„Légy az, aki vagy, és ami a szíveden, legyen a szádon, mert azok, akik kifogásolják ezt, nem számítanak, akik pedig számítanak, azok nem fogják kifogásolni.”
(Theodor Seuss Geisel)
Önazonosnak lenni annyit jelent, mint azt tenni, érezni, és képviselni, amit gondolunk, ami bennünk van. Azt gondolnánk, ez semmiség, hiszen a nap minden percében ezt tesszük. Ez közel sincs így, mert sokan nem merik, nem képesek felvállalni az érzéseiket, gondolataikat. Az ez vagyok én-kifejezés elméletben sokkal jobban működik, mint a gyakorlatban. Elvégre sokszor nem tudjuk, kik vagyunk, mire vágyunk, és olykor céljaink se világosak. A körülöttünk lévő világ ránk kényszeríti az elvárásait, mi pedig óhatatlanul beállunk a sorba, és ezt még tagadjuk is.
Megvesszük, amit reklámoznak, amiket látunk a sztárokon, olyan frizurát, táskát, ékszert akarunk, amilyen az óriásplakátokon van. Csak azt a parfümöt, mosóport, öblítőt keressük, amit agyonhirdetnek, de ez nem újdonság. A reklámpszichológia nem újkeletű dolog, viszont önmagunk másokhoz való túlzott méregetése, az. Természtesen, amióta a világ a világ, a sztárok szépsége, eleganciája, könnyedsége mindig is elvarázsolta az embereket, de ma már betegesen hasonlítani akarunk hozzájuk, még akkor is, ha ez saját egészségünk, lelki fejlődésünk kárára megy.
Önazonosnak lenni azt jelenti, hogy van véleményünk, és azt nem félünk kimondani. Ez nem egyenlő a közösségi oldalak névtelen, vagy odaszúró posztolgatásaihoz, amikor azt hisszük, azáltal leszünk többek, ha becsmérlünk másokat. A stílust most nem is ecsetelném. A való világban fontos, hogy ki merjünk és tudjunk állni önmagunkért. Nem durván, nem csípőből odavetett bántó mondatokkal, hanem oly módon, hogy cselekedeteink képviseljék a szavainkat. A következetesség az egyik legjobb ismérve annak a nőnek, aki mer az lenni, aki. Ha valaki kövér (jaj, persze túlsúlyost kell mondani, mert az szebb, de a lényegen nem változtat), akkor legyen az, ha úgy érzi jól magát. Ha semmilyen módon nem érez korlátokat, ha igenis mer zsákon kívül más is felvenni és nevetni, akkor senkinek nem jut majd eszébe kigúnyolni. Ellenkező esetben meg nem számít neki a gúny. Ugyanez vonatkozik az öregségre is, amit szeretnénk szépen becsomagolni, megsimogatni, mégse lehet, mert azzal, hogy szebb jelzővel illetjük a kort, nem lesz belőle kelendőbb állapot.
Az a nő, aki fel meri vállalni, hogy nem akar gyereket, vagy szereti a karrierjét, nem az ördög öreganyja. Egyszerűen kilép a sorból, és azt teszi, ami neki megfelel. Milliók mennek tönkre a nap minden percében a konvenciók és a lehetetlen elvárások miatt. Beleroppanni sose éri meg azokba a véleményekbe, amelyek úgy hullanak le rólunk, mint őszi levél a fákról. Higgyük el, hogy mások ránk fröcskölt szavait percek alatt elfújja a szél, ők meg nem is emlékeznek rá, hogy bántottak bennünket, mi pedig évekig őrlődünk miattuk…Kinek jó ez?
Az a nő, aki ma mer színes ruhát felvenni, akinek nem hosszú haja, nincs műszempillája, szinte kuriózum. Pedig egyik se különleges dolog. Élhetünk műkörömmel, műmellel és bármivel, ha nekünk az örömöt ad. Hogy ki mit gondol, legyen az ő dolga. A világ attól lesz érdekes hely, hogy sokfélék vagyunk. Merjünk azok lenni, és ne rettegjünk a színektől, a különleges, bohókás holmiktól, mert bármekkora közhely is, egyszer élünk.
Az önazonos nőt azért szeretjük, irigyeljük, mert mer önmaga lenni. Van bátorsága úgy lépni ki az utcára, ahogy másoknak nincs. Ha akarja utazik, vagy szőni tanul, esetleg nyelvtanfolyamra jár, de nem hagyja, hogy a világ skatulyába rakja. Nemcsak egyszerűen nők, anyák, nagymamák, munkatársak vagyunk, hanem mind együtt. Ahogy barátok, szomszédok, szeretők és betegek, szomorúak vagy élettelteliek. Ha mindezt figyelembe vesszük, ha nem félünk élni, csak azért, mert mások megbélyegeznének bennünket saját gyávaságuk és tehetetlenségük miatt, akkor már sokat tettünk önmagunkért.
A mai világban a régi fontos értékek közt elveszőben a másik megbecsülése és értékelése, ahogy sok más is. Ha szembe megyünk ezzel, ha azt mondjuk, márpedig mi lila hajat, piros nadrágot, óriáskalapot akarunk hordani, mert nekünk az tetszik, tegyük meg. Becsüljük magunkat annyira, hogy nem döngöljük földbe naponta vágyainkat, álmainkat. És másét se, csak azért, hogy ne fogjon el bennünket a sárga irigység. Attól a világ nem lesz jobb hely, hogy másoknak rosszat kívánunk, és nekünk se lesz szebb a napunk, ha leszóltunk valakit.
A nő legyen csak erős és bátor, de főleg akkor, ha kedvességről, figyelemről és törődésről van szó! Lehet is! Ez érvényes önmagára és másokra nézve is.
Kép forrása: Pinterest
