Olívia hetek óta nem látta férjét, és rádöbbent, hogy mélységesen csalódott benne. Önmagában is. Nemcsak azért, mert hiányzott neki, hanem az bántotta, hogy Tamás, aki a saját bevallása szerint szereti, nem kereste. Azt azonban nem tudta, hogy anyja tiltotta meg neki, de ez egy másik történet. Úgy érezte, az apja után következett időszak élete valódi fordulópontja lehet, és minden igyekezetével arra koncentrált, hogy sor kerüljön a műtétre, amely után Bloody Maryből egyszerű, hétköznapi lány lesz.
Többször beszélt telefonon az orvossal, és bár személyesen nem találkoztak, bizalmat szavazott neki. Millió véleményt olvasott róla a honlapján, és nem akarta azt gondolni, hogy fizetett kommenteket lát. Volt belőlük vagy ezerkétszáz, annyi ember nem tévedhet. Így, amikor elérkezett az idő, repülőre ült. Már a reptéren észrevette, hogy van, aki rajta felejti a szemét. A folt, amely elcsúfította, nem kerülte el senki figyelmét, és sokan nem tudták levenni a szemüket az arcáról.
Stockholm, a tiszta és rendezett város, azonnal lenyűgözte. Már érkezéskor tapasztalta, hogy egy másik világba érkezik. Az emberek mosolyogtak, és ezt jó jelnek vette. Nem olyan kötelező-amerikai mosoly volt, amit rajtuk látott, hanem valódi, amely mögött nyugalom lakozott. Taxiba vágta magát, és bár még nyolc óra sem volt, feltűnt neki, hogy sokkal kisebb a forgalom és a tülekedés, mint odahaza.
Egy egészen aprócska panzióban foglalt szállást, ahol lábadozni akart. Nem volt kíváncsi senkire, és remélte, hogy őt se fogja keresni senki anyján kívül.
Dr. Olsson tizenegyre várta, így még volt ideje megreggelizni és rendbe szedni magát. A panzió a város szívében volt, mégis eldugott helyen. Fehér falai szinte beolvadtak a tájba, egyedül csak a kertje tűnt különlegesnek. Egyelőre azonban nem sok minden virágzott. Egy idős házaspár üzemeltette, akik csak azért nem hagyták abba a munkát, mert attól féltek, nem tudnak mit kezdeni az idővel, amit a nagy szabadság adna. A hölgy, Mrs. Holm, törékeny asszonynak látszott, de amikor megszólalt, Olívia azonnal tudta, hogy ő viseli odahaza a nadrágot. Nem volt tolakodó, de azért érdekelte magyar vendége, aki egyedül érkezett. Amikor meghallotta, hogy mire készül, megsimogatta a karját.
– Maga nagyon bátor, és higgye el, meg fogja érni! – mondta. – Ne haragudjon, ha bizalmaskodtam, de a lányomra emlékeztet. – Azzal megfordult és elsietett.
Olívia érezte, hogy nem kérdezhet tőle semmit, különben is jólesett neki, hogy egy vadidegen bátornak tartja. Vajon Tamás mit szólna hozzá, ha tudná, hogy rászánta magát a műtétre? Fura szerzet a szív, mondta magában milliószor, és átkozta is, mert képes volt egy olyan férfit elfogadni, akinek mástól vagy gyereke, aki feléje se néz, és hagyja, hogy egyedül vívja meg a csatáit. A reggeli után a szobájában még egy pillantást vetett üzeneteire, majd lezuhanyozott és átöltözött.
Dr. Olsson rendelője éppen olyan volt, amilyenre számított. Tágas, világos és modern. Minden átláthatónak tűnt, és kettő perc múlva már az ötvenes, enyhén kopaszodó, de még sármos doktor előtt ült a széken, aki megnyugtatta, hogy két hónap múlva rá sem ismer majd önmagára. Ezt a két hónapot azonban nem könnyű eltölteni, ha nem kap segítséget. Így még egy pszichológust is ajánlott, majd kitűzték a műtét időpontját.
Amikor elmagyarázta neki a lépéseket, Olívia kikapcsolta az agyát. Különben se értett mindent pontosan. Az járt a fejében, hogy hatvan nap múlva új ember lesz. Olyan, akire a kutya se fog figyelni, nem vizslatják titokban, és nem súgnak össze a háta mögött. Erre várt, amióta eszét tudta. Amikor Dr. Olsson befejezte, bólogatott, és kifizette a vizit díját, ahogy a műtét egész költségét is.
Két nap múlva minimális izgalommal feküdt be a klinikára. Úgy érezte, jól döntött, ha hagyja, hogy megváltoztassák az arcát, az életét, még akkor is, ha ez fájdalmakkal járt.
A műtét tökéletesen sikerült, közölték vele. Pár napig még pihennie kell, majd jön a lábadozás, amely alatt figyelemmel kísérik. Olívia nem akarta tükörben látni önmagát, ezért amikor jóval később kiment a mosdóba, fel se emelte a tekintetét. Két hónap, suttogta, és boldog volt.
Tamás ezalatt égen-földön kereste, de anyósa mindig kitalált valamit. Hol azt mondta, nem akarja látni, hol meg, hogy éppen elutazott a rokonaihoz. Volt, hogy arra hivatkozott, hogy kimerült. A legvégén azt találta ki, hogy Torontóba ment, és kérte, hogy senki nem hívja fel. Egyedül akar lenni. A férfi nem értette, hiszen, ha válni akar, a részleteket mindenképpen meg kell beszélniük, ha meg nem, azt is. Hiányzott neki a régi élete, de azért bejárt dolgozni, és rendszeresen látogatta a kislányát. Léna szüleiről nem hallott. Ettől megkönnyebbült.
Hétfőn reggel, amikor még borotválkozott a csendes kis lakásban, amit egy zsákutcában bérelt, megcsörrent a telefonja. A számot nem ismerte, kedve sem volt felvenni. Mégis megtette. Egy ismeretlen nő hívta fel azzal, hogy Léna kórházba került, és a kislányára ő vigyáz, amíg érte nem tud jönni. Tamás kezében megállt a borotva. Elkezdődött, mondta magában. Hamarabb, mint számított rá. Mimi pedig egyedül volt egy idegen nőnél, aki Léna szomszédja. Megtörölte arcát, kapkodva felöltözött, és érte indult. Magához kell vennie, ezzel tisztában volt. Nem félt tőle, de azért izgult.
Az apák ilyenek, morogta. Ő sem volt jobb, mint a sajátja, de eldöntötte, ezen változtatni fog. Jelen lesz a mindennapjaiban, és nem fogja hagyni, hogy szomorú legyen, ahogy azt sem, hogy édesanyját elfelejtse.
Folytatjuk…
Fotó: Thirdman : https://www.pexels.com/hu-hu/foto/emberek-no-feher-kereses-5327584/
