Komló kicsi város, Baranya szívétől pár kilométerre helyezkedik el. Nagy a munkanélküliség, és a sokgyerekes család. Ennek szinte egyenes következménye, hogy nagyon sok hátrányos helyzetű gyermek él a környéken. Vén Zoltán kickboksz edző és egyesületi vezető gondolt egy merészet, és megvalósította az álmát, amelyben kevesen hittek: létrehozott egy edzőtermet, ahova olyan gyerekek is járnak, akik máshol a közelébe se kerülhetnének egy bokszkesztyűnek, vagy bokszzsáknak. Vele beszélgettem a munkájáról, a sportról, a gyerekekről, és az álmairól.
Sz. L:.-Mikor kezdtél el a boksszal és a kick-boksszal foglalkozni?
V.Z.:-A küzdősporttal 21 évesen kezdtem el foglalkozni. Kickbox-al kezdtem. Én még abba a generációba tartozom, akik Bruce Lee-n nőttek fel és Van Damme filmeken. Minden vágyam az volt, hogy ezt csináljam, de nem volt se lehetőség, se idő, és a körülményeink se engedték meg, hogy eljárjunk edzésekre. Nem volt könnyű gyerekkorunk! A huszas éveimben értem be arra, hogy elköteleződjek a küzdősport mellett. Persze tizenévesen jártam konditerembe, foglalkoztam magammal, de a küzdősport csak később jött be az életembe. ,,
Bugyik Gyuszi barátom az egyesület tiszteletbeli vezetőségi tagja nagyon jó eredményeket ért el ebben a sportban, európai és világszínvonalon is, ő volt a példaképem. Kellett egy élő ember is aki példa tudott lenni a filmen látott példaképek után.
„Az rendben, hogy van Van Damme, és Bruce Lee, de kellett egy élő ember is példaként. Ez volt ő.”
Néha elgyengültem, jócskán voltak hullámvölgyeim. Akkor egy időre mindig abbahagytam, elmentem inkább terembe kondizni, de végül valami mindig visszahúzott a kick-bokszhoz. És az is tudtam, hogy van, amikor nem is megy jól, erőltetni kell. A sport ilyen. Aztán persze thai-boxoltam is, szóval sok mindent kipróbáltam.
Ezt a sportot két helyen lehet igazán kamatoztatni: versenyen vagy az éjszakában. Én ez utóbbiban dolgoztam egy biztonsági szolgálatnál, és ott tudtam hasznosítani mindazt a tudást, amit a sportból tanultam. Ám ez a házasságomból és a magánéletemből elég sokat elvett, és nyugodtan mondhatom, hogy az utóbbi három évben, mióta megalakítottam a klubbot, száz százalékig ez az életem.
Sz.L.:-Kicsit előre szaladtunk. Hogy indult a klub?
V.Z.:- Komló kicsi város. Volt egy pince, ahova a komlói bunyósok jártak edzeni, nagyon zord körülmények voltak, de profi bokszolók jártak le. Nagyon sokat tanultunk egymástól, és azt a magabiztosságot, amit az a tudás ad, amit tőlük tanultam, használtam a munkám során.
Sz.L.:- Komló, Pécs mostohagyermeke. Eléggé a peremen van.
V.Z.:- Igen. Most egyre inkább. De tettük a dolgunkat, és azt hiszem jó helyről tanultam amit tanultam. Edzők voltunk, és tanítványok egyszerre. Nagyon élveztük. A mozgás, a baráti légkör sokat fejlesztett rajtunk, és láttuk milyen szívvel csinálták a nagyok. Mert Komló valamikor Dél-Dunántúl boksz fellegvára volt.
Sz.L.: -Szívügyed Komló?
V.Z.: -Maximálisan. Elmehettem volna külföldre, vagy a fővárosba, de nem akartam. Lehet hogy sokkal jobb életem lenne, de azt hiszem itt van az én helyem.
Sz.L.: -Mikor fordult meg a fejedben, hogy saját termet indíts?
