Rijeka (Fiume) neve senkinek sem cseng ismeretlenül, hiszen a horvát város történelme egy szakaszon összefügg Magyarországéval. Viszont kevesen tudnak arról, hogy a városban és környékén milyen nehéz sorban éltek nők, akik tejhordással keresték kenyerüket.
A tej- és tejtermékek városi ellátása a múlt században és előtte sem helyben történt. A tengerparti város a hegyek között fekszik, így nem alkalmas nagymértékű állattenyésztésre. Ám a szegények megoldották ezt a problémát is. A tejhordó asszonyok a Grobnik környéki tanyákról minden egyes nap lehozták hátukon a tejet, amely a nehéz edényekkel együtt 60-70 kilót is nyomott. 15 km-t gyalogoltak, egyesek még tüzelőt vagy más árut is cipeltek, csakhogy megéljenek valahogyan. Visszafelé, a hegynek fel is ugyanígy kaptattak, csak épp terhek nélkül. Ma már el se tudjuk képzelni, micsoda erővel és elszántsággal rendelkeztek, hiszen az év minden napján dolgoztak, még terhesen is. Sokan csak pár hetet pihentek a szülések után, és folytatták, ahol abbahagyták.
Az egyik legismertebb asszony, Tonka néni volt, aki a helyi legenda szerint 75 éves koráig hordta a tejet a városba. Talán a kollektív emlékezet megszépíti ezt a kort, nem tudjuk bizonyosan, de azt igen, hogy a hozzá hasonló tejesasszonyok rendkívüli erőről és teherbírásról tettek tanúbizonyságot. Antonija Reljacról, azaz a tejhordó nagymamáról sok helyen tesznek említést a helytörténeti iratokban. A városban egy szobor is készült róla. Talán nem fontos, hogy pontosan hány évtizeden át tette meg a súlyos kilométereket, amelyeket összeszámolva többször is megkerülhette volna a Földet, az azonban rendkívüli teljesítmény, amelyet ő és sok más sorstársa mutatott a világnak. Elképzelhetetlen ma már az az erő, amellyel ezek a tejhordó nők rendelkeztek.
Semmiképp nem érdemes összehasonlítani őket a ma élőkkel, de azért le kell szögezni, hogy a szegénység, az éhség és a kiszolgáltatottság évszázadok során mérhetetlenül nehéz terhek elviselésére kényszerítette a nőket. Ma, amikor máshogy nehéz, amikor másként éljük meg a világot, és az is máshogyan viszonyul a női szerepvállalásokhoz, jusson eszünkbe, hogy voltak olyan nők, anyák, feleségek, akik valóban képesek voltak a csodákra. Mi más lenne az, ha valaki naponta képes akár 70 kilónyi reményt lecipelni egy városba, és még abban se lehetett biztos, hogy mindent el tud adni? Kivételes emberekről beszélünk, akiket észre se vett a város, akik hozzátartoztak a mindennapokhoz, és amikor a városiak hazavitték a tejtermékeket, nem sokszor gondoltak arra, hogy Tonka néni éjfél után kelt, elkészítette a reggelit a családjának, megette az állatokat, majd megfejte a teheneket, hogy hajnalban útnak indulhasson, és legyen pénze a gyerekei élelmére, ruházkodására és iskoláztatására.
A város még aludt, amikor ő leereszkedett az ismert úton, amelyet a helyiek a Tejhordók útjának neveztek, és esőben, sárban, hidegben cipelte a nehéz edényeket, amelyek arra voltak hivatottak, hogy biztosítsák a mindennapi betevőt.
A Tejhordó nő szobra Rijeka egy kedves kis terén található. Aki arra jár, vessen rá egy pillantást. Megéri, mert voltak és vannak nők, akiknek ereje szinte elképzelhetetlen, ahogy fáradságos és végeláthatatlan munkája is.
Kép forrása: Wikipédia
