Rapszódia” jelzővel fémjelezték – így valószínűleg könnyebb volt eladni.
1925-ben A Sejk fia című filmben már mint női főszereplő tündökölhetett, a kor sármos színésze, Rudolph Valentino mellett – ezt egyébként Budapesten is hónapokig teltházzal vetítették a mozik. Sikert sikerre halmozott, több filmben a kor másik színészóriásával, Ronald Colman partnereként szerepelhetett.
A szerelem azonban nem csak a filmvásznon talált rá, 1927-ben kollégája, Rod La Rocque feleségül vette a szőke szépséget. A lagzit egyébként maga Samuel Goldwyn szervezte le, és még Hollywood-i mércével is hatalmas bulit csaptak.
Nem mintha a színésznő nem tett volna épp eleget Samuel Goldwyn kedvére. A két fél szerződésben rögzítette, hogy Bánky nem szállhat repülőre, de még lóra is csak sétalovaglás céljára ülhet (miért nem zárták mindjárt egy ketrecbe?!). Hogy ne hízzon el, folyamatosan szigorú diétán élt- cserébe jobb napjain heti 5000 dollárt is megkeresett. Ezzel Hollywood legjobban fizetett filmcsillagai közé tartozott.
És ha már csillagok: Bánkynak is jutott egy a Hollywood Boulevardon. Ettől függetlenül sikere mégsem lett kőbe vésve. A hangosfilm műfajának beköszöntével a színésznő karrierjének gyakorlatilag befellegzett. Hangja gyengének bizonyult, ráadásul erős magyar akcentussal beszélte az angolt. A filmstúdió 2 hangosfilmje után bejelentette Bánky visszavonulását – a színésznő ezután férjével még vállalt pár szerepet a Broadway-en (azért az sem rossz…) majd végleg elköszönt a színészettől.
Más kollégáival ellentétben azonban ő nem volt hajlandó magába zuhanni, hanem új lehetőségek után kutatott. A ’30-as évektől kezdve bevetette magát az üzleti életbe, ingatlanok adás-vételével foglalkozott. Nem tétlenkedett, inkább létrehozott egy alapítványt, ami többek közt gyermekek támogatását tűzte ki célul. Szívesen egyengette a frissen Amerikába érkező honfitársak útját is, hollywood-i háza afféle magyar kulturális központként működött.
Kiváló példa arra, hogy a szorgalmas embereket bármikor utolérheti a siker. Az ’50 években ismét címlapra került, ám ezúttal a sportújságok hasábjait hódította meg. Aktív golfozóként ugyanis sorra lőtte magának az érmeket és elismeréseket.
Férje 1969-ben bekövetkező halála után visszavonultan élt – addig azonban egymás hűséges, szerető társai voltak. Bánky Vilma 1991-ben, 90 éves korában halt meg – hamvait férjéhez hasonlóan a tengerbe szórták.
