Az utóbbi évek kedvelt kifejezése lett a mamahotel. Biztosan ebből is van több csillagos, attól függően, hogy mennyire minőségi az ellátás és a kiszolgálás. Mi is a mamahotel?
Egy olyan szolgáltatás felnőni nem akaró tinik és fiatal felnőttek részére, amelyben a szülők teljes körűen kiszolgálják a csemetéjüket vagy akár többet is a szeretet nevében.
Hogyan működik? Az iskoláit befejező vagy éppen be nem fejező gyerek egyszerűen nem vállal felelősséget az életéért. Kevesli a fizetést mindenhol, ezért nem akar dolgozni menni, nem szívesen kel korán, még kevésbé szívesen keres munkahelyet, mert a munka neki nem önmegvalósítás. Nem akar belépni azok világába, akik éjt-nappallá téve güriznek, nem lesznek celebek és azon igyekeznek, hogy a tető megmaradjon a fejük felett ebben a mai zavaros világban.
A tanulmányok befejezése után vagy egyéb okok miatt egy ideig érthető, ha az ifjú családtag nem akar dolgozni. Pihenne, élvezné az életet, ha ehhez pénz is társulna. Borzasztóan kényelmes állapot az, hogy otthon az anyuka önként, dalolva felvállalja a cseléd szerepét. Takarít, mos, főz, kivasal mindent, persze emellett teljesít a munkahelyén is, mert tudja, hogy neki ez a dolga. Viszont a szerelmetes magzatja él a felkínált lehetőséggel és mindenféle kibúvókkal nem megy el dolgozni. Persze pihen, fáradt, sokat tanult…Talán így kezdődik a megértés. Meg a szeretet burka is körülöleli.
Az anyák csodálatosan meg tudják magyarázni azt, hogy miért válnak saját gyermekük kiszolgáló személyzetévé. Pl. azért, mert sajnálják a gyereket, aki kénytelen a mai világban élni. Sajnálják, mert nincsenek jó lehetőségei, mert a multik kizsigerelik a fiatalokat. Sajnálják, mert mai gyerekek fáradtak, túl sokat kell tanulniuk és nagyon nagy az elvárás feléjük. Ha rájuk néznek, nem a felnőtt, lusta embert látják a gyerekben, hanem a cuki aranyos kisfiúcskát, aki nemrég még a nyakuk köré fonta a kezét és hízelegve súgta, hogy szeretlek mama.
De a kis mucika időközben felnőtt. Bármilyen kegyetlen és nehéz minden, neki ezt dobta a gép. Ebben a világban ezen körülmények között kell boldogulnia. Sokan, hangsúlyozom sokan! és nem mindenki dönt úgy, hogy kitolja a felnőtté válás határát, mert kényelmesebb otthon maradni. Sokkal egyszerűbb, mint munkát keresni, megérteni, hogy a szülőknek sem az égből potyog a pénz. Természetesen az is nyilvánvaló, hogy nehéz munkát találni, még nehezebb pályakezdőnek lenni. Azt is érti az ember, hogy a korán kelés és a munkába járás nem a legkedvesebb elfoglaltságok egyike. De azért mégis…
És a mamahotel észrevétlenül megkezdi a működését.
Kezdetben ez nem feltűnő, mert a legtöbb szülő türelmes, elfogadja azt, hogy a gyereke nehezen kezd neki a felnőtt életnek. Nem is egyszerű az iskolapadból kikerülve megfelelni a rideg valóság elvárásainak.
De aztán múlik az idő… És nem változik semmi. Mert a gyerek, aki felett múlnak az évek, belekényelmesedik a helyzetbe. Nem kell számlákkal bajlódnia, nem kell gondoskodnia másokról, hisz még ő is gyerekstátuszban maradhat.
Mindehhez két fél szükségeltetik. Legfőképp a jámbor anya, akinek a szeretete végtelen. Ha ez még mártíromsággal is párosul, akkor a csemetének nyert ügye van. Sok nő úgy érzi, hogy ez a fajta segítés a végtelen szeretet jele. Miért ne tenné, hiszen az ő vére? Eddig is mindent megtett érte. És ez így is van. És ez csodálatos is, csak már a gyerek nem 3, 5 vagy 11 éves, hogy mindenben a mamára szorul.
De most, 25-30 évesen, még otthon (mert hát a lakásárak a csillagos égig érnek), pontosan tudja, hogy kihasználja a felkínálkozó lehetőséget.
A szülő nem teszi ki, sokáig nem lázad, mert az ő gyereke,, mert a szeretetébe ez is belefér, de nem számol azzal a következménnyel, hogy ez az állapot elhúzódik. Nem segíti a leválást, nem sürgeti az önállósodást, mert úgy érzi, hogy ettől ő rossz anya vagy apa. Pedig azt hangsúlyozzuk legtöbbször, hogy az életre nevelünk. Mégsem hagyják sokan, hogy a gyerekük éljen, hogy megtapasztalja azt, hogy vannak nehézségek, de küzdeni kell. Nem fogadja tárt karokkal az új munkahelyen a főnök… Bizonyítani kell, letenni valamit az asztalra, hogy talán cseppenjen egy kis elismertség feléje.
Nagyon nehéz ezt megértetni, elfogadtatni a gyerekünkkel. Ő pontosan tudja, hogy érzelmileg kiszolgáltatott a szülő. Gyötri a lelkiismeret-furdalás hogy a gyerekét legszívesebben kitenné a zord világ kihívásainak. Nagyon sokáig tart megértenie és elfogadnia, hogy a gyereknek a saját útját kell járnia, ha végre sikerül megtalálnia. És akkor is szereti, ha elengedi a kezét. Bár úgy tűnik, mintha éhes oroszlánok közé lökné, mégsem ez történik.
Ha nem engedi felnőni, akkor a gyerek (és itt nem a kisgyerek az, akiről szó van, hanem a fiatal felnőtt), képtelen lesz később elboldogulni, teszem azt a szülők elvesztése után.
El lehet engedni a gyerekünk kezét szépen, megértéssel is. Még akkor is, ha a gyerek kézzel-lábbal kapálózik ellene, hiszen csak annyi történik, hogy a saját lábára kell állnia és élnie kell a saját életét. Belátom, nem könnyű ezt. Nem lehet sommásan azt mondani, hogy majd alakul valahogyan…De mégis. Hiszen alakulnia kell, mert tenni fog érte. De csak akkor, ha biztosítjuk mindenkori támogatásunkról, feltétlen szeretetünkről, de a kezét kibújtatjuk a miénkből. Ha egyévesen talpra tudott állni egy-egy huppanás után, most is így lesz.
Csak legyünk bátor szülők és ne üzemeltessük a mamahotelt a szeretet nevében! Becsapunk ezzel mindenkit, legfőképpen önmagunkat. Tudom, fájdalmas mondatok ezek…De merjünk nagyot lépni!
Szezám, zárulj!
fotó: Pinterest
