Határozott léptekkel elindult a lány felé. Már messziről megütötte fülét a magyar beszéd. Alex apját, Mr. Biget leszámítva nem gondolta volna, hogy azonnal ismerős nyelvet hall. Egy női hang egy másikkal veszekedett. Az idősebb hang indulatosan odavágta a másiknak, hogy az gyáva és élhetetlen.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Amikor egészen közel ért hozzájuk, megtorpant. Csak nem állíthat oda, hogy annyit mondjon, hopp, mi ismerjük egymást, nemrég majdnem a kocsim elé vetetted magad. Gyerekesnek tűnt az elgondolás, még ha a lány mindig úgy villant fel előtte, mint aki védelemre szorul. A szemében csak szomorúságot látott eddig. Ezt meg nem teheti szóvá, faragatlanság lenne.
Inkább megfordult és visszagyalogolt a szobájába. Összeszedte a holmiját és a Google útmutatója alapján elindult új, olcsó szállást keresni a közelben. Pillanatok alatt kijelentkezett a recepción, fizetett és távozott. Csomagjait a megőrzőben hagyta.
A parkon túl, a hatalmas kapun kívül egy valótlanul színes élet tárult szeme elé. A kanyargós út, ami Denpasar központja felé vezetett, tele volt motorossal. Balin nincs tömegközlekedés, ezért ez nem meglepő, de a több száz motoros látványára akkor is rácsodálkozott. Mivel még nem volt alkalma bérelni egyet, az volt az első, hogy elindult keresni egy kölcsönzőt.
A meleg egyre jobban rátelepedett a bőrére, és a pára kezdett nehezen elviselhető lenni. Viszont a tarka tömeg, amely az utcán hullámzott, minden kellemetlenségért kárpótolta. Az emberek nem siettek, és nem érződött rajtuk az a feszültség, ami otthon egy sima hétköznap szinte mindenkit kiborított. Az első robogós helyen átszámolva ezer forintért bérelt egy fekete, néhol karcos, horpadt járművet és felpattant rá.
Úgy döntött, a tengerparton keres szállást, de nem akart messzire kerülni a szállodától, mert Bali hírhedt volt hatalmas dugóiról.
A telefonos útmutatót követve egy fából készült házsor előtt fékezett húsz perccel később, amely a hatalmas pálmáktól, kúszónövényektől nehezen volt észrevehető. Egy apró, ráncos öreg hölgy totyogott ki hozzá, és arcán széles mosollyal próbált valamit elmagyarázni, de Milán nem értett egy szót sem balinézül. Kicsit tanácstalanul nézett a nénire, aztán a furcsa, faragott szobrokra, a meztelen és ijesztő kőből készült kőhölgyekre, akik a bejárat mellett várták a vendégeket. Ekkor a szomszédos házból kilépett egy lány hosszú, narancssárga szoknyában, amely karcsú dereka köré fonódott.
Az öregasszony arca felderült és magához intette.
– Tania! – mutatta be Milánnak.
A lány bólintott, azonnal tudta, mi a probléma. Angolul szólalt meg és lágy, dallamos kiejtéssel beinvitálta a fiút. Milán soha hozzá hasonló szépséggel nem találkozott. Fekete haja szinte derekáig ért és ívelt szemöldöke alatt a világ legkékebb szeme ragyogott a bali napsütésben.
– Jöjjön, mutatom a házat! – mondta. – A nénikém szívesen látja, és nagyon boldog, hogy bennünket választott.
Milán szintén mosolygott és nem tudta levenni a szemét a lány bájos arcáról.
A ház apró volt, két pici szobából és egy fürdőből állt, amelyben zuhanyzó és egy nem túl szép vécé volt. Az egyik szoba félig konyha volt, de szó szerint. Egyetlen luxussal rendelkezett kizárólag az egyszerű ággyal, tarka szőnyeggel és millió virággal díszített házacska: volt benne légkondi. Ez a lehető legjobb dolog volt, amit az ember elvárhat ezen a szigeten. Nem gondolkodott, rögtön megtetszett neki a hely, mellesleg sejtette, hogy nem fog sokat időzni a házban.
Egyelőre egy hónapra bérelte ki, de már ennek hallatán is felcsillant az idős hölgy szeme. A bérleti díj nevetséges volt az otthonihoz képest, de itt Balin a biztos megélhetést jelentette méghozzá nem alacsony színvonalon.
– Megfelel? – kérdezte a lány még egyszer.
– Igen, tökéletesen.
– Azért azt el kell mondanom, hogy itt nem ritkák a hívatlan vendégek. Olykor csótány vagy gekkó teszi a tiszteletét… De ez a szigethez hozzátartozik.