V.Z.: -A motiváció 18 év alatt épült fel. Voltak próbálkozások, nagy nevek, akik ugyanezt megcsinálhatták volna, de ilyen felszereltséggel nem rendelkezett egyik sem. Ez a klub arról szól, hogy a gyerekeknek megismerhessék ezt a küzdősportot. Akár versenyezhetnek is, hiszen utánpótlást próbálunk fejleszteni a szakosztálynak. Ez a dolog hivatalos része, de amit a sport ad a hátrányos helyzetű városban élő gyerekeknek, azt tényleg csak egy edzőteremben kapja meg. Viszont én nem azt nézem hosszú távon, hogy komoly bunyós legyen, és minél több kupát, érmet hozzon a klubnak, hanem azt nézem, hogy egy jó ember legyen belőle. Mert ha az lesz, csak akkor jönnek az eredmények. Ha hűséges lesz a klubhoz, akkor hűséges lesz a családjához, a szüleihez, testvéréhez, vagy a majdan alakuló családjához. Ha meglesz az edzettsége, az úgy gondolom ad neki alázatot, magabiztosságot, problémamegoldó képességet.
Sz.L.: -Hoztak már hozzád viselkedésproblémás gyereket?
V.Z.: -Majdnem mindig valami hiányt kell pótolni. Nem feltétlenül azért hozza a szülő, hogy kick-bokszos legyen. Nekem az a lényeg, hogy képes levenni a lábamról azzal, hogy elszántan, szívvel végigkíséri amit mondok neki, és lehet, hogy esetlen, hogy nagyon béna, azt se tudja melyik a jobb vagy a bal keze, de látom rajta az akaratot, és hogy hisz bennem. Tehát nem az a legjobb alany, aki a legjobban üt, hanem aki itt van, kiszámítható, lehet vele számolni, odafigyel, látom benne a hitet, és hosszú távon akarja csinálni, és tiszteletet ad nekem, a környezetének a barátainak, az itteni közegnek, be akar illeszkedni,.
Sz.L.: -A gyerekek azonnal elkezdik a bokszot?
V.Z.: -Abszolút nem. Fontos, hogy a gyerekek azt érezzék, hogy hazaérkeztek. Úgy is tanítom őket, hogy ez a második otthonuk.. Ha egy gyerek megszületik, majd megtanul járni, el kell járnia suliba, megtanul írni olvasni, de ez a küzdősport nem kötelező. Bármi mást lehet csinálni.
A gyerekek magát a sportágat választják. Kb 350 gyerek fordult meg itt. Sok gyerek azért jön le, mert ismernek minket. Ismernek a szülők, ismer a gyerek, megkapja a kis pofonját valahol, és megakar tanulni alázatosnak lenni, és van, aki kimondottan velünk akar edzeni. Vagy olyan, aki azért jön, hogy megvédje magát. Van, aki fogyni akar. És van, aki csak a közösségért. Aztán a kicsi gyerekek… 5-14 éves korig. Nem a gyerekek döntenek úgy. Talán tízből kettő. A szülők hozzák. Mert van, aki előtt nincs kép. A sport fegyelmet tanít. Alázatot. Apa külföldön dolgozik, vagy vidéken, vagy éppen nincs, és a gyerek nem kapja meg azt az apai szigort. Elkezdek beszélgetni a szülővel. Aztán a gyerekkel beszélek, leültetem, mert látom, hogy parázik, megkínálom üdítővel, még csokival is. Mert ha lejön, akkor még mindig a gyerek irányít. Látom, hogy míg beszélek vele, a szülő néz a gyerekre, és várja tőle a visszaigazolást. Folyamatosan ezt nézem mi a reakció. Hogy ki irányít. Később aztán idővel egy része lemorzsolódik. De aki marad, az általában sokáig marad.
Sz.L.:-Végül is milyen szerepet játszott benned az a gondolat, hogy tudod, milyen sors várhatna ezekre a gyerekekre, ha nem sportolnának?
V.Z.: -A Carbon Harcosok Klubja nem ezzel a szándékkal alakult. Szerettük volna Komló városával megszerettetni újra a küzdősportot. De amit én kaptam a régi bunyósoktól akik támogattak, edzéssel, át akartam adni. Idő kellett, mire beindult ez az egész. Volt, hogy én is fel akartam adni, mert nem úgy és nem annyian jöttek. Aztán ide gyűltek olyan gyerekek is, akiknek más sportolási lehetőség nem adatott meg.
Sz.L.: -Magánjellegű dolgokkal is fordulnak a gyerekek hozzád?
V.Z.: -Rendszeresen. És a szülők is. Kellett ez ahhoz, hogy a maximális bizalom kiépüljön. MI az utánpótlással foglalkozunk, és a nulláról indulunk. Nem bűnözőket akarok nevelni. Ha az első jelét meglátom, akkor elbúcsúzunk tőle. Az itteni hatóságokkal is együttműködünk. A bunyó fegyvernek is minősül. Komoly gondot okozhat ez, de nagyon fontos, hogy ezt a várost inkább ne gyengítsük, hanem erősítsük. Tanítom a gyerekeket, és ragaszkodnak hozzám. Hívok le nagyon komoly sportolókat, akiknek szintúgy van respektjük a gyerekek előtt.
