Az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad, újat osztanak a világ-magazinból.
(Gárdonyi Géza)
Az utóbbi évtizedekben jóval többet törődünk a testünkkel, mint régebben. A kozmetikai szereket gyártó cégek évente milliárdokat sepernek be épp emiatt. A test az a burok, amely alatt lakik a lélek, a szív, és ami mögött tanyázik a szellem. Mind nagyon fontos, de láthatatlan kívülről. Ezért egyre inkább azzal foglalkozunk, amit meg tudunk mutatni. Félreértés ne essék, nagyon fontos, hogy törődjünk testünk állapotával, egészségével, elengedhetetlen, hogy fittek maradjunk, ameddig csak lehet, mert jobb közérzetet biztosít.
Amivel azonban most szeretnék foglalkozni, az a nők teste. Mindig is előtérben voltak e téren a nők. Minden gyúrás és egyéb sport nélkül is szexis volt egy ruha alól kikandikáló boka, térd, váll, hogy a melleket ne is említsem. Sokan eszközként használták és használják ma is. Valljuk be, a nők bizony élnek természet adta adottságaikkal, és nem kevesen érvényesülnek azáltal, hogy szépek vagy különlegesek.
A női testek mindig is a férfi agyak és szemek kereszttüzében voltak, és még ma is bőven vannak olyan országok, ahol rettegnek a látványától. Persze nem szó szerint, de igyekeznek elrejtetni a nőkkel, nem hagyják, hogy idegen szem rájuk szegeződjön, és azt sem, hogy a nők magunk rendelkezzenek azzal, mit szeretnének kezdeni velük.
A nyugati világban felerősödött a magamutogatás, lépten-nyomon találkozunk hiányos öltözetű nőkkel, akik óriásplakátokon hirdetnek úgymond bármit. Ha az utcán sétálunk, akkor is láthatjuk, hogy sokszor alig valamit takaró ruházatban járnak-kelnek. Vajon vonzó lesz-e azáltal egy nő, ha túlságosan közszemlére teszi magát? Okvetlenül fontos megmutatni a derekunkat, fenekünket, dekoltázsunkat? Természetesen mindez nem újkeletű, gondoljunk csak a fűzőkkel felnyomott mellekre. Érdekes módon az idő tájt a boka inkább volt takargatni való, mint mondjuk a kebel. Mégis érdemes elgondolkodnunk, hogy vajon mekkora ereje van a látványnak, amit egy szép test nyújt. Biztosan kellemes, ingereket kelt, de csak akkor, ha ízléses, és nem hajlik át közönségességbe. Ha megnézünk valakit alaposan, biztosab az elsők között van a bőre. Millió kozmetikum hirdeti, hogy csodát tud művelni vele, és mind tudjuk, hogy az öregedés megállíthatatlan. Kemény munka eltüntetni a striákat és a narancsbőrt is. Ihatjuk literszámra a kollagént bizonyos kor után, nem beszélve a genetika hatalmáról.
Egy gondolat erejéig visszatérve a női magamutogatásra: sokszor szoktunk ellenségesen nyilatkozni azokról, akik kihívóbbak a kelleténél. Vajon ők felkínálják magukat a férfiaknak? Jogot formálhatnak rájuk csak azért, mert rövidebb a szoknyájuk vagy kivágottabb a felsőjük? NEM, SOHA!
A nyugati társadalmakban a nő aránylag szabadon rendelkezhet a teste felett, ez azonban nem jelenti, hogy bárki bármilyen módon gyalázhatja. Hiába jár-kel valaki az utcán igen lenge öltözékben, nem szabadna elszenvednie trágár megjegyzéseket. Nincs kiírva a fejére, hogy szajha, vagy szidható, bántható. Gyakran hibáztatjuk az ilyen nőket, ha erőszak áldozatai lesznek. Pedig jól tudjuk, hogy nemcsak azokkal fordul elő, hogy megtámadják őket, akik csinosak, vagy kihívóbbak. A beteg elme nem ezzel törődik, és ha bántani akar, akkor nem a ruházatot figyeli. A divat a maga nyers valóságában mindig is arra késztette a lányokat, asszonyokat, hogy egyre többet mutassanak meg magukból. Gondoljunk csak a miniszoknyák korára, vagy a fürdőruha evolúciójára. Érdekes módon, a férfiakat sose hibáztatjuk, amikor levetkőzve, akármekkora hasmérettel flangálnak az utcán, pedig egy-egy test nem mindig nyújt esztétikailag gusztusos látványt. Amíg a világ, a reklámok azt sugallják, hogy a test eladható, megvehető és mutogatása célszerű, addig a nők meg is teszik, pláne, ha valóban gyönyörűek. Ez azonban nem jelenti, hogy csak abból állnak, és nem esik nekik rosszul a füttyögés, beszólogatás, vagy egyéb inzultus, ami éri őket. Nyugodtan lehetne azt mondani erre, hogy akkor öltözzenek másképp, de amikor elkezdődött azon ruhák kora, amely alól kivillant a boka, majd később a comb is, akkor se voltak jobbak vagy rosszabbak a lányok, és a társadalom akkor se kezelte őket finomabban.
A női test a maga szépségével, vonzerejével amióta a világ a világ, festők vásznára kívánkozott, szobrok készültek róla, és millió fényképen tűnt fel. Érdekes módon, hiába lehet egy férfi sármos, izmos, mégse árulnak férfiakat hirdető újságokat tucatszám.
A nők testével a nőknek kell rendelkezniük, mert nem arra születtek csak, hogy szexisek, kívánatosak legyenek. Csodálatosak akkor is, ha közel sem tökéletesek, mert képesek kihordani magukban egy új életet. Nyúlnak, rugalmasak, feszesek, és idővel meg is ereszkednek. Mégis a maga nemében minden nő különleges, mert a lelke mélyén tudja, hogy nem a külseje fontos. Ezért fáj annyira, ha valaki csak azt látja bennük, ami kívül van. Tisztelet a kivételnek, mert sokan vannak, akik nem akarják láttatni a belsőt. Talán, mert nincs is. Mégis fontos tudni és elfogadni, hogy egy test se közpréda, nem arra szolgál, hogy egyesek minősítsék, vagy felmagasztalják.
A test egy burok, amely tökéletesen védi az életet, amelyet magunkban hordunk. Olykor érdemes erre is gondolnunk, ha könnyedén ítélkezünk.
Kép forrása: Pinterest
