A szerelem almafája 11. rész – Tom és Jerry

"Magának küldték! – közölte egészen vékony gyerekhangján.  – Valaki nagyon szereti magát! Nézze, rózsák!"

Ahogy közeledett a falu felé, egyre idegesebb lett. A fájdalom és a feszültség elegye ráült a mellkasára. Érezte, hogy alig kap levegőt. Mit akar ezen a helyen? Miért hitte, hogy ha ide visszamenekül, minden rendben lesz?

Van egy pocsék házassága, amelytől meg akar szabadulni, de ez nem jelenti, hogy a falu lesz a mentsvára. Vagy Tom. Tom csodálatos. Tudta, hogy szereti. Tiszta szívéből, ahogy az ember már éretten szeretni tud. Nem feltétlenül vággyal eltelve, hanem úgy, ahogy mindig is a szerelemre gondolt. Mélyen, erősen, és messze lángolóbban, mint ahogy valaha is gondolta.

Nem fontos, hogy pár napja ismeri, az sem, hogy alig tud róla valamit. A szíve rátalált, és mellé akarna telepedni, hogy összeforrjanak.

 
 

Ez azonban csak egy álom. Tom nem mondta, hogy Magyarországon akar maradni. Talán sejtette, de nem mondta ki. Vagy csak képzelte? Felesége van, meg egy lánya, szó sem volt arról, hogy elhagyná őket. Ő ott van otthon, nem itt. És ezzel Alma tisztában volt. Szíve mélyén tudta, nem közömbös a férfinak, de ez lehetett csak barátság a részéről vagy puszta szánalom. Voltak pillanatok, amikor meg volt győződve arról, hogy Tom akarja őt, hogy hasonlóképpen érez, de ez a pillanat gyorsan elmúlt. Mit mondhatna a férfi most neki?  Hogy hagyja el  miatta választott hazáját és családját? Ilyesmit sose tenne, még akkor se, ha megszakadna a szíve fájdalmában. Eleget szenvedett Viktor mellett. Tudta, mit jelent feleségként keserűen ébredni, úgy tenni, mintha élne, és összetörten lefeküdni, mert nem szeretik, nem becsülik.

Viktor mindig másnál kereste a vigaszt. Nem, a vigaszt nem, csak a pillanatnyi kielégülést. Ha valaha is kellett volna neki valaki, elhagyta volna őt. De sose volt szándékában, mert kényelmes volt házasságban élnie, és a megszokott unalmat nem szívesen cseréli az ember a friss bizonytalanságra. Viktor képtelen szeretni, és képtelen kötődni. Valahányszor új nőt szemelt ki magának, az csak addig volt érdekes a számára, amíg bűvkörébe nem vonta.

Ez nem volt titok előtte, hallotta egyszer-másszor telefonon beszélni, és megértette, hogy férje nárcisztikus jellemét semmi sem übereli. Ő önmagát szerette a legjobban. Minden egyes kapcsolatban addig volt nyugta, amíg a szeretői táplálták a hiúságát.

Többször talált üzenetet a telefonján, amit gátlástalanul megnézett, ha épp zuhanyzott a férfi. Az elején egy-két alkalommal számon kérte a nőket, de a férje mindannyiszor kimagyarázta a helyzetet, és úgy állította be, mintha ő egy komplett idióta lenne, aki ok nélkül gyanakszik. Utóbb már nem ment bele ilyen alantas beszélgetésekbe. Azt hazudta mindenkinek, hogy a házasságuk, ha nem is tökéletes, de rendben van.

Lassított, és megállt az út szélén. A falu csak pár száz méterre volt, de ő úgy érezte, nem bír tovább vezetni. Melege lett, és a szíve vadul vert. Az ájulás kerülgette, és olyan félelem tört rá, amilyen még soha. Zsibbadni kezdett a karja, és képtelen volt megmozdulni. A sötétség lassan bekerítette, és úgy markolta meg a testét, hogy alig kapott levegőt.

Vajon ez a halál, kérdezte magától? Vagy szívrohama lesz? Próbált volna a mellette lévő ülésre nyúlni, ott hevert egy vizes palack, de képtelen volt. Keze nem engedelmeskedett, miközben agyában lüktetett a vér. Ha eléri a vizet, megmenekül, suttogta. Lassan, csak pár milliméternyit mozdult a keze, de aztán a félelem megállította. Nem megy, mormogta egy belső hang. Meg fog halni, mondta egy másik. Ezért nem mozdult, hanem hagyta, hogy az ismeretlen erő legyűrje, és láthatatlanul az ülésbe szögezze.

Kinn sötét volt, épp olyan sötét, mint amilyen a föld alatt lehet… Ez volt az utolsó gondolata, aztán elájult.

Amikor magához tért, már kivilágosodott. Egy fehér szobában feküdt, fehér ágynemű közt. Meghaltam, mondta ki hangosan.

– Nem, asszonyom, ez csak a kórház! – szólalt meg valaki mellette. Egy nővér volt, aki épp azért érkezett az ágya mellé, hogy ránézzen.