Milánt nem igazán ijesztette meg a gondolat, inkább az járt az eszében, milyen régen nem volt nővel, és mennyire szívesen lenne ezzel a csodálatos testű bali istennővel, aki szemérmesen félreállt, amikor kitárta neki az ajtót.
Tania akaratlanul is belepirult a fiú leplezetlen csodálatába. Mégse ájult el tőle, tudta, hogy a külföldiek csak az egzotikus lányt látják benne, így nem hitte el, hogy valóban tetszhet valakinek. Különben is arra tanították, hogy a férfiakkal jobb óvatosnak lennie, mert a szándékaik ritkán tiszták.
Az öregasszony fellélegzett. Végre valaki, aki átsegíti őket ezen a nehéz időszakon, amikor egyedül maradt, férje váratlanul elhunyt, a fia pedig elhagyta az országot azzal, hogy világot akar látni és neki nem Bali a világmindenség.
Milán kifizette előre az egy hónapot és úgy döntött, visszamegy a holmijáért, amit a megőrzőben hagyott.
Tania végigmérte, ahogy hátat fordított neki és lesétált a lépcsőn. Megállapította, hogy az idegen, aki magyarnak mondja magát, mérhetetlenül jóképű. Barna szeme, barna hullámos haja, amely elöl a szemébe lógott, azonnal elvarázsolta. Amikor végignézett a fiú hátán, és a rátapadó pólója alatt felsejlett izmait is észrevételezte, gyorsan lesütötte a szemét. Tudta, hogy ez a fajta vizsgálgatás nem illik hozzá, és ha nagynénje belelátna a fejébe, alaposan megszidná.
Így viszont elmosolyodott és megigazította hajában a szépséges sárga virágot, amellyel tele volt a sziget. Ha az istenek is úgy akarják, akkor ez az idegen biztosan észreveszi őt, gondolta türelmesen.
Milán elégedetten ült vissza a robogóra. A bal oldali közlekedés bár szokatlan volt, a közlekedési morál meg pláne, ennek ellenére épségben visszaért a szállodába. A helyiek azt tartják, hogy kétféle robogós létezik Balin: akinek volt balesete, és akinek lesz. Ez azért nem tűnt biztatónak.
Ahogy felgyalogolt a kavicsos úton végignézett a vendégeken, akik színes koktélokat kortyolgattak apró asztalok mellett, erős izgalom lett rajta úrrá. Pár nap és itt fog dolgozni. Ha minden jól megy, bemutathatja a tudását is.
A recepciónál meglepetésére jövendő főnökébe futott bele.
– kiáltott fel az. – Volna egy percre rám?
– Persze, uram.
– Látom, már ki is költözött és ezt remekül tette.
– Már találtam is szállást, nem is kellett sokat keresgélnem.
– Maga nagyon rátermett, úgy látom.
– Köszönöm, de a net mindenben segít…
A férfi tarka ingjében, amelyen flamingók álldogáltak a tóparton, legyintett.
– Igaz, csak a lustaságon nem… De hagyjuk. Azt szeretném tudni, tudna-e holnap kezdeni? Kevesen vagyunk, nem bánnám, ha beleszokna gyorsan, mert a pénteki fogadás nagyobbnak ígérkezik, mint gondoltam, nem akarok semmiféle gikszert.
– Persze, örömmel. A turistáskodás ráér.
– Ebben igaza van, de Balit muszáj bejárnia, nem élhet itt úgy, hogy nem ismeri a helyi viszonyokat. Akkor holnap délután kettőre várom, esti műszakot fog vinni. Akkor majd bemutatom mindenkinek, addig meg kalandozzon még, vagy keresse fel valamelyik strandot. Remekül lehet errefelé snorkelezni.
Milán elmormogott egy igent és azon gondolkodott, van-e kedve úszni vagy snorkelezni, esetleg feltérképezi lakóhelye környékét. Még mindig fáradt volt, az időeltolódást nem akarta könnyedén megszokni a szervezete.
Elköszönt és felkapta a táskáját. A lemenő nap fényében elégedetten baktatott le a lépcsőn, amikor váratlanul kisebb sikoltás ütötte meg a fülét. Szétnézett, de nem látott semmi szokatlant. Mielőtt azonban tovább ment volna, a bokrok takarásából feltűnt a lány, aki pár órával ezelőtt valakivel vitatkozott. Sántítva közeledett. Milán nem tétovázott, elindult felé. A lány lehajolt, a bokáját tapogatta, és nem vette észre a közeledő srácot.
Folytatás csütörtökön
fotó: Pinterest
