Kamaszlányként halálosan szerelmes voltam belé. Akkor nem is sejtettem, hogy rajtam kívül milyen sokan. Persze Dallos Sándor két kötete (A nap szerelmese és az Aranyecset) nagyon sokat segített ebben. Nem kis gondot okozott, hogy a falusi könyvtárban ráleljek egy-két festményének képére, vagy hogy egyáltalán képet találjak róla.
Munkácsy nekem a szőke, magas, bátor és tehetséges királyfi volt. Olyan rajongással fordultam felé, hogy életem első budapesti útja is hozzá vezetett egyenesen a Nemzeti Galériába.
Tudni kell, hogy azelőtt a nagy Budapesten sose jártam, és eljutni a Várba az akkor kétmilliós fővárosban maga volt a csoda. Megmosolygom még most is az akkori kislányt, főleg ahogy heves szívdobogással lép be Galéria azon részébe, ahol az ő festményei találhatók.
Szerettem kitartását, szenvedélyét, vadságát, tehetsége előtt azonnal fejet hajtottam, mégis megdöbbentem, amikor először megláttam őt. Nem királyfi volt, hanem egy szakállas férfi, urambocsá’ bácsi, aki húszéves lánylelkemtől távol állt. De gyorsan helyretettem magam. Barátnőm előtt, aki mellettem állt és tudta „szerelmemet”, nem mutattam a csalódottságom, mert egy piedesztálra állított férfi csillaga nem hull azonnal porba. Azóta sem hullott, csak átalakult a rajongás.
Később kimentem hozzá a Kerepesi temetőbe is, és vittem virágot. Titkon elátkoztam azt a francia nőt, aki a felesége lett. Szörnyen rondának és visszataszítónak láttam De Marches barónőt. Évekig Munkácsy volt az én hősöm, a ragyogó férfi, aki miatt Párizs is a szívem csücske lett. Már felnőttként egy újabb várbeli kiállításon, ahol általa használt tárgyakat is kiállítottak, és minden tiltás ellenére végigsimítottam egyiket-másikat, mert úgy hittem, rajta maradt kezének nyoma. És ha mindez kevés lenne, nászutamon is Debrecenbe utaztunk a három Krisztus-képhez.
Most, amikor lassan hozzáöregszem, már nem látom benne a bácsit, csak egy férfit, akinek lobog szőke haja, tekintetében ezer tűz izzik. És jöhet utána számtalan festő, mit nekem Renoir, Leonardo, Matisse és Dali, Munkácsy az Munkácsy marad míg világ a világ.
Február 20-án, azaz tegnap volt a születésnapja. 180 éves az a munkácsi-békéscsabai kisfiú, aki tehetségével majdnem bekebelezte a világot.
Ilyen csodálatos férfi és festő számomra azóta se született. Így azonban nem könnyű azoknak, akik próbálkozni akarnak…
Kép forrása: Pinterest