– Hogy kerültem ide? – Alma körbepillantott, de a kórterem üres volt.

Nem tudom, én csak nemrég jöttem, de küldöm az orvost, ha lesz egy szusszanásnyi ideje.

– Ne haragudjon, de milyen nap van?

A nővér megmondta. Csak pár óra telt el azóta, hogy elindult otthonról.

– Beverte a kormányba a fejét? – kérdezte a barna, nagyon csinos nő. Alig lehetett huszonöt. A lánya lehetne, gondolta Alma. És milyen szép fényes a haja!

– Nem! – felelte gyorsan és felvillant előtte Viktor arca, amint lesújt rá az előszobában.

– Értem! – hangzott a bizonytalan felelet. – Akkor ne engedjem be azt az urat, aki behozta?

Alma szíve nagyot dobbant. A férje utolérte. Ő találta meg! Biztosan meglátta a kocsiját az út szélén.

– Ne, kérem, ne! – kiáltotta rémülten.

– Nyugodjon meg, inkább szólok a doktor úrnak, és nem hagyom, hogy bejöjjön.

Azzal kisietett, de azonnal belépett egy másik hölgy, és egy csokor virágot tett le az ágy melletti szekrénykére.

– Magának küldték! – közölte egészen vékony gyerekhangján.  – Valaki nagyon szereti magát! Nézze, rózsák!

Alma szeme kikerekedett. Fehér szellőrózsák bújtak meg a selyempapírban. Frissek és gyönyörűek voltak.

Úgy érezte, menten elsírja magát. Hiába menekült el, hiába akart messzire kerülni Viktortól, ő utolérte, megtalálta, és most mindenki szeme láttára úgy tesz, mintha aggódna. Ki fogja neki elhinni, hogy nem a kormányba verte bele a fejét, amikor rosszul lett? Vajon mi történt vele? Miféle roham tört rá?

– Jó napot kívánok, kedves Alma! Hogy érzi magát? – lépett a szobába egy alacsony, köpcös orvos. Arcán őszinte érdeklődés tükröződött.

– Jó napot! Megmondaná nekem, hol vagyok és hogy kerültem ide?

– Ez egy magánklinika, a Solar, és egy úr ide hozta az éjszaka közepén. Úgy sejtjük, pánikrohama volt, és olyan erős, hogy valamilyen ismeretlen oknál fogva elájult.

– Pánikrohamom? Nekem soha nem volt még olyanom! Azt hittem, ilyesmi csak azokkal fordul elő, aki végletekig ki vannak merülve.

– Pontosan. Vagyis a lelki tartalékaik fogytak el. Így reagál a szervezet a felgyülemlett feszültségre és fájdalomra. Pontosabban az is kiválthatja.

– Még sose hallottam a klinikáról – mondta Alma idegesen.

– Két éve nyílt, talán még nem terjedt el a híre. A kedves férje azonban tudott róla. Még jó, hogy azonnal idehozta.

Alma szeme megtelt rémülettel.

– Asszonyom, meg kell kérdeznem, a férje bántotta?

– Igen! – mondta halkan az asszony. – Kérem, ne engedjék a közelembe!

– Előle próbált elszökni?

– Ezt meg honnan tudja?

– Összeraktam a képet. Higgye el, itt nem érheti bántódás. Volt egy kis agyrázkódása is, javaslom, hogy maradjon bent egy-két napig.

– Doktor úr, nekem nincs pénzem erre a helyre.

– Nem kell aggódnia, a számlát már rendezték.  

– Előre?

– Igen. Valaki átutalta az ellátás összegét. Valószínűleg, bármennyire fájó is, a férje.

Alma nem hitt a fülének. Viktor, a jóságos? Te magasságos ég! Biztosan azért teszi, hogy ne váljon el tőle, és rávegye, hogy a házat mégiscsak adja el. Ennek már sose lesz vége? Az első könnycsepp ekkor buggyant ki a szeme sarkából.

– Sírjon csak, az segít! – mondta az orvos. – Akarja, hogy értesítsem a rendőrséget?

– Nem! – kiáltotta Alma. – Semmit se érne.

– Meg kell nyugodnia! A nővér majd hoz magának ennivalót, aztán aludjon.

– Köszönöm!

Az orvos megfordult és lassú léptekkel távozott. Az említett nővér, nem a fiatal,  kisvártatva egy tálcával nyomult befelé.

– Gyönyörű virágok! – jegyezte meg. A csokorhoz lépett, és a vázába tette, majd felemelte a névjegykártyát.

– Milyen vicces! – kiáltotta. – Egy macska van rajta! Ja, most látom, hogy ez Tom, a rajzfilmből!

Alma köhögni kezdett.

– Jaj, de figyelmetlen vagyok! Adom is narancslevet! Bocsánat!

– A kártyán egy macska van? – kérdezte Anna csillogó tekintettel.

Igen, asszonyom. Mondtam, a Tom és Jerryből a rosszcsont macska.

 

A szerelem almafája 12. rész – Hazafelé

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here