Sz.L.: -Hány gyereket mentettél meg vajon attól hogy bűnözővé váljon? Volt-e olyan gyerek, akiről tudtad, hogy ha itt nem rendszabályozod meg, akkor bűnöző lett volna belőle?
V.Z.: -Szoktam ezen gondolkodni, nevek is vannak a fejemben. Pontos számot nem tudok mondani. Vannak olyan szülők, akiknek a gyereke már nem jár hozzám, ám ha meglátnak az utcán, odajönnek: figyelj Zoli, már nem jár oda a fiam, de benne maradt a gyerekben a munkád. Hogy alázatos legyen, tiszteletet adjon. Beállt egy életritmusra, és nem kell már menni pszichológushoz. Ezt úgy éltem meg, hogy a feleségem mellettem volt, és látta, hogy a sok idő amit elvettem tőlük, annak ez is az eredménye. Hála az égnek az eredményünk sok erőt ad.
Sz.L.: -Nem kellene ezt receptre felírni a problémás gyerekeknek?
V.Z.: – Lehet. De járnak hozzánk szülők is. Anyák, akik itt kikapcsolnak, jó hangulatban telik az edzés. Lehet, hogy mindenkinek jót tesz ez. Elengedi a napi gondokat, feloldódik, becsatlakozik a többiekhez. Fizikálisan és mentálisan is ad valami pluszt. Az edzés spártai, a hangulat nem,. A legnagyobb öröm, ha anyuka jön a fittbox aerobic-ra, és a gyereket hozza kick-bokszra. Még jutalom is jár érte.
Sz.L.: -Milyen jutalom?
V.Z.: -Én szeretek cukrászkodni. (a cikk írója ekkor nézett egy nagyot. Vele szemben ül egy sportos, kigyúrt kopasz férfi, aki kick-boksz edzéseket tart, és esténként azon töpreng, hogy milyen krémet csináljon a tortába) engem kikapcsol. A fejem rendbe teszi. Hozok le tortát, sütizünk, születésnapra is készítettem már, a jövő héten lesz majd megint egy ilyen nap.
Sz.L.:-Volt olyan tanítványod, akihez te mentél el, és rángattad el edzésre?
V.Z.: -Volt. Vasárnap reggel 6-kor mentem fel hozzá, vittem neki muffint aztán kirángattam az ágyból, és mondtam neki: na most gyere megyünk futni.
Sz.L.: -Ki az aki most a csapatból nagyon halad előre?
V.Z.: -Van egy nagyon komoly versenyzőm, a Tóth Dorina. Egy aprócska 42 kilós 16 éves kislány. Ő többszörös K1 magyar bajnok. Most szerezte a második címét. Kétszeres második helyezett kick-bokszban, eb második helyezett K1. Bekerültünk a világbajnokságba, és most megyünk a hétvégén. Szerencsére vannak támogatóink. A felnőtt tanítványaim közül kerültek ki. Van aki étellel, ásványvízzel támogat minket. Minden segítség jól jön. A versenyeztetés nagyon sok pénzbe kerül.
Sz.L.: -Mi az álmod? Hol látod a végét? Mikor leszel elégedett?
V.Z.: -Lehet hogy ilyen soha nem lesz. A célok magasabbak. Nem gondoltam, hogy profi bunyósok lesznek nálam. De neveljük az utánpótlást, ebből a közegből, amiben élek. Hátrányos helyzetből igyekszünk profi szintet prezentálni. A mai kicsik is esélyesek rá. Talán egy igazán profi bokszgálát szeretnék rendezni.
Az interjút ajtócsapkodás szakítja félbe, jönnek a srácok edzésre. Zoli szája mosolyba fut, elköszönök tőle, hiszen dolga van. Az utolsó órák vannak vissza az indulásig, a cél a világbajnokság. MI mást is kívánhatnék ennek a kitartó sportembernek, minthogy valósuljanak meg az álmai, és egyszer ezeket a gyerekeket egy nívós ökölvívógálán láthassuk viszont.
Update:
Vén Zoltán tanítványa, Tóth Dorina világbajnoki övvel térhetett haza Milánóból. Ezúton is gratulálunk nekik!
