péntek, augusztus 22, 2025
Veronika sokáig hitte, hogy lesz valaki, akinek belefér a szívébe. Nem tolongtak a jelöltek. Megértette. Tagadhatatlanul csúnya volt. Vékony szálú haja, hatalmas orra és a bal szeme alatti méretes anyajegy nem vonzotta tekinteteket. Már gyerekkorában is csúfneveket ragasztottak rá....
Zsófi egy hete találta meg a padláson anyja naplóját. Az első pár oldal után letette, és egy órán át zokogott. Már nem tudta megkérdezni, igazak-e a sorok, mert két hete temette el anyját, aki alig ötvenegy éves volt és...
Valami kedves fényjáték csiklandozta meg pilláit: kinyitotta a szemét, hogy meglesse, mi történik körülötte. Olyan volt, mintha életében először pillantotta volna meg a világot: minden újnak, tisztának és ismeretlennek hatott. A saját kezei észlelése után észrevette a széles hátat,...
Ült az asztalnál a csekkek meg a számológép fölött, és csak bambult maga elé. Messze kalandoztak a gondolatai. Pedig pár hete megtiltotta a gondolatainak és az érzéseinek is, hogy tiltott tájakon barangoljanak. De azok fittyet hánytak az utasításra, és...
– Felhívsz majd? - kérdezte. A férfi elmosolyodott. Tímea se adta meg a várakozás és a vágyakozás lehetőségét. Neki is ugyanazt mondta, mint mindegyik nőnek. Igen, persze. A sorozat többi részét itt olvashatod Forró május köszöntött be abban az évben. Napközben nem egyszer harminc...
"– Parancsoljon. Legyen jó napja! Pókhálómentes! – nyújtotta át neki kuncogva. A férfi fizetett és komótos léptekkel pillanatok alatt kinn is volt az utcán. Még alig pirkadt. Biztos volt benne, hogy a nő ma sem hagyta ki a hókifliket. De a...
"Az ismeretlen nő megint kedvesebb volt vele, mint bárki mostanság. Ez nagyon jól esett neki. Mintha a reggel is hirtelen megszépült volna." A sorozat többi részét itt olvashatod Március lett. Csípős, barátságtalan március. Még nem volt kedve búcsúzni a télnek, a...
"– Köszönöm szépen a kávét. Most mennem kell. – Még valamit esetleg ebben a szürkeségben? – Egy brióst csomagolna? Jó lesz később reggelire. – Köszönöm. – Viszontlátásra! A férfi bólintott és kilépett a hideg reggeli fénybe. Jóval később az irodában vette csak észre az ajándék...
– Felhívsz majd? - kérdezte a nő, amint elnyújtózott a kora hajnali csendben. Kinn varjak károgtak, sötét volt még. A sorozat többi részét itt olvashatod A férfi hallgatott. Nem volt betervezve az életébe ez az este, a nő sem, és az...
Egy év múlva Odett sokkal jobban élvezte a házasságot, mintsem valaha is gondolta volna. Nyolc hónapos jegyesség után november elején került sor az esküvőjükre. Óbudán egy szolid kis vendéglőben gyűlt össze a család, vagy fél család, igazán nem lehetett ezt...
- Advertisement -
46,301RajongókTetszik
13,262KövetőKövetés

Legfrissebb