A motor

"Nem a függetlenség, inkább az a belső mindig mehetnék-késztetés. Maga a motor. Amikor a nagyobbik féléves lett, akkor ült rá utoljára. Attól kezdve, csak szemmel dédelgette. Felelősségteljes apa akart lenni, olyan, aki nem kockáztatja életét semmiféle hobbi miatt.Lilla megkérte, és bárhogy magyarázta neki, mennyire része a motor, nem talált megértésre. Így elfogadta. Aztán öt évvel később az égiek úgy rendezték, hogy elromlott a kocsijuk, és csak úgy tudott hazajutni a szüleihez, ha motorra pattant."

Amikor megszülettek a gyerekek, Miki megígérte, hogy befejezi a motorozást. Látszott rajta, hogy nehezére esik, de tartotta a szavát. Bejárt a garázsba, duruzsolt egy keveset kedvencével, aztán lemondóan kocsiba ült. Az autóban nem szabad az ember. Sose ura annyira, mint, amikor a nyeregbe pattan, gondolta ezerszer is.  A motorral egybeolvad, és megszűnik a hús, a vas, csak a pengeéles levegő hasít el mellette, amelyből alig érez valamit. Sose száguldott eszementen, de megnyomta, ahol lehetett. Mire való lenne a motor, ha nem erre? Valaha még Lilla se gyűlölte kétkerekű csodát, de ahogy megszületett két fiuk, mintha kicserélték volna.

Úgy ismerte, mint vagány, belevaló csajt, és ez varázsütésre elmúlt. Nem abban a pillanatban, amikor észrevette, hogy csípője már nem annyira keskeny, vagy, amikor tekintete nem rajta időzött el lágyan. Hiába mondta neki, hogy mennyire fontos, hogy családjuk legyen, Miki sajnálta a régi időket.

 
 

A két kisfiú aranyos volt, huncut, de létükkel leradírozták a térképről a régi srácot, aki felkapta fekete bőrdzsekijét, a hozzá tökéletesen passzoló nadrágot, és pillanatok alatt a Mátrában kanyargott csak azért, hogy készítsen egy jó fotót, vagy elüldögéljen egy farönkön nem csinálva semmit. Ő ezt hívta szabadságnak. Jó élete volt, a házasságban nem vesztette el önmagát, és mégis hiányzott neki valami. Nem a függetlenség, inkább az a belső mindig mehetnék-késztetés. Maga a motor. Amikor a nagyobbik féléves lett, akkor ült rá utoljára. Attól kezdve, csak szemmel dédelgette. Felelősségteljes apa akart lenni, olyan, aki nem kockáztatja életét semmiféle hobbi miatt.

Lilla megkérte, és bárhogy magyarázta neki, mennyire része a motor, nem talált megértésre. Így elfogadta. Aztán öt évvel később az égiek úgy rendezték, hogy elromlott a kocsijuk, és csak úgy tudott hazajutni a szüleihez, ha motorra pattant. Márpedig mennie kellett, anyja haldoklott. Nem lehetett kérdés, hogy hogyan. Előkapta a bukót, és már száguldott is le Szeged mellé a kisfaluba. Még időben, és ezért örökösen hálás maradt a járgánynak, mert alighogy hazaért, egy órával később anyja visszaadta a lelkét a Teremtőnek. Nagyot sóhajtott, és megnyugodott. Lilla sem mondott semmit ettől fogva. Mintha képes lett volna elfogadni, hogy a motor nem a pokol játékszere. Sose kérdezte meg tőle, miért félti annyira azon túl, hogy gyerekeik vannak.

Lilla hallgatott arról, mit élt át óvodásként, talán mert már nem is emlékezett rá igazán. Az az érzés azonban megmaradt benne, hogy két keréken a halállal játszik az ember. Nem nyerhet egy balesetben. Tudta jól, hogy Miki szenved. De már nemcsak férj volt, hanem apa is, ezt szerette volna megértetni vele. Sokszor úgy hitte, sikerül, de amikor elkapta férje sóvárgó pillantását, már tudta, hogy erőnek erejével nyomja el magában a vágyat. Anyósa halála szinte kapóra jött a tilalom feloldására. Hagyta, hadd menjen, mi mást mondhatott volna, ha az a rohadt kocsi nem akart beindulni. Ha végzet jönni akar, úgyis megérkezik, még akkor is, ha zárt kapukat talál.

Miki boldog volt, mert elköszönhetett anyjától, a világ megint kerek lett. Mintha a családi jókedv is feltűnőbb lett volna, mint addig. Reggelente, amikor férje kitolta a Yamahát, csak annyit mondott kacsintva: tudom, vigyázok magamra. Aztán felpattant és már el is tűnt. Hogy lehet így odalenni valamiért, töprengett a nő, de aztán hagyta az egészet, mert ki kellett teregetnie, és a kisebbik percek óta követelte a reggelit.

A kisvárosi lét minden előnyével körbeölelte a családot. Lilla mégis boldog volt, hogy visszamehet dolgozni, a régi állása megvárta, a gyerekek az oviban, és úgy éreztem megint hasonlítani fog az életük ahhoz, ami a pelenkán kívül valóságba esik.

Kellett a pénz, nem azt a világot élték, amikor egy férfi egymagában el tud tartani egy családot. A fene nagy egyenjogúságnak ára volt. És ezt az árat meg kellett fizetni azzal, hogy otthon is helytáll, de a munkahelyén is. Nem bánta, főleg amióta Miki életkedve visszatért. Szinte már lelkifurdalása volt amiatt, hogy régebben motor-böjtre kényszerítette. Ő viszont soha többé nem akart felülni. Nem, az egyszeri kockázat is félelmetes, nemhogy kettejüké.

Májusban, amikor szinte nyári fűtötte a nappalokat, úgy érezte, a világ szebb, mint remélni merte. Mintha új élet ébredezett volna a szíve alatt. Úgy döntött, nem szól róla, majd ha egészen biztos lesz. Reggel Miki bekapott egy fél szendvicset, és elmondta a varázsmondatot, ami megvédte mindentől: tudom, vigyázok magamra. Lilla bólintott. Persze, hogy vigyáz, gondolta, és csak odaintett neki, amikor bezárult a nagykapu. Négy órával később mentőhelikopter hangja zavarta meg a nyugalmukat. Hangosan berregett felettük, majd a benzinkút irányába kanyarodott. Az asszony az égboltot fürkészte, látta a sárga masinát, majd teregetett tovább. Az villant be neki, hogy mentőhelikopter akkor jön, ha hatalmas a baj. Ekkor megállt a keze a levegőben. A félelem összerántotta a mellkasát.  Ahogy a csipesz belemerevedett az ujjai fogságába, megérezte a bajt. Sötétet lehelt felé. Lecsapta a ruhát, kivágta a kaput és elkezdett futni a benzinkút felé, amerre a helikoptert hallotta távolodni. Csak két utcányira laktak, alig pár száz méterre, amikor már erősebben hallotta a hangot.

Amikor befordult a sarkon, meglátta. Egy autó és egy motor ütközött. Egy sötétkék motor, egy szürke Opel. Szíve dobbant kettőt, és váratlanul kihagyott pár ütemet. Csak sikoltani tudott. Úgy, ahogy még soha életében. Úgy, hogy az emberek, akik a férje mellett guggoltak, azonnal összerándultak.  Az orvos felpillantott. Nem volt képes a nőre nézni, pedig látott már nem kevés szörnyűséget.

Lilla még fejében hallotta Miki utolsó mondatát. Odaföntről azonban nem vigyázott rá senki.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